Eddigi harminc évem alatt, a háború valóságosságával szerencsémre egyáltalán nem kellett találkoznom, a háború gondolata pedig jellemzően egy távoli meseszerű képződmény maradhatott, ami csak a filmekben, a könyvekben, a történelemben, de legfőképp múlt időben létezik. Ha a számtalan családi konfliktust leszámítom, viszonylagos békében élhettem.

A háború félsze azért néha-néha mégis hallatott magáról. Első alkalommal akkor fogott el, amikor Irakról és az amerikaiakról hallottam, 2003-at írtunk ekkor. Tizenkét évesen lehet erről a háborúról sem szereztem volna tudomást, ha egyik kis barátom, Dani anyja nem számol be róla. Ottalvós buli volt Daniéknál 2003 márciusában. Többen összeverődtünk, náluk nagy volt a ház, elfértünk, hálózsákokkal bekuckóztunk az emeleti nappalijukba, voltunk vagy heten, este a számítógép hatalmas doboz-szerű monitoráról néztünk filmet, majd sokáig sustorogtuk még a tizenévesek titkait és nyavalyáit. Dani anyja, örömét lelte a gyerekek szórakozásában, minden jóval, ellátott minket, hozott szörpöt, kakaót, pattogatott kukoricát, amit éppen kívántunk, és miután ezeket kiosztotta köztünk, nem is maradt tovább alkalmatlankodni. Milyen jó fej ez a Dani anyja, gondoltuk.

Aztán később mégis feljött, amikor az ő mércéje szerint már későre járhatott, csitított minket, most már takarodó van gyerekek, holnap suli. Mindenki engedelmesen a helyére mászott, majd mikor elcsendesedtünk, mintha csak erre várt volna, nagy bejelentést tett. Megköszörülte torkát és jóéjszakát kívánság helyett drámai hangon ezt mondta. Gyerekek, mindenki mondjon el elalvás előtt egy Miatyánkot, mert ma este kitört az iraki háború, holnap talán már Magyarország felett szállnak el a harci gépek… Dani anyja ezzel ledobta közénk a bombát, aztán otthagyta a hét tizenévest a hálózsákjában sötét gondolatok közt gyötrődni, gyermekkor és serdülőkor, képzelet és valóság, háború és béke határain csapongani. Háború a mi utcánkban? bővebben… →

A folyó halkan csordogál. A parttól néhány méterre korhadt kőristörzs úszik. Az uszadékfán varjú tollászkodik. A szemközti sziget közelében örvények kavarognak. Mintha valaki egyszerre kihúzta volna több egymás mellé helyezett fürdőkád dugóját. A forgatagok elnyelnek minden hordalékot, ami a vízbe kerül. Azt mondják, ha beszippant egy, hagyni kell, hogy lehúzzon a mélybe. A víztölcsér lefelé szűkül, ezért lent könnyebb kitörni belőle. Kérdés, mennyire lehetséges adott helyzetben higgadtnak maradni és megfontoltan cselekedni. Szédületes erő húz lefelé, és bárhogyan is csapkodnál, vasmacskaként zuhansz a mélybe. Azt sem tudod, lebegsz-e vagy úszol, élsz-e még vagy már meghaltál. Végtagjaiddal ösztönösen csapkodsz. Hallod a szádból kiáramló bugyborékok pukkanását. Központi idegrendszeredben hatalmas robbanásként éled meg mindegyiket. A fejed satuban érzed. A tüdőd mindjárt szétrobban. Arra gondolsz, halak falnak majd fel, amikor a következő karlendítéssel a víz fölé kerülsz. Köpködsz, öklendezel, nem győzöd magad teleszívni levegővel. Kihúznak az agyagos partra. Pokrócba csavarnak. A tábortűz mellé fektetnek. Pálinkával itatnak. Némán fekszel. Pehelyfelhők úsznak feletted az égen. A lemenő nap vörösében káprázik a táj.

*

Némán fekszem a parton. A csillagokkal teleszórt eget kémlelem. Ha behunyom a szemem, ellep az iszapos víz. A tűz pattog, az üveg körbejár. Frigyes lelkesen magyaráz. Keresztények nélkül kellene megélni a kereszténységet. A felekezeti hívők megléte feltételezi a szellemi vezetők meglétét, ez pedig visszaélésekre ad lehetőséget. Érvei megkérdőjelezik a kereszténység erkölcsi alapját. Ha a hívő az elnyerendő mennyország érdekében cselekszi a jót, számító módon jár el. Sokkal értékesebb, ha valaki puszta meggyőződésből teszi a jót. Magáért a jóért. Tamás vitába száll vele. A kereszténység komplexebb jelenség egy etikai kódexnél. A lelki támasz mellett az egyházi elöljáróknak köszönhető számos társadalmi tevékenység megszervezése. Kérdezz meg egy egyedül maradt falusi nénit, mit jelent neki a templom. Olvass utána, a történelem során hány esetben segítette az egyház a nemzeti érdeket. Frigyes felesel. A nemzeti összemosása a kereszténységgel az őskereszténység elárulását jelenti. Krisztus elvetette a zsidó nacionalizmust, vallását az összes emberre kiterjesztette. És végtelen pacifizmust hirdetett. Tartsd oda a másik orcádat! Tamás közbevág. Ha az eszme, amit hirdetünk, magasztosabb nálunk, képmutatóvá válunk. A kereszténység senkitől sem várja el, hogy tűrje a bántalmazást. A szelídség erény, de maga Jézus sem gyakorolt mindig szelídséget. Félreértelmezed. Frigyes hevesen magyaráz. Ezen nincs mit értelmezni! Lehet vele egyetérteni vagy sem! Mindenki érti! Egyébként is, Krisztus tanításának semmi köze sincs fegyverek, katonák, zászlók és harckocsik felszenteléséhez. Hatalomhoz, tekintélyhez, gazdagsághoz. Maga Krisztus a képmutató törvénytanítókat és farizeusokat megvetette. Fehérre meszelt síroknak nevezte. Kívülről szépnek látszanak, de belülről tele vannak mocsokkal. A templom is egy meszelt sír. Kívülről szépen csillog, belülről azonban tele van álhívőkkel! Tamás hosszasan nézi a tüzet, majd felemeli a tekintetét Frigyesre. Isten háza mindenki előtt nyitva áll. Nem a befogadó bűne, ha az érkező lelkülete kifogásolható. Miki egy fahasábot dob a tűzre. Felizzik a parázs. Apró tűzszikrák táncolnak fel az éjszakában.

*

Éles sikoltásra ébredek. Iszonyatosan lüktet a fejem. Kitámolygok a sátorból. Miki és Tamás némán állnak a vízparton. Lábaik előtt meztelenre vetkőzve hanyatt fekszik Frigyes. Egy hatalmas seb éktelenkedik a gyomrán. Kiürítettük az üveget, levetkőztünk és a vízbe mentünk. Sokáig úsztunk. Sötét volt. Egyetlen csillag sem csillogott az égen. Csak a végtelen feketeség: felettünk, alattunk és körülöttünk. Tamás halkan, tagoltan beszél. Én kijöttem, megtörülköztem és lefeküdtem. Azt mondta, csobban még egyet. Felmászott erre a fára, és az egyik víz fölé hajló ágról a mélybe vetette magát. Felszúrhatta magát valamiben, aztán meg elvérzett? Miki tenyereit egymáshoz dörzsölgetve töpreng. És ha esetleg valakik, amíg mi aludtunk… Hosszasan hallgatunk. Értesíteni kellene valakit. A kialudt tűz mellől felemelem az egyik pokrócot, kissé kirázom és Frigyesre terítem. De mi lesz velünk? Mi lenne, baleset volt. Elhiszik? Miért ne hinnék el? Nem tudom. Van valami, amit még nem mondtál el? Nincs. Vagyis igen. Lökdösődtünk. Kicsit incselkedtem vele, az érdekelt, mennyire tudja tartania magát az elvekhez, amiket hangoztat. Hallottátok, egész este provokált. A másik orcájára voltam kíváncsi. Együtt mentünk fel a fára. Ott is dulakodtunk egy kicsit. Igazából én löktem a vízbe. Többé-kevésbé baszkódásból. Különben is a vízbe vetettük volna magunkat. Azért másztunk fel a fára. Azonnal utána is ugrottam. Mindketten kiúsztunk, én megtörülköztem és lefeküdtem, ő még maradt. Azt mondta… Nem emlékszem, hogy bármit is mondott volna. Semmit sem vettem észre. Hosszúnak tűnő rövid csend. Tüntessük el! Egyikünknek sem hiányzik a felesleges macera. Kezdődik az egyetem. Neki meg már úgyis mindegy. Mikivel összenézünk.

*

A gumicsónakba tettük az ásót és a fejszét, majd rájuk fektettük a pokrócba csavart holttestet. Lassan tolva magunk előtt a csónakot, beúsztunk az örvénylő folyón a szigetre. A közepén a szikes földben mély gödröt ástunk, teleszórtuk száraz gallyal és levéllel, azokra testesebb faágakat dobáltunk, leeresztettük szegény Frigyest és alágyújtottunk. Iszonyatosan füstölt. Hordtuk a fát rendesen, de nemigen segített. Így sosem ég el! Temessük be, és húzzunk innen! Most már szó sem lehet róla! Egy vadászkutya simán kiszimatolja! Miki kiúszott a partra, és csakhamar egy kanna benzinnel tért vissza. Az összeset ráöntötte. A tűz pillanat alatt fellángolt. Egymás mellett állva néztük a haj perzselődését, hallottuk az iszonyatos hőben összeroppanó csontok pattogását, az égő hús szaga terjengett a levegőben. Felváltva hánytunk. Ha éppen nem rókáztunk, akkor rendületlenül gyűjtöttük és dobáltuk a tűzre a fát, egy pillanatra sem hagyva kialudni. Alkonyodott már, amikor Tamás megkért bennünket, hogy mondjunk el közösen egy imát. Miki azt mondta, minek, úgyis ateista volt, aztán mégis mindhárman elmotyogtuk a Miatyánkot. Talán magunkért. A miriádnyi csillag néma tanúként pislákolt az égen, amíg úsztunk vissza a túloldalra. Másnapra olybá tűnt az egész, mint egy rossz álom. Ma is olyan.

*

Nem tudom, lehetséges-e múltbéli önmagamról első személyben beszélni. Saját testben maradva emlékezni magamra. A múltam én vagyok? Vagy a valaki a múltamból, aki úgy rémlik, hogy én vagyok, tőlem teljesen független személy? Én és én: egy vagy két egyén? Tamás reverendába bújt sajátja elöl. Miki Kanadába menekült gépeket szerkeszteni az övétől. Én maradtam sebészszikével a kezemben magammal. Ezeregyszer megpróbáltam letenni a fegyvert. Kinyújtani felé a kezem. Műtét közben a kórházban, karitatív jellegű akciók során, az Orvosok Határok Nélkül gyéren felszerelt táboraiban. Kitörni az időből, amely örvényként magába szippantott. Választ kapni a kérdésre: létezett-e egyáltalán Frigyes? És vajon én léteztem-e? Reggelre eltűnt. Ezt mondtam a nyomozónak. Mindannyian ezt mondtuk. Úszni ment, és nyoma veszett, valószínűleg örvény. Napokig búvárokkal keresték. Hónapokig minden csöngetésre, telefonhívásra, koppanásra megrezzentem. Kiderült! Most jöttek értem! De nem jöttek. Sohasem. Azóta is folyamatosan érkeznek. Mint akit bezártak egy időkapszulába, állandóan ugyanaz a kép pereg előttem. A sziget közelében örvények kavarognak. A túloldalra úszott kőristörzs belefut az egyikbe. A varjú az uszadékfáról felröppen a magasba. A folyó halkan csordogál.

Anyukám azt mondta, a Magyar Szocialista Népköztársaságban nincsenek hajléktalanok. Dezső szerint a Ligetben van egy.

Nem hiszek neki, még akkor sem, ha ő a legjobb barátom.

Dezső a legidősebb az osztályban, ő már kétszer volt negyedikes. Igazi farmerben jár, azt mondja, a bátyja hozta neki Pestről. Jóval magasabb nálam és erősebb is, hazafelé néha viszi a táskámat, reggel elém jön, hogy megvédjen a nyolcadikos fiúktól.

A hajléktalant akkor sem hiszem el neki. Bosszú apám Marlboro öngyújtójával bővebben… →

Vidám füstfelhők gömbölyödtek elő az égbe nyúló házak vékony kéményeiből. A körfolyosón álmatagon sütkérezett egy cirmos, hájas öreg kandúr. Az udvaron a babérmeggy üde zöld levelei mostanra sárgán és vörösen izzottak a kellemes őszi délutánban. A szürke macskaköveken kopott lábú, viseltes asztal billegett, felette egy nőnek szaporán járt a keze, a papírkupacon sercegett a piros golyóstoll. Pipa, pipa, áthúzás, hiányjel. A nő fázósan megdörzsölte karját, szorosabbra húzta nagy fekete sálját, beleszívott félig leégett szivarkájába, majd újra a munka felé hajolt. Régi madárijesztőnek számított, a belvárosi varjak sem féltek már tőle, mindennap nézték, ahogy szorgosan javítja a dolgozatokat, vagy a fejét ingatja egy-egy silány esszé felé görnyedve.
A bérház fekete ajtaja füttyentve kitárult.
– Meg is érkeztem. Remélem, tetszett ez a kis videó. Ha igen, ne felejtsétek el lájkolni és megosztani. Halkan megsúgom, hogy a jövő héten már Párizsból csekkolok be egy új és izgalmas témával. Addig is sok puszi, sziasztok. – Egy vékony világosbarna ballonkabátot lebbentett meg egy kósza szellő, ami beszökött a bérház málladozó falai közé. Harmincadik életévéhez közel álló, hosszú barna hajú nő lépett be az udvarba, kezében nagy bőrönd, kabátja halkan susogott és ciripelt.
–  Jó napot kívánok!
– Szép jó napot kívánok! – üdvözölte a tanárnő a ballonkabátos nőt, majd szippantott egyet tövig égett szivarkájából. – Egy kis nyárutós pihenés? – biccentett a bőrönd felé. A ballonkabátos nő lenézett táskájára, majd elmosolyodott.
– Óh, hát nem igazán. Tetszik tudni, ez csak munka, sokat utazgatok, lecsekkolok hoteleket meg ilyesmi. – A nő egy pillanatra elgondolkodott, majd hozzátette. – Tetszik ismerni az instagrammot? Vagy a youtube-ot?
– Hm, meg kell, mondjam nem vagyok nagyon járatos ebben, de igen, hallottam már róla.
– Nos igen, ha oda be tetszik írni, hogy travelling around the world, akkor meg tudja lesni, mit is csinálok. – A ballonkabátos nő odalépett a lifthez, és benyomta a hívó gombot, közben elővette mély zsebéből telefonját, és ujját le-fel húzogatta a képernyőn.
– Feltétlenül – mosolyodott el a tanárnő. – És akkor most irány Párizs?
– Tessék? Ja, igen. Majd jövő héten. Hm, ön is szokott utazni?
– Néha. Lehet, idén ellátogatok Balatonra… vagy ha más nem, Velencére.
– Áh, igen Velence, látta már az igazit? Az a karnevál… Eszméletlen. Jó buli szokott lenni, a követőim is imádják. – A lift fémajtaja kivágódott, a ballonkabátos nő megint felemelte telefonját.
– Az jó…– a tanárnő biccentett. – Kellemes napot, kedves.
– Önnek is – a ballonkabátos nő eltűnt a liftben. A tanárnő szórakozottan elmosolyodott, majd újra munkája felé hajolt. A fehér papiroson egy aprócska hangya szedte szorgalmasan a lábát a sorok között. Könnyed mozdulattal lesöpörte, és ismét munkához látott.

ars poeticával keverve

Nem ő volt Schopenhauer leglelkesebb olvasója, ám az írás általa megfogalmazott egyetlen szabályát bátran idézte fel: legyen mit mondanod. Neki ugyanis volt mit pixelre vetnie, még ha nem is tudta, milyen formában tegye. Abban volt csak biztos, hogy minél többeknek szánja, ésde magyarul, e paradox dacára. Viszont afelől is kételkedett, hogy a bármit mondás szépírás-e, mivel az irodalmárok mértékadó szava kezdte elhitetni vele, ilyen igényű szöveg csakis önmagára reflektálhat: a szöveg, a szöveg, a szöveg…

Bárcsak képes volna katarzissá, úgymond, átlényegíteni valamely fájdalmát, hogy mások gyönyörévé legyen! Ez jól hangzik, gyorsan le is jegyezte maga elé egy sajtfecnire az íróasztalon. Mégis szégyellte magát, amiért írni is csak úgy képes, ahogy főzni szokott, receptet követve. Üres lé(t) teli pohárban bővebben… →

„Befejezetlen levelek nincsenek.
Csak olyanok, amiket nem írtak tovább.”
(részlet James Francis Leathersock Szitokszünet című szatírájából)

Lucretia di Sacrato még mindig nem került elő. Idestova öt napja egész Velence őt kereste. Az egyetlen ember, aki talán látta, most Pietro Segugio detektívet várta a cellájában. Először Dominico Compagna, Segugio segédje ért oda. Nem kérdezett semmit, leült a rácsok elé készített rozoga, cédrusból faragott padra, és már ketten vártak. Elővette zsebóráját, felnyitotta, hogy menyasszonya arcképét nézze.

Ekkor a tömlöc falának háttal ülő Coscienza szenvtelen hangon megszólalt.

– Ő is hiányzik valakinek. Nem bánom, hogy leszúrtam azt a mocskot. James Francis Leathersock: Lucretia di Sacrato bővebben… →