műfordítás címkével jelölt bejegyzések

Vladamir_Kush-Atlas_of_Wander

Charles Bukowski: Egy miniszoknyás lány a Bibliát olvassa az ablakom előtt

Vasárnap, egy grapefruitot
eszek, egyház túloldalt, az Orosz
Ortodox
nyugatnak.

barnabőrű
a keleti fajtából,
nagy barna szemek néznek fel a Bibliából,
majd vissza. egy kis piros és fekete
Biblia, és ahogy olvassa,
a lábai csak mozognak, mozognak,
egy lassú, ritmusos táncot lejt, ahogy
a Bibliát olvassa…

hosszú, arany fülbevalók;
2 arany karkötő mindkét karon,
és ez egy miniruha, gondolom én,
az anyag körülöleli testét,
a legfinomabb lenszálakból van az anyag,
köröz erre, így, aztán arra,
hosszú, aranyló lábai felhevülnek a napon…

nincs menekülés a lényétől
nincs vágy, hogy…

a rádió szimfonikus zenét játszik,
amit ő nem hallhat,
de mozdulatai tökéletesen illeszkednek
a szimfónia
ritmusára…

barna bőrű, barna bőrű
ő Istenről olvas.
én Isten vagyok.

                                   Farkas Kristóf Liliom fordítása

Illusztráció: Vladimir Kush

 

 

Efflorescence,_Paul_Klee,_1937,_oil_and_pencil_on_cardboard_(detail)_-_Phillips_Collection_-_DSC04916

Czesław Miłosz: Ajándék

Boldog volt a nap.
Oszlott hamar a köd, dolgozgattam a kertben.
A loncvirág fölött kolibrik lebegtek.
Nem volt java a földnek, ami hiányzott volna.
Nem tudtam senkiről, aki irigylésre méltó.
Gyötrelmeimet a felejtés takarta.
Nem szégyelltem, hogy nem vagyok több a többieknél.
Testem fájdalma eltűnt.
Láttam egyenesedvén kék tengert s vitorlákat.

 

Botár Attila fordítása

Illusztráció: Paul Klee

Láttam egyenesedvén kék tengert s vitorlákat.

Anselm Kiefer

Paul Celan költeménye

VILÁGOS KÖVEK
suhannak a levegőn át: ragyogó-
fehérek, fény-
hozók.

Nem akarnak
lezuhanni, a mélybe csapódni,
egymásba ütközve találkozni.
Emelkednek, fel-
nyílnak, mint a ritkás
vadrózsasövény, úgy hasadnak fel,
kitárulkoznak,
és feléd
lebegnek, te csendesem,
te igazam –

Látlak, amint leszeded virágaikat az én
új, az én
akárki-kezeimmel, és összegyűjtöd mindet
a megint-világosság korsójába:
hogy ne kelljen
senkinek sírni, semmit megnevezni.

(Die Niemandsrose, 1963)

 

András Orsolya fordítása

Illusztráció: Anselm Kiefer

rembrandt-heimkehr des verlorenen Sohns

Rainer Maria Rilke: A tékozló fiú távozása

Elhagyni most minden kuszává szőttet,
a hozzánk nőttet, mi mégsem a miénk,
mi, mint a víz öreg kutaknak mélyén,
gyűrűzve gyűri tükrén a képeket;
kívül kerülni a sűrű bozóton,
hol ránk kapaszkodnak a hű tövisek;
elmenni, és azt, és azokat,
akiket a mindennap-nézéstől
már látni is alig lehetett, figyelni
most szelíd, békülő szemekkel,
egészen közelről, és mintha legelőször;
megsejteni, hogy saját szenvedésünk,
mibe a gyerekkor merült, mindenkié,
s fölöttünk is szállt csak, mint a szél –:
menni mégis, kitépni kézből a kezet,
mintha seb nyomán a gyógyulást szakítnánk,
elhagyni mindent, menni: merre? Tudhatatlan
tájra, mostoha országba, mi tetteink mögé
közömbös díszletnek szegődik (kertje a fala is lehet),
és menni: miért? Mert valami űz, kívül vagy belülről,
mert nincs türelmünk, és várásunk sötét,
és az érthetetlen elvette eszünk –

Magunkra venni mindezt, és hiába érni
bármihez: ha tartottuk is, kezünkből kihull,
egyedül halunk meg, magyarázatlanul –

Az új élet ajtaja akar így kinyílni?

(Neue Gedichte, 1907)

 András Orsolya fordítása

 

Havasi

Francisco de Quevedo szonettjei

 

A végső árnyék, szememet lezárva…

A végső árnyék, szememet lezárva,
napot, világot tőlem elvehet,
s eloldozhatja izzó lelkemet,
melynek az a perc lesz vigasztalása,

de a túlparton sem huny majd ki lángja,
s emléke annak, ahol szenvedett:
átússza égve a hűvös vizet,
a zsarnok törvény hatalmát lerázza.

Lélek, mely istenben sem volt szabad,
vér, melyben oly heves tüzek lobogtak,
velő, mely táplált büszke lángokat:

a testnek int búcsút, nem a kínoknak;
salak lesz mind, de szenvedő salak,
por, de még porként is szeretni fognak.

 

Egy orr

Volt egy ember: egy orrhoz volt csatolva,
mely több volt, mint orr: győzedelmi zászló,
hatalmas fárosz, messzire sugárzó,
felettébb szőrös, óriás uborka,

szakállas kardhal, töprengő retorta,
szilaj elefánt, hanyattfekve párzó;
nazálisabb, mint Ovidius Naso,
rossz helyre tett gigantikus napóra;

vezérlő gálya a nagy Armadában,
orr, melyhez Egyiptom gúlái: morzsák,
az Orr Tizenkét Törzse egymagában;

orr-abszolútum, mit nem bír le kórság,
orrnagy, táborrnok az orrok hadában,
a Hatalom, a Dicsőség s az Orrság.

Havasi Attila fordításai

Illusztráció: Jules Roman – Francesco Penni: Tenture de Scipion: La Bataille de Zama (Louvre)

escher__s_clockwork_steam_machine_by_bluefish3d-d563s31

Sylvia Plath: Szonett az időhöz

Ma jádé mozgat  és végez a gránát
ékköves órák esztendőket mérnek
Halál vezet alkalmi, acél járgányt,
neon-dél ágál, ejtjük a sötétet.

De plexi ablakok, ördögi fémek
városán túl a szél magányát hallom
csatornán tombol a kirekesztésnek
hangján fülembe rikoltoz panaszlón.

Hát sírj pogány lányért, olaj-szüretre
hagyták nap-kék víznél, sirasd a kancsót,
ami ezer királyra volt ürítve,
mert mind szorongat, sárkány-őst sirass most.

Nagyszerű gép az idő: rudak vasból,
örökké csillagok tejéből habzsol.

 

Botár Attila fordítása