„ Lenin olyannyira megszállottja a materializmus doktrínájának, hogy apránként mindenestül anyagiasul.2 Ennek folytán szervezete valósággal acélos. Vasakarat jellemzi. Ha nem akad senki, aki ezt a csupa rosszindulatú sejthalmazból álló szervezetbe golyót eresztene vagy méreggel kikezdené, fennáll a veszély, hogy V. I. teljes 350 évet él. Oroszország ezt nem engedheti meg magának. Gaztetteiért mindenesetre kegyetlenül megbűnhődik: halála után kitömik, mint valami vadkant,3 és úgy teszik közszemlére, kárhozott lelke pedig – amelyet az ördögök már most is marcangolnak4 – ezt hosszú éveken át nézheti.”
Voznyeszenszkij elképed. A levél címzettje Fani Kaplan, a forradalmár, aki egy évvel később, 1918-ban rálő Vlagyimir Iljics Leninre. Ez elsőrendű tudományos lelet. Cáfolhatatlan bizonyítéka annak, hogy Demjan Lavrentijevics Parkinson a Vlagyimir Iljics elleni merénylet eszmei ihletője. Csak aza a kár, hogy ezt nem lehet közzétenni. Mindennek ellenére Voznyeszenszkij folytatja kutatásait. Mellőzi a hivatalos magyarázatokat és iratokat, amelyek gyanút keltő természetességgel kerülnek a keze ügyébe, helyettük cigarettásdobozra, kézelőre, elismervények, számlák hátuljára firkantott mondatfoszlányokat bogarász. Átmegy a könyvkópiák osztályára,5 ott bukkan rá a Sztálin című tanulmányra, amelyet E. Radzinszkij majd csak 1996-ban ír meg. „Írásos vallomásában – áll a könyv 161. oldalán – F. Kaplan azt állította, azért lőtt rá Leninre, mert meggyőződése, hogy Lenin a szocializmus megvalósulását évtizedekkel elodázza. Amikor cinkostársairól és párthovatartozásáról kérdezték, Kaplan kijelentette, hogy egy szál magában vállalkozott a merényletre. A Kreml őrezredének parancsnoka, Malkov szeptember 3-án kivezette Kaplant az udvarra, és tarkón lőtte. Demjan Bedni költő kíváncsi szemlélője volt a kivégzésnek. Kaplan holttestét egy hordóban elégették.”
Miért bújja Voznyeszenszkij azt a könyvet, amelyről bizton tudja, hogy hamisítvány? Ilyet csak azok kérdezhetnek, akik nem semmit sem tudnak az orosz levéltárak titkairól. Mint ahogy nincs tökéletes bűntény, tökéletes hamisítvány sincsen. Mindegyikben ott rejlik az igazság egy morzsája. Csak meg kell találni az utat a hamisítványtól a hiteles forráshoz. A mi történészünk elmegy az archívum könyvtárába, a katalógusban az M betűnél megkeresi Apolonovics Vjacseszlav Malkovot, kikéri Orosz böjti ételekcímű könyvét, felüti a 161. oldalát, és ott – a céklával és gombával elkészíthető borscs receptje helyett – megtalálja Fani Kaplan hiteles vallomását:
Meg akartam ölni az átokfajzatot, mert ki akarja gyógyítani Oroszországot az üdvözítő kórból. Ez minden.
Egy s más ezután világosabb Voznyeszenszkijnek, noha soha nem tud mindent átlátni. Ellenkezőleg, idővel mind nagyobb lesz a homály. D. L. Parkinson, be kell látnia, nem puszta teoretikus, nem könyvmoly, hanem a tettek embere. Ellenforradalmár! Titkos társaság vezetője, amely kis híján eltérítette medréből az orosz forradalmat. Történészünk elhatározza, hogy egy ilyen vállalkozást fenyegető minden veszély ellenére napvilágra segíti a Parkinson-saga és a kórrajz legalább egy kis töredékét. Ebben azonban meggátolja váratlan megbetegedése. Furcsa bágyadtság fogja el. Erős hányinger. Magas láz, amelynek görbéje olykor a Celsius-fokok 85. lépcsőjére szökik fel. Ez a képtelen testhőmérséklet nem a halál hírnöke, hanem a tisztítótűz. A nigredoalkímiai folyamata, amelyből Voznyeszenszkij azzal a felismeréssel tér magához, hogy élete fordulóponthoz érkezett, és hogyha be akar hatolni Parkinson életének és a parkinsonizmusnak a misztériumába, neki magának is meg kell betegednie a Parkinson-kórban.
Voznyeszenszkij elhatározza, hogy megbetegszik.