Benkő Ildikó összes bejegyzése

Benkő Ildikó 1966-ban született Budapesten. Középiskolai magyartanár. Versei az Antropozófia, a Napút című folyóiratban és a Napút Online-on jelentek meg, Báránytánc című kötete a Cédrus Művészeti Alapítvány gondozásában Prágai Tamás-díjasként látott napvilágot 2019-ben. A mélyből motozgat, az ismerős tárgyakra is mindig először tekint, élesen.

Vázlat; Panasz; Szeretetpróba; Szerelem; Oldunk és kötünk

Vázlat

Arcodon a Mester lassan elkuszálja a vonásokat.
Átsatírozza testedet, újat rajzol.

Panasz

Most értem meg, éretlenségem miatti félelmemben akarok mindig elszaladni. Elbizonytalanodom, elhallgatok.

Miért is mondtam? Beléd akartam burkolózni, csak annyira, hogy tudd, mi van velem. Te viszont, érthetően, belém. Érzem, csalódott vagy, kifelé mutatást vártál a veszett homályból, oldást, csak szemrebbenésnyit, hisz tudod, hogy kicsi vagyok. De csak a romlott tetteket sorolom, a szereplők szemszögéből, olyan nézőpontokból, melyekből csak háborúzni lehet, segítségért kiáltani.

Már csak te menthetnéd meg magad azzal, hogy vigasztalsz. A mesém téged az én szárnyamon emel, a te kátyúdba ragaszt.

Szeretetpróba

Addig szorongok azon, hogy szorongok, és hogy tudom, hogy szorongok, de mégsem tudok nem szorongani, és még ezen is szorongok, nem folytatom, végtelen a sor; amíg azon is kezdek szorongani, hogy szorul a hurok, melyet a saját nyakamra immár a te kezeddel is gombolyítok, hogy egyre inkább úgy véled majd, semmit nem lehet velem kezdeni, kellemetlen alak vagyok.

És szorongva várom a feloldozásodat. Mert tudom, hogy tele vagy ölelő figyelemmel, ezt a szorongást pár szóval le tudod rólam mosni, mint eső után a sarat.

Pillanatokig, amikor ez sikerül, szabad vagyok, kibontom szárnyamat, és meggyógyítalak.

Szerelem

Nappalra takarónak. Te őt, ő is téged. Persze, a másképpek. Ott vagy, takarod a roppanó ürességet. Itt van, tárgyszerűségében. Életed, botor kárpitod. Használ. Használod. Futtok. Köztetek a világok.

Estére két takaró kiterítve. Kopognak rajtuk a szemek. A gödrök.

Oldunk és kötünk

Légtornászok a kötőtűk, segédtű nélkül, a levegőben csavarnak. Előre bennem ring a kész alkotás melengető látványa, ölelő tapintása. Nincs rá szükséged, a boltból is megfelel. Nem is hordasz kardigánt. Én képzelem el, hogy örülsz majd, nem kell kibújnod belőle, ha meleged van, kibonthatod elöl.

A pulóverbe ki-be bújsz, mint a szerepekbe. Kibújni nem szeretek, semmi alól. Kibontakozni más. Ha kell, újra csuklódon a tenyerem, ujjaim, csak azért oldalak el, hogy messzebbről, hátulról is megcsodáljam, mélyebben megértsem, hogy te is szabadon lengj. Hogy levegőt vegyek és hagyjak venni az újabb, halált megvető alámerüléshez: a közösséghez. Kibontakozom burkomból, megmutathatom magam, nem kell félni, szégyenkezni. A meztelenség itt nem a védtelenség, hanem a bizalom jele.

Ez a szabadság neked túl sok, a szeretet túl szoros kötés, túl erős a figyelem, nem tudsz időben elengedni, hogy megmutathasd magad. A védőhálóban fekszel. Rád támad. Beleszövődsz. Most látod, vége a gyerekkornak, olyan szál sodródik belőled, amit kitépnél magadból. Nem lehet. Legalább a szövettől szabadulsz, szakad, mindegy, menekülsz oda, ahol a többi szál nem fojtogat, ahol a szó csak önmagad. Szárnyaid ólomból vannak, lassan futsz, tizenkét évig. Tanúkat nemzel: három vén bölcset. A szakadt szálak pókként gubancolják körül őket.

A csomag túl nagy, túl könnyű: nem CD. Magától bontakozik ki kezedben a csomagolásból, hozzá sem érsz. Árad belőle a sok ragacsos rád gondolás. Most Te kötsz valami újat. Le kell gyűrnöd a megajándékozottság örömét, CD-t képzeltél. Bosszankodnod kell a túl szép mintán, a hatalmas munka pazarlásán, össze kell kötnöd más tékozló cselekvéseimmel, szeretetem ósdi porosságával, sehová sem vezető, túl erős érzésekkel, túl távoli asszociációkkal, túl merész gondolatokkal. A haszontalanságommal.

A tépés mentén az egész nagycsalád fölfeslik.

Elfoglaltságaid személyes és társadalmi fontosságába bújsz, az apai felelősség alól ki. Kibontakozom az Idő öleléséből, magamat a hiányzó nagycsaláddá rohanom, a bölcseket csak pillanatokra látom, így segítek nekik hálóban röpülni.

(Illusztráció: Henri Matisse – Joy of Life)