Palota füstös fényben,
Trója már parázsló határkőhalom csupán,
ANAXIFORMINGES! Aurunculeia!
Hallgass meg. Aranyhajók Kadmusza!
Ezüst tükrök tartják ragyogó kövek visszfényét,
a hajnal úszik ébredésre a hűvös zöld légben,
Harmat-mosta homály, a fűben tejfehér bokák járnak.
Dobbanás, lebbenés, tompa léptek a lágy füvön
…….az almafák alatt,
Choros nympharum, baklábak váltják a sápadt láb lépteit;
Kék-szőtte vizek sarlója, aranyzöld a zátonyon,
fekete kakas hangja a tenger habjain;

—————————————————————-

És a heverő ívelt-faragott lábánál,
…….karomlábak és oroszlánfej, egy öregember ült,
szürke mélységgel szólt…:
…….Ityn!
Et ter flebiliter, Ityn, Ityn!
Az ablak felé indult a nő majd levetette magát,
…….„Közben a fecskék zengik:
Ityn!
…….„Cabestan szíve van a tálban.”
…….„Cabestan szíve van a tálban?”
…….„Örökké marad az íz a szájban.”
És indult az ablak felé,
…….a karcsú fehérkövek
formázzák a duplaívet;
Kecsesen biztos ujjak markolják a sápadt követ;
Egy pillanat leng,
…….és Rodoszból érkező szelek
töltik meg ruhája ujjait.
……. … a fecskék zengik:
Itt. Itt. Ytis!
…….Actæon…
………….. és egy völgy,
levelektől nehéz völgy, levektől, a fáktól,
a napfény tükre, tetőn csillan,
mint pikkelycserepek,
…….mint a Poiciters-i templom teteje,
ha aranyból lenne.
…….Alatta, alatta
nincs fény, egy csepp sem, naptányér fölös sugara sincs
ami fésülné a fekete nagy vizeket;
Fürdeti nimfák testét, nimfákét, és Diánát,
tejnimfák állják körbe őt, és a lég. a lég
rezzen, istenfényben úszó szellő
…….legyezi fürtjeiket a homályban,
ezüstbe mártózó elefántcsont,
…….árnyalva, árnyékba borítva
ezüstbe mártózó elefántcsont,
egy maszatnyi, egy szilánknyi napfény se.
Majd Actæon: Vidal,
Vidal. Öreg Vidal beszél,
…….tántorog az erdőn át,
egy foltnyi, egy elhagyott érményi napfény se,
…….az istennő fénylő fürtjei.

—————————————————

Kutyák ugranak Actæonra,
…….„Erre, erre, Actæon,”
Erdő foltos szarvasa;
Arany, arany, egy kévényi szőr,
…….vastag, mint egy köteg búza,
lángol, lángol a napon,
…….kutyák ugranak Actæonra.
Tántorog, tántorog az erdőn át,
Suttogja, suttogja Ovidiust:
…….„Pergusa… tó… tó… Gargaphia,
„Tó… Szalmakisz tava.”
……. Üres páncél zörren amint a hattyú indul.

———————————————————–

Így esőzik a fény, így zuhog, e lo soleils plovil,
A folyva-robogó kristály
istenek térde alatt.
Fodrok fodrokon, vékony tündöke a víznek;
Patakhártyán fekszenek a fehér szirmok.
A Takaszagó-i fenyő
……. együtt nő Isé fenyveivel!
Víz-kavarta aranyhomok a forrás szájánál
„Íme az arcok fája!”
Szerteálló ághegyek izzanak a lótusztól.
…….Fodrok fodrokon
A sekély örvénylő folyam,
…….istenek térde alatt.

———————————————————

Fáklyák mállnak a fényben
…….a sarki tűzhelyet festő lángok,
kék achátban fészkel az ég (mint Gourdonban akkor)
…….gyanta serceg,
sáfrányszandál szirma a keskeny lábnak: Hymenæus Io!
…….Hymen, Io Hymenæe! Aurunculeia!
Skarlátvirág pihen az őszfehér kövön.

————————————————————–

És Szo-Gioku szólt:
„A szél. uram, a király szele,
…….ez a szél a palota szele,
birodalmi vizek sugarát rázza.”
…….És Hsziang, gallérját kigombolva:
„Ez a szél a föld zsákjában üvölt,
…….vizeket fektet nagy rohammal.”
Nincs oly szél, mi király szele.
…….Tartsák hát meg a tehenek borjaikat.
„Fátyolfüggönyök fogják a szelet…”
  …….Nincs oly szél, mi királyé…

————————————————————–

Tevehajtók ülnek a lépcsőfordulón,
…….Lenéznek Ecbatana tervutcái felé“
…….Danaë! Danaë!
…….Melyik szél a királyé?”
Füst lapul a folyamra,
A barackfák ontják fényleveleiket a vízre,
hangfuvallat az esti homályban,
…….bárka karcolja a sekélyt,
…….aranyló bordák a fekete víz felett,
…….három lépés a nyílt síkon,
szürke kőoszlopok útján…

————————————————–

Père Henri Jacques beszélne a Szenninekkel, Rokkun,
Rokku hegyén, a kövek és cédrusok közt,
Polhonac,
és Gügesz Thrák tálakon hordta az étket,
Cabestan, Téreusz,
…….Cabestan szíve van a tálban,
Vidal, vagy Ecbatana, Ecbatana aranytornyaiban
feküdt az isten menyasszonya, feküdt soká, aranyok esőjére várva.
Garonne felől.    ……. „Szááve”
A Garonne dús, mint a festék,
körmenet, — “Et sa’ave, sa’ave, sa’ave Regina!” —
Gilisztaként mozog a tömegben.
Adige, képek vékony hártyája,
Az Adigén túl, Stefano műve, Madonna in hortulo,
ahogy Cavalcanti látta őt.
Kentaur sarka mélyed az agyagos földbe.
És mi ülünk itt…
…….ott az arénában…

Halmi Dávid fordítása

FEJSZÉKKEL JÁTSZOL
(Mit Äxten spielend)

Hét óra éjszaka, hét év ébrenlét:
fejszékkel játszol,
fekszel égig nyúló holtak árnyán-peremén
– ó, fák, kiket ki nem vágsz! –,
koronájukhoz tűzöd a hallgatag pompát,
lábukhoz mit a könyörgő szó remél,
fekszel és gyilokkal játszol –
végül megcsillansz, mint a fejszeél.

VINCELLÉREK
(Die Winzer)
Nani és Klaus Demusnak

A szemek szőlőtőkéit szüretelik,
taposnak mindent, mit elsirattak, ahogy ezt is:
hisz így akarja az éjszaka,
az éjszaka, melynek válluk vetik, a falak,
így követeli a kő,
a kő, melyről mankójuk beszél, érthető,
ahogy a válasz hallgatását töri –
a mankó, mely egyszer,
őszidőn egyszer-egyszer, mikor
az esztendő halottá duzzad, akár a szőlőfürt,
egyszer majd átbeszéli a némaságot,
elmerülve a képzelet aknáiban.

Szüretelik, tapossák a fürtöt,
sajtolják az időt, mint szemüket,
le a pincébe a musttal, hogy elsiratták éppen,
a napsírokban, mit ástak az éjben
edzett, erős kézzel:
hogy szomjazza azt a száj! –
késői száj, övékhez hasonlón,
vakok felé görbülve és bénán –
a száj, melyhez a nedü felhabzik a mélyből,
míg az ég alászáll a viasztengerbe,
mint fénycsonk hogy világítson benne –
s végre az ajak is megnedvesül.

Bánfai Zsolt fordítása

Illusztráció: P. Klee