Szirom Elemér hétfő reggel nem nézett a tükörbe. Ezt pár napja határozta el, de csak ma reggel sikerült a fürdőszobában is elkerülnie, hogy a mosdó fölötti tükörbe pillantson. Nem azért nem akart tükörbe nézni, mert azt gondolta, annyira rosszul néz ki, hogy a látvány nagyon lehangolná. Jóképűnek látta magát, annak ellenére, hogy gyerekkorában csúfolták elálló, kajla füle miatt. Felnőtt korára kikerekedett feje harmonikusan ellensúlyozta ezt a kis hibát, és már büszke volt fülére, ezek a vitorláim, így mindent meghallok, sőt sokkal jobban, mint a fejre simuló fülűek. Kancsal szemmel született, a kamaszkorban elvégzett korrekciós műtét ellentétes hatást eredményezett, két szeme, ellentétes irányba mozgott, ő ezen is nevetett, pókszemem van és szinte 360 fokban, panorámaképen látom, a világot. Az orra sem volt mindennapi, nagy hadvezérek, arisztokrata családfők, híres és hírhedt alakokhoz hasonlította magát, fent hordta, szó szoros értelmében, görbe, húsos orrát, ez férfias, és nem szégyellt beletúrni széles orrlyukaiba, még taknyos se vagyok, állapította meg. Alsó ajkán sötét színű szemölcs. Nem kell ide szépségtapasz, MM, a világhírű színésznő ajka fölé helyezte a fekete pöttyöt. Szerinte a természet tudja, mit, miért csinál.

Egyik reggel borotválkozás közben a tükörből francia filmszínész nézett vele farkasszemet, hirtelen a neve se jutott eszébe, csak az, hogy nagyképű alak, akinek még Romy Schneider sem volt elég jó nő. Míg a néven gondolkodott, kezével megérintette az orrát, és a tükörben azt látta, hogy az ujjai a saját orrán mozognak. Abbahagyta a borotválkozást, lemosta az arcát és kiment a fürdőből. Sokat ivott az este, emlékezett vissza. Munkahelyén nevettek rajta, hogy csak fél arca borotvált. Másnap a fürdőszoba tükörből Paul Newman nézett rá, világító, kék szemével. Elemér meg se mert mozdulni, és amikor ingatta a fejét, a tükörben látszó figura is ugyanazt tette. Kirohant a fürdőből, leült a nappaliban és azon gondolkodott, mit csinált azelőtt való este, hát bizony megint a haverokkal iszogattak, mert mióta Jolán elhagyta, nem nagyon akaródzott neki hazatérni munka után.

Harmadnap újabb filmsztár nézett rá, majd egyre idősebb figurák bukkantak fel a tükörben, Belmondo markáns, ráncos arca tűnt elő. Akkor ez azt jelenti, hogy ő halad a halál felé. Aztán egyre fiatalabb színészek néztek rá, végül a Pál utcai fiúk egyik amerikai főszereplője mosolygott rá. Visszafelé megy az idő és akkor ő úgy szűnik meg, hogy még meg sem született. Csak az mentheti meg, ha nem néz többet tükörbe.

Úgy járt-kelt a városban, hogy a csillogó kirakatokat is elkerülte, ahol véletlenül megpillanthatta volna magát. Kidolgozott egy technikát, ha mégis megállna egy kirakatnál, akkor milyen szögben helyezkedjen el úgy, hogy alakja semmiképpen ne tükröződjön.

Egy ismert üzlet kirakatában messziről elolvasta a kézzel írt szöveget, Elköltöztünk. Azelőtt borok és ételek plakátjai álltak ott. Most modellvasút tartozékait látta, Kisgyerek kora óta szeretett volna vasútmodellt. Ahogy a szokásos pozícióban állt, a tükröződő kirakatban, rávetülve női sziluettet látott, hasonlított Jolán alakjára, derékig érő haja nem szőke, hanem vörös volt. A nő kezével gesztikulált, látta finom ujjait, ahogy végigsimít a haján, és volt ebben a mozdulatban egy kihívó gesztus, mintha rá nézne, pedig nem láthatta Elemért, ahhoz, hogy tükröződjön a kirakatüvegben a háta mögött kellett volna állnia. Megfordult. Senki sem volt az utcán.

Haza ballagott és nem bírt megszabadulni a látványtól. Másnap ebédszünetben ismét arrafelé ment, de nem mert közel menni a kirakathoz. Néhányszor még próbálkozott a következő napokon is, de csak távolról figyelt. Egy hét múlva bement az üzletbe. Megajándékozza magát egy kezdők számára összeállítható modellvasúttal. A vakítóan fényes, napos utcáról belépve az üzletbe, azt hitte, hogy káprázik a szeme a sötétebb helyiségben. Előtte a vörös hajú nő állt, csillogó zöld szemmel. Mit parancsol, kérdezte mosolyogva. Elemér most látta, hogy a nő alakja tükröződött a kirakatüvegen, miközben biztos volt benne, hogy nem bent az üzletben állt. A nő türelmesen mosolygott. Gyerekének kellene, kérdezte kis idő múlva. A férfi csak rázta a fejét, Akkor talán saját magának vásárolna, nem szégyen az, én a kisöcsémnek is vettem, akinek pont olyan füle van, itt megállt a nő mondat közepén és elpirult. Ne haragudjon, de az öcsém tényleg hasonlít magára, mióta anyánk meghalt, én viselem gondját, vagány srác, biztos szívesen segítene magának összerakni az első asztalt, az a legizgalmasabb. Elemér érezte, hogy mindkét fülcimpája vérvörös, a nő tett feléje egy simogató mozdulatot, de a férfi elhúzta a fejét. Holnap visszajövök, mondta, addig átgondolom, most azonban vennék mégis egy apróságot. Azt nem átgondolni kell, én szívesen bemutatom működésükben a modelleket, van a hátsó teremben erre lehetőség, de ehhez idő kell, ha munkába kell visszamennie, akkor ez most nem megfelelő. Igen, így van, holnap inkább munka után jönnék, de addig is megvennék valamit. Van külön csomagban pl. olyasmi, hogy váltó? A nő nevetett, máris csomagolom és várom holnap. Ötkor zárunk.

Másnap Elemér korábban eljött munkahelyéről, járta az utcákat a közelben, nem mert öt óra előtt bemenni az üzletbe. A nő ugyanolyan mosollyal fogadta, Alba vagyok, be se mutatkoztam, és arcon csókolta a férfit. Elemér, Szirom Elemér vagyok. A nő felnevetett, gyöngéd férfi lehet, ilyen névvel, és nem az Elemérre gondolok. Nekem meg az Alba név tetszik, éppen azért, mert ellentéte a gyönyörű vörös hajának, az apja nem gondolt erre? Nem ismerem az apámat, de anyám szerint, aki már pár éve halott, rá, vagyis apámra hasonlítok. Hasonlít valakire, akit sose látott, fénykép biztosan van róla. Nincs, az anyám mindent elégetett, és akkoriban az okiratokra nem tettek fényképet, próbáltam megkeresni, de nem jutottam semmire. Mégis gyakran látom őt, illetve elképzelem, és ami érdekes, egy ilyen férfit láttam magam előtt, mint Ön, vagyis te, ilyen arcot még sose láttam. Maga, vagy te, Alba, udvarolsz nekem? Ilyesmi velem sose történt eddig. Én meg sose mondtam ilyesmit senkinek, illetve az öcsémet sikerült meggyőznöm arról, hogy ne zavarja a kajla füle. Akkor most menjünk a bemutatóterembe. Esetleg felhívhatnám az öcsémet? Elemér bólogatott.

Alba, első látogatásakor Elemér lakásában, a fürdőszobából kijőve váratlanul azt kérdezte, ki halt meg? Elemér nem értette a kérdést. Olyankor szokták letakarni a tükröket, amikor meghalt valaki. Nem halt meg senki, vagyis elhagyott a feleségem és elvált tőlem, de nem ezt gyászolom. Furcsa dolgokat látok a tükörben, miközben borotválkozom. Mit látsz? Nehéz elmesélni, megrémisztett, talán azt gondolhatod, hogy pszichopata vagyok. Nekem mindent elmondhatsz, én is sokat fantáziálok, tudod mit, gyere, nézzünk a tükörbe mindketten. Elemér vonakodott, félek, hogy az után nem állsz velem szóba. Az nem fordulhat elő, a kisöcsém is apaként bír téged, láthattad. Igen, nagyon kedvelem, mindig szerettem volna egy fiút, erős, jóképű, okos gyereket, az öcsédet szívesen örökbe fogadnám. Hát ez nagy baj, mert a csomag része vagyok én is, akkor el kell venned engem feleségül. Én nem mertem ezt sok hét után sem megkérdezni. Alba oda húzta Elemért a széles fürdőszobatükörhöz és lerántotta róla a terítőt. Ott álltak egymás mellett és Elemér magát látta Alba mellett. A nőt gyengéden kicsit kitolta a képből. Akkor is ugyanazt látta. Önmagát.

(Illusztráció: Arvydas Martinaitis: Rabbit Ears )

Beteglátogatóba jöttem. Rokont nem lehet megválogatni. Félhomályos szobába lépek. Állok az ajtóban. Köszönés helyett hallom, gyere beljebb, próbáld ki, nagyon kényelmes. Csak ingatom a fejem. Párnát is tesz az ülésre, a háttámlához igazítja. Megint ingatom a fejem. Zsúfolt a szoba. Nincs levegő. Nem próbálom ki, nem ülök le. Jó lenne megpihenni, de nincs más kényelmes ülőhely a lakásban. Ha beleülnék, talán én is eltűnnék, mint annakidején az édesanyám.

Aki ezt a hintaszéket beszerezte, nem ismerte a nagyanyámat és az anyámat sem, Meséli, milyen jó vásár volt, mostanában ebben ül egész nap. Nem hintáztatja. Akkor meg mi az értelme, gondolom, de nem kérdezem meg. Hiába győzköd, nem próbálom ki. Lábammal megmozdítom, óvatosan. Mintha egy kisbabát ringatnék.

Nagyanyámat látom, merev tartással ül. Ő sem hintáztatja, mintha félne a ringatástól. Anyám utálja hintaszéket, ha közelébe kerül, attól tart, hogy beleveri a lábát és az felsérti a visszeret a lábikráján. Nem láttam, hogy valaha anyám lábához ütközött volna. Kiálló talpa hegyes, de nem csak az sért. Nincs hely a lakásban, egyharmad szobába zsúfolták be a családot, ez a bútordarab uralja a helyiséget. Csúnya. Hajlított fája kígyóként tekeredik. Nem merek belemászni, mert akkor elmozdul. Bátyámék, amikor egyedül maradunk a szobában, kétoldalról rácsimpaszkodnak a kimeredő, éles lábakra, hintáztatják, nekiütköznek a szekrénynek, de nem törik le a hegyes, félkörös lábazat. Thonet, mondja nagynéném, és felsóhajt, hol van az a sok biedermeier? Nem tudom, mi az a thonet, meg azt a német szót sem ismerem, csak Májer nénit a szomszédból. Igy beszélnek, amikor azt akarják, hogy ne értsem.

Kint szeretnék játszani, a nagy almafa alatt, nagymama oltotta be. Nem néz ki betegnek, lehet az injekció gyógyította meg, lehúzza az ágakat a sok piros alma. Nem szeretem az almát, de rám tukmálják. Amikor nem látják, eldobom. Jó messzire, mert a magjából is fa kelhet ki. Nagymama is magról nevelte fel. Nem tudom, hány éves ez a fa, de biztos sokkal idősebb, mint én. Zuhog az eső, bent kell maradnom, nézem nagymamát. Egyenes derékkal ül a hintaszékben, vigyáz, az nehogy megmozduljon. Olvas, vagy kézimunkázik, gyönyörű hímzéseket készít, ilyenkor érthető, hogy nem ringatózik. De a szeme miatt egyre kevesebb a kézimunka, csak az olvasás maradt, nagyítóval. Titkot súg a fülembe, meglepetés lesz az udvaron. Várom.

Egyik napon eltűnt a hintaszék. Ezzel egyidőben édesanyám is. Erre senki sem készített fel. Nicht vor dem Kind, semmit se beszéljünk a gyerek előtt. Nagymama ezután a kis fotelben ült, még merevebb derékkal, de ha magához hívott, ott bátran az ölébe ültem és ő közben mesélt. Ez olyan volt, mint a ringatás. Sohasem kérdeztem meg, mi lett a hintaszékkel, amibe sose akartam beleülni, és ezt senki sem értette.

Kimentem az udvarra, megláttam a meglepetést. Az almafára rögzítve a hintám várt rám. Felültem rá. Nem ütközött semmihez. Nem kellett senki meglökjön. Repültem. Az ég felé. Hallom nagynéném hangját, jaj, ne olyan magasra!

(Illusztráció: Szakállas Zsolt – A fenségesség koboldjai)

Leejtette a papírzacskót. Az egyik croissant kiesett, kifolyt belőle a csokis töltelék a hófehér kőpadlóra. Egy dobozban botlott meg. Most sem gyújtott lámpát, a zacskóban maradt péksüteménnyel sietett a hálószoba felé, Zsú csak melegen szereti, a kávé mellé. Az ágyban fogyasztja. Az ágyterítő egyik oldalon leterítve, másik oldalon gyűrötten lóg. Kedvese a fürdőbe siethetett. Nem csoda, hogy felkelt, Boldi sokat időzött a pékségben, nagy sor volt. Kopogtat a fürdőajtón, itt a reggeli. Nincs válasz, víz sem zubog. Kimegy az előszobába, félrerúgja a cipősdobozt, a sérült croissant bedobja a kukába, a csokitölteléket felszedi a padlóról, papírzsebkendővel törli a nyomokat. Fehéren ragyog a márvány.

A cipősdobozt beviszi a gardróbba, ahol a sok tűsarkú sorakozik. Néhány sportcipő, Converse-All Star is. Zsú a Velencei Biennálén tanulta meg, hogy most már az elegáns ruhához is felveszik a sportcipőt, főleg olyan helyen, ahol kavicsos úton kell gyalogolni, csak az elsőbiennálésok tipegnek magas sarkúban. Az új cipő dobozát kinyitja, üres, futócipő, olvassa az oldalán! Zsú csak gyalogolni szeret, a futás tönkreteszi az ízületeket, mondja gyakran. Most akkor fut?  Semmit se szólt erről, naponta sétálnak együtt, gyors tempóban, Boldi nehezen tud lépést tartani vele, kicsit túlsúlyos, egy fejjel magasabb Zsúnál. Agár vagy! A nő ilyenkor nevet, sose lennék kutya, azt futtatják! Te meg lajhár vagy, mozoghatnál többet, ne mindig az íróasztalnál gubbassz.

Most is az íróasztalnál ül, nem jut eszébe semmi, kifutottak a gondolatok a fejéből. Felhívhatná Rékát, de akkor el kellene mondania, hogy Zsú valakivel együtt fut. Nem telefonál. Vár. Délután a nő vidám hellója hallatszik az előszobából, lila magassarkú cipőben áll meg az íróasztal mellett, blúzán is lila minták, nagyon elegáns, mintha fogadásról jönne. Boldi nem néz a nő lábára és nem kérdez semmit, úgy tesz, mintha dolgozna, betűket ütöget a klaviatúrán, de azokból nem állnak össze szavak. Este a konyhában vacsoráznak, nem esik szó cipőről, futásról, korai felkelésről. Zsú szokásával ellentétben hamar lefekszik, nem számítógépezik, nem olvas. Mire a férfi fogat mos, a nő már mélyen alszik, féloldalra fordulva, egyik kezével a kispárnát fogja. Boldi nem bír elaludni, pedig szeretne, a virrasztás szó elrettenti. Hajnalban alszik el. Mikor felriad, mellette nem fekszik senki. Nyolc óra lesz pár perc múlva, ilyenkor már itt volt a croissant. És Zsú is.

Körülnéz a lakásban, a fürdő üres, végül a gardróbba is bemegy, ott sincs senki, a futócipő dobozát sem találja. Felhívja Rékát, aki nem veszi fel, vagy nem akarja felvenni. Talán eljött a szakítás ideje? Zsút nem meri felhívni, még azt hinné, hogy féltékeny, ezt utálják a nők, Boldi éppen erről ír novellát.

Most vajon kivel fut Zsű, és miért titkolózik. Délután berobban a lakásba, lerúgja a sötétkék magassarkúját, egyik jobbra, a másik balra repül, masszírozza a lábujjait, és Boldit nézi. Csendben ülnek. A nő felkiált, te féltékeny sem vagy, tehát nem szeretsz, így könnyebb nekem. A férfi mosolyog, nem szól. Ne vigyorogj, mert csomagolok, elköltözöm. A futócipőshöz? Igen, tegnap felpróbáltattam vele, úgy tettem, mintha magamnak vettem volna, hogy ha jó a méret, másnap reggel, meglepetésként, eredeti dobozában neki ajándékozzam. Megvártam a futópályán, sokszor hívott, tartsak vele, de nem mentem, sokat panaszkodott, hogy még a titkos szeretője, egy lomha pacák se akar vele futni, elege van a férfiakból. Tudtam, hogy egyforma a lábméretünk, illetve ő fél számmal nagyobbat visel, harmincnyolcésfelest. Zsú, ne marháskodj, mi ez a fél szám, kivel futsz?

Miért visel fél számmal nagyobbat onnan tudom, hogy a Velencei Biennáléra később kapta meg az akkreditációját a sajtónapokra, nem volt már szabad szoba a városban, én befogadtam a franciaágyas szobámba. Nagyon jól elvoltunk, összemelegedtünk. Amikor kijött a fürdőből, vettem észre, hogy zavarban van, gyorsan belebújt a gála cipőmbe, és felkiáltott, ez jó méret, nehezen találni feles számot. Kilépett a cipőmből, és láttam, hogy egyik lábán a középső ujja sokkal hosszabb.

A jobb lábán, kiáltott fel vérvörös fejjel Boldi. Te honnan tudod ezt, hiszen ő sosem jár szandálban, és jó, ha most azt is megtudod, meguntam a croissant is.

(Illusztráció: Szakállas Zsolt – Vonalcsapdák)