– Jól van. Ötös alá.
Joli néni reménykedve pillantott a napocskás órára. Talán megússza az utolsó kiselőadást. Hiába. Még nyolc perc volt hátra a nagy szünetig. Márk és Zalán előrehozták a babzsákfoteleknek támasztott, hevenyészett virágállványt. Nem kellett nógatni őket, már kezdték is.
– A mi feladatunk az “Öntözz okosan” volt.
– Lássuk.
Zalán ráérősen a sarokban lévő csaphoz ment és vizet töltött egy kannába. Márk közben jobb híján az osztályra vigyorgott. Joli néni erre vágott egy grimaszt, de elégedetten nyugtázta a négyszintes fapolcot, amit a fiúk most felraktak a tanári asztalra.
– Remélem, letörlitek a nyomait magatok után.
Zalán bizonytalanul bólintott, aztán belekezdett.
– Hát, szóval, el kell kezdeni locsolni… így – és már zúdította is a vizet a felső sorban zöldellő paradicsompalántákra. A padsorokból pusmogás hallatszott.
– Csitt! Igen, és…?
– És vágtuk egy lyukat a joghurtos palackok aljába – mondta Márk, miután a fél kanna vizet kiöntötte.
– És így a víz lecsorog… a többire – sietett a segítségére Zalán.
Joli nénit vihogás rángatta vissza valahonnan messziről a tanterembe. Az órára nézett. Négy perc. Egy fél élet.
– Aham. – A nevetés most hangosabb volt, valaki azt suttogta, hogy ezek hülyék.
– Csend legyen! Hát… elég kókadtak azok a paprikák a második sorban. Alatta meg… az bab akarna lenni? Ki se látszik a dobozból.
– Ó, csak eleget kell locsolni – mondta Zalán és meglódította a kannát. A paradicsomos dobozok már csurig voltak, az asztalon kis víztócsa kavargott sárosan. Joli néni szeme az órára menekült a fiú vigyora elől. Ugyanígy vigyorgott, mikor a karjánál fogva húzta az igazgatói irodába, amiért megütötte a harmadikos Széki Zsófit. A felső dobozokból csordogált valami.
– Szerintetek sikerült okosan öntözni?
– Igen, csak kell még bele víz – harsogta Márk és alig bírta visszafojtani a röhögést. – Kicsit várni kell.
Az osztály már zsibongani kezdett, ahogy a nagyszünet előtt mindig.
– Tessék megkóstolni a paradicsomot!
Joli néni legyintett.
– Ötödik Á! Még nincs vége az órának!
– Tessék csak megkóstolni – erősködött Zalán, mire Joli néni karja libabőrös lett, mert erről az ellentmondást nem tűrő hangról eszébe jutott a fiú apja, aki nemrég őt cibálta – képletesen – az igazgató elé.
– Kedves tanítónő a jövőben lesz szíves nem hozzáérni a gyerekhez – zárta le vivace az ügyet az ex-karvezető Kováts diri, majd a tajtékzó szülő távoztával sotto voce könyörgött, hogy Jolika drága emlékezzen rá, hogy a Márk-apuka meszeltette ki az iskolát, hát mit tegyen, ha az meg a Zalán-apukával vadászik együtt minden vasárnap.
Csengettek.
– Nem örülök. Hármas alá – kapta fel az osztálynaplót Joli néni, mielőtt elérte volna a víz – Ötödik Á rendezetten levonul az alagsorba, öltözik és kimegy az udvarra.
Márk és Zalán indult elsőnek, a polcot az asztalon hagyták. Joli néni nem tartóztatta őket. A tábla alól kivette a szivacsot, és nekiállt feltörölni a mocskot. Le merte volna fogadni, hogy az apukák találták ki ezt a hülyeséget. Biztosan röhögtek is hozzá, mint a hülye kölkeik. A polc nem nyújtott választ. A harmadik sorban satnya babcsíra próbált megkapaszkodni a műanyagon. A legalsó dobozokban csak a föld porzott. Vajon azokba mit ültetettek az ebadták?
Vállat vont és leszakította az egyik pirospozsgás paradicsomot. Ahogy a lé szétáradt a szájpadlásán, lehunyta a szemét. Rég evett ilyen finomat.

Illusztráció: Markus Spiske.