“garçon qui peint des feuilles magnifiquement colorées” (Nagy Marcell legújabb kiállításáról)

,, Megköt, felold a vándor szövevény –
hű mindenségben szétfutó gyökérzet
göröngyeként ha pörgök, hörgök, érzek:
a dallam nem változtat szövegén”

 

,,A gyöktörzs, gyökértörzs. Egyes növények földalatti szára, amely a tápanyag elraktározását szolgálja.”- a kertészettan szerint ez a rizóma. A filozófiában Deleuz így értelmezi: ,, a sokszorosság és a szingularitás összefonódása. A rizóma a legjobb szó a sokszorosságok jelölésére”. Mindkét definíció releváns és jó értelmezési lehetőséget nyújt Nagy Marcell: Minden finoman összefügg egymással című kiállításához.           Szárak, levelek, gyökérzetek sokasága bontakozik ki a szemem előtt. Azt érzem, ha az egyik festményen elindul egy szár, az már nyújtózkodik túl a vásznon kifelé a helyiségen kívül, talán egy fához. Láncolatok látszólag láthatatlan összekapcsolódása ez, teret és időt meghaladva tartanak a végtelenbe a festmények vonalai. A kiállítás egzisztál, lüktet.

A terem közepén állok. Egy fa vagyok. Banyan-fa. Sűrű lombkoronám beárnyékolja az egész teret. Csak egy kis rés van az ágak között, ahol besüt a nap. Valaki egyszer azt mondta, minden tetőről látnia a napot. Leveleim nagyok, fényesek és fiatalok, még vöröses árnyalattal csillognak. Hullatok egy levelet annak a festménynek, amin vörös szemlevelek tartanak a fekete mélybe, az megköszöni és múlik tovább lefelé.

Szikár és erős törzsemhez a gyökérzetem milliónyi gyökérrel árad szét. Most egy virágmintás vászonkép felé nézek, a vonalak egy origóban találkoznak a festmény közepén.

-Oda tartunk Mi is.-

Nem hiányzik semmi. Táplálom és táplálkozom. Ha éppen ürességet érzek egy hajlatomban, kérek egy jó nagy merítést a színekből. Zöld, piros, kék, lila, citromsárga és még megannyi szín oltja a nihilt. A Zöldnél külön tiszteletem teszem, hiszen mégiscsak az Ő jelenléte járul hozzá a természet mindenkori egyensúlyához. Ha nem találom önmagam, mélyen belenézek a sokszemű arcba és megnyugszom, hogy talán soha nem is fogom, az örök keresés felszabadító tudatával ágazódom tovább a többi festmény felé. A harmónia könnyű szellőként simogatja a vásznakat és az én leveleimet…

Már egy szemközti tetőről nézem a kiállítást. A fámat és a festményeket. Mintha az idők kezdetétől fogva ott lettek volna. Valaki leül és gyönyörű színű leveleket kezd festeni.

 

 

Nagy Marcell: Minden finoman összefügg egymással

Nagyházi Contemporary

Üres lé(t) teli pohárban

ars poeticával keverve

Nem ő volt Schopenhauer leglelkesebb olvasója, ám az írás általa megfogalmazott egyetlen szabályát bátran idézte fel: legyen mit mondanod. Neki ugyanis volt mit pixelre vetnie, még ha nem is tudta, milyen formában tegye. Abban volt csak biztos, hogy minél többeknek szánja, ésde magyarul, e paradox dacára. Viszont afelől is kételkedett, hogy a bármit mondás szépírás-e, mivel az irodalmárok mértékadó szava kezdte elhitetni vele, ilyen igényű szöveg csakis önmagára reflektálhat: a szöveg, a szöveg, a szöveg…

Bárcsak képes volna katarzissá, úgymond, átlényegíteni valamely fájdalmát, hogy mások gyönyörévé legyen! Ez jól hangzik, gyorsan le is jegyezte maga elé egy sajtfecnire az íróasztalon. Mégis szégyellte magát, amiért írni is csak úgy képes, ahogy főzni szokott, receptet követve. Üres lé(t) teli pohárban bővebben…

Ördögcérna 3., 14.

 

Ördögcérna – 3.

Jelbeszédet hallgatok,
falat radírozó füleket,
tömegben a zsebeseket.

Félreesőbe bújok.

Tombolásom avas,
nem szembesít a szégyen.
Távol tartom az igazságot.

Megállok előtted,
pedig ismerem ítéleted.
Elmúlok múlhatatlanban.

 

Ördögcérna – 14.

hiába taposom mezítláb
a mustot napba nézve
táncoló ördöggel mellemen
borrá nem érik csupán ecetté

siker nélkül is kitartani
– tőlem ennyi tellett

,– én dicsőségem –,

nyernem nem szabad
mert kettőnknek akarlak
legtöbbem osztom meg:
küzdelmem – veled

elég
amink nincsen
magunknak tudnunk

2017

 

(Illusztráció: Grechina Anna: Grapes and Sun)

Golgona Anghel költeményei

Mikor a passió visszaveszi a látást

a farkasok ősi útvonala,
a bagoly és monológok sokasága,
sókristály részecskék,
a parányi árnyékrezdülések,
a tényeket örökre háttérbe szorítja.

Önkénnyel vagy sem a művek létrejönnek,
a horizont a saját színpadát állítja fel véglegesnek.
Vígjáték ez az előestékhez
amit a fáradtság gyatrán visz színre.

Az élet a félresikerült üzenetek és dallamok
summája lesz egyenként nem bírnánk végighallgatni őket.

Egy szuvenír bolt emlékeztet rájuk
palackba zárt vitorlás hajók és kagyló nyakékek.
Fityegők és üveggolyók, Mexikó ´86 ceruza, expo ´98 kulcstartó.
Végtére is túl sok a porhintés egy ilyen rövid úthoz képest.

Miközben süt a nap és, nahát,
úgy látszik a gólyák halogatják hogy útra keljenek délre.
Egy kicsit mint én, nem jut eszükbe a távozás.
A dolgok megkötnek hogy ott maradhassanak ahol vannak.

2017.

 

«A világ idegen, Sandy!«

 

A  miénk hasonlít a most szóra.
A kezekből születik egyfajta reszkető nosztalgia
amit német verzióban úgy fordítanak dipszománia.

Mikor ránk tör a szomjúság a remények
belső éjjelének folyóit nyitjuk meg
és térdig feltűrjük a nadrágszárakat.
Nehogy az legyen hogy a hajnal
árvízzel lepjen meg bennünket.

Ezzel a betegséggel vagyok most, but it’s ok.
I close my eyes and drift away;
I softly say a silent pray.
Ne figyelj és ne magyarázz,
just press play:

«A világ idegen, Sandy! A miénk sem más.  «

2011.

Lipp Márta fordításai

 

Golgona Anghel (1979. Alexandria, Románia) portugál költő. A Lisszaboni Egyetem Modern nyelvek és Irodalom szakán szerzett diplomát portugál és spanyol nyelvből, majd doktori fokozatot kortárs portugál irodalomból. Tudományos kutatóként dolgozik. Több tanulmány- és esszékötete mellett 2011 és 2017 között öt verseskötete jelent meg. 2013-ban elnyerte a Portugál PEN Club Költészeti Díját. A verseit portugál nyelven írja, de esetenként spanyolul és olasz nyelven is. 1997 óta él Portugáliában, Lisszabonban.

Februári lapajánló

Ismét Bodrogi Csongor és Enesey Diána válogatása által nyerhetnek bepillantást a legfrissebb lapszámokba.

  1. február 6.

A TIZEDIK: Beck Tamás: Felnyílt a szemük (novella) [Alföld]

Beck Tamás írása a Kecskés házaspár megrázó lakhatási viszontagságait állítja párhuzamba az első emberpár bibliai történetével. A szöveget az elkeseredettség és a kilátástalanság atmoszférája lengi be. A létbizonytalanságot négy magzat elvesztése is súlyosbítja, illetve a gyanú, hogy a gyermekek — ha megszülettek volna — nem Kecskésre hasonlítanának. De vajon minek lehet még súlya? — Kecskésné az idő súlyára kérdez rá. A veszekedésből hátramaradt üvegdarabok, a meg sem született gyermekek és a felhalmozott tartozások talán mind az idő súlyát jelzik, de Kecskés másképp válaszol, szavak nélkül. Az írás vége szintén szótlan, párhuzamos azzal, ahogy első emberpár ráébred önnön meztelenségére, csak itt épp a lakásba beáramló hideg sarkallja a házaspárt a ruháik felöltésére, s talán ezekben a záróképekben egyesülnek igazán. [E. D.]

A KILENCEDIK: Szilamér Ádám: Puskacsővel írt tükör (novella) [Kalligram]

Szilamér Ádám novellájának középpontjában a vadászat, s azon belül is a hobbiként felfogott válfaja áll. A párbeszédekből villanásszerűen bontakozik ki egy-egy vadászathoz fűződő élmény. Meglehetősen intenzív és szórakoztató hobbiként jelenik meg a vadászat, ráadásul afféle presztízs-lelőhelynek is tekinthetjük, egészen az utolsó képkockáig. A ,,hobbyvadász” itt a zebrák közé lő, látja az állatot elgyengülni, majd végül meghalni. Elárasztják őt a gratulációk, de büszkeség helyett a gyász érzése önti el, egy idegen ember tükörképét fedezte fel az állat szemében, a tükörben, amelyet puskájával készített. Vajon ez a novella-tükör mit tár elénk, az emberi gyarlósággal vagy az állati lélek mélységeivel szembesít? [E. D.]

A NYOLCADIK:  Böröczki Csaba: Félbehagyott könyvek (novella) [Prae]

Böröczki Csaba neve a Szófa olvasóinak nem lehet ismeretlen. Ő az, aki múlt ősszel egy bravúrosan szerkesztett novellával nyerte meg „utazós pályázatunkat”. Örömmel látjuk, hogy részben a Szófa által is ismertté tett szerzők egyre többször jelennek meg rangos folyóiratokban, és egyedi hanggal ragadják meg az olvasói figyelmet. A Félbehagyott könyvek hangja annyira egyedi, hogy már-már az abszurdba hajlik: egy Manki nevű fiatalember hétköznapjait mutatja be, ahogyan krisnásokkal, hajléktalanokkal és biciklisekkel elegyedik szóba (pontosabban azok vele), miközben ő könyveket olvas, de olvasmányait sohasem fejezi be. A novella legnagyobb bravúrja, hogy a befejezetlenséget, töredékességet nemcsak tematizálja, de maga is megalkotja, performatív módon végrehajtja, önmaga befejezetlenségével, rejtelmességével mutatva rá egy jellegzetes korproblémára: hogy nincs türelmünk.  [B. Cs.]

A HETEDIK: Juhász Róbert: Kötőtű (vers) [Kalligram]

Van valami igazán különös a hétköznapok ismétlődéseiben, valami taszító és vonzó. Sokszor csak állunk, maradni vágyunk, míg lehagynak bennünket az ,,eltékozolt napok”. Fájdalmas az idő múlása, jó volna valamit megragadni, és megtartani, csak egy-egy apróságot. Juhász Róbert versében egyszerre rezonál a vágyakozás, az idő múlása felett érzett szomorúság és a figyelem a mindennapok apró dolgaira. Amelyekről nem tud írni a szinonimaszótár sem, ilyenek például a pulóverből szemenként lebomló szálak, vagyis a ,,varázslat” lebomlása.

Ha már versek, utazzunk is egy kicsit, ne csak időben, térben is. Jó szívvel ajánlom az olvasók figyelmébe a portugál költészet egy remek darabját, Luís de Camões tollából, Mohácsi Árpád fordításában. [E. D.]

A HATODIK: Láng Orsolya: Georgia O’Keefe Ghost Ranch-en (vers) [Székelyföld]

Ez a vers egy híres festőnő monológja. Az Új-Mexikóban letelepedett Georgia O’Keefe az absztrakt művészetet a realista tájképekkel egyesítette, létrehozva ezzel egy olyan szintézist, amely addig talán elképzelhetetlennek tűnt. Láng Orsolya drámai egyszerűségű mondatokban rajzolja újra ezt a pályaképet, egy művész fokozatos elmagányosodását, melynek során magára találhatott és kifejezhette önmagát. Különösen izgalmas a versben a metaforák kettős funkciója: egyrészt a festőnő témáit írják le, másrészt jellemzik is a léthelyzetet, mely az újdonság megalkotásával jár együtt: a művész titáni magányát.

Egyedül lenni a homokkő-labirintusban:
maga a szabadság. Aztán a koponyák,
tele velük a Ghost Ranch. Nehezéknek
viszem haza őket. Akár dísztárgynak is –
üregeikben fészket rak a fény.
A csontok elvezetnek a sivatag középpontjához.   
 [B. Cs.]

AZ ÖTÖDIK: Vajna Ádám és Orcsik Roland beszélgetése Kiss Tibor Noéval [Tiszatáj]

 

Két izgalmas interjú is olvasható a februári lapszámokban; a Székelyföldben Tamás Dénes a 60 éves Kemény Istvánnal beszélgetett, a Tiszatáj pedig legújabb regényével kapcsolatosan (de az írásfolyamat titkairól is) kérdezte Kiss Tibor Noét. Azért ez utóbbit választottam, mert ez a mélyen őszinte társalgás nagyon sok mindent föltár abból, ahogyan a szerző alkot, gondolkodik, és a befogadói visszajelzéseket földolgozza. Be kell vallanom, magam még nem olvastam a híres transznemű író regényeit, csupán folyóiratokban részleteket belőlük, ám a beszélgetés így is mindvégig le tudott kötni. Kiss Tibor Noé sok szempontból rendhagyó jelensége a magyar irodalomnak (első publikációja viszonylag későn jelent meg, mégis hatalmas hatása lett; nem bölcsészként érkezett az irodalmi közegbe; első regénye egy irodalmunkban addig teljesen ismeretlen témát pendített meg; későbbi írásaiban viszont bátor módon nem a korábbi sikerreceptjét másolta), így annál érdekfeszítőbb megérteni, hogyan alakul így és éppen így ez az életpálya. Számomra személy szerint különösen izgalmas volt megtudni, milyen elődök miként inspirálták a szerzőt, illetve hogy az írás apró részfeladatai hogyan lendítik tovább a regény cselekményét.  [B. Cs.]

A NEGYEDIK: Gráczer László: A háromfa hölgye (regényrészlet) [Prae]

2020-ban a Prae Kiadó krimipályázatot hirdetett, melyet Gráczer László regénye egyhangú szavazással nyert meg. Ebből a műből olvashatunk most egy fejezetnyi részletet a Prae legújabb számában. A kivonat már magában is megsejteti, hogy valóban lebilincselő olvasmányról lehet szó. A XV. században játszódó történelmi krimi a középkor és reneszánsz határán billegő világba vezet minket, és nemcsak a rendkívüli korismeret (mely kiterjed egy Mátyás korabeli hóhér hétköznapi eszközeinek részletes bemutatására), de az atmoszférateremtő erő is mély nyomot hagy az olvasóban. A háromfa bitóján Buda közelében találnak egy akasztott lányt, akiről senki sem sejti, hogyan kerülhetett oda, de azonnal érezhetjük, hogy valami mélyebb titok rejlhet emögött, és türelmetlenül olvasnánk már tovább, beleélve magunkat a korabeli Magyarország különleges, színes-szagos, félelmetes és vadregényes világába.  [B. Cs.]

A HARMADIK: Izsó Zita: A vendégség vége (vers) [Alföld]

Azt hiszem, ez a magunkba zárt, mélyre rejtett szavak verse. A kimondatlanság terhe és a magunkba be nem épített, de vissza nem utasítható dolgok súlya úgy nehezedik ránk, mint az utolsó pillanatban a kabátunk zsebébe eldugott sütemény, amelyet nem fogyasztottunk el, de már nem maradt idő máshova elrejteni. Mire a búcsúzkodásra kerül a sor, addigra az ,,arany ékszerek” és a ,,családi ezüst” súlyával vetekszik. Mostantól cipelni kell, magunkkal hordani minden kimondatlant és megemésztetlent. Hiába szabadulnánk, nyomot hagynak körülöttünk a süteménymorzsák, a ki nem mondott szavak, az elfeledett emberek. Ám így csak bennünk marad a nyoma és mi lelkünket nyomja.  [E. D.]

A MÁSODIK: Lackfi János: Áldás az elsuhanókra (vers) [Látó]

Lackfi János verse áldás a hétköznapiságra, a hétköznapi emberekre, a mindennapjaik apró mozzanataira. Ám még ennél is sokkal több, keserédes ráébresztés a társadalom visszásságaira, a környezetszennyezésre, a morális ballépéseinkre, a kétes megítélésben részesülő tettekre. Az áldás mögött megbújik a kritika, a féltő gondoskodás hátterében a hibák feltárása. Talán itt-ott előtérbe is kerül. Vajon magunkra milyen áldást kérnénk?  [E. D.]

AZ ELSŐ: Ferdinandy György: Michel Demerbe (próza) [Székelyföld]

A magyar irodalom (egyik) doyenje, Ferdinandy György, ez a különleges életpályát befutott író, rendszeresen jelentkezik a folyóiratokban visszaemlékezésekkel, esszészerű tűnődésekkel. A Székelyföldben most megjelent három szövege közül az egyik azonban nemcsak e műfaj keretein belül világít ki: egy rejtett, szerény remekműről van szó. Újra és újra elolvastam ezt a röpke egyoldalnyi terjedelmű írást, és újra és újra meg kellett állapítanom: minden szava a helyén van. A szerző réges-régi, „sírig tartó” szerelmének bátyjáról szól az írás, aki maga is az író barátja lett. De a legvégső üzenetét már nem tudta eljuttatni hozzá; mi pedig kénytelenek vagyunk beletörődni, hogy ez az üzenet már soha nem érkezik meg, sem a szerzőhöz, sem senkihez, beleveszett abba a semmibe, amelynek partjairól ez a megrázó kis írás szól.  [B. Cs.]

Martialis versei Erotionhoz

Erotion halotti verse

 

Fronto apám, Flaccilla anyám, óvjátok e kislányt:
rátok bízom az én kedves Erotionom,
meg ne ijesszék őt a sötét árnyak, s ne remegjen,
majd ha a tartarusi vad kutya rávicsorog.
Most az idén telt volna be csak hatodik tele éppen,
hogyha megért volna még ugyanannyi napot.
Ősz patrónusait majd játszva derítse mosolyra,
s közben az én nevemet mondja gügyögve nekik.
Csöpp kis teste a durva rögöktől meg ne töressen,
könnyű légy neki, föld – mint neked ő, amíg élt.

 

Erotion halálára

Kicsi lány, édesebb szavú a hattyúnál,
puhább, mint a Galaesus-parti bárányka,
szebb, mint a Lucrinus-tó mélyi gyöngykagyló,
és drágább, mint a Napkelet pazar kincse,
s az indiai vad csiszolt fehér csontja,
mint a szűz hó, a gyönge liliom szirma;
ki fürtjeivel elhomályosította
Baetis gyapját s a Rajna szőkeségét is;
az illata, mint Paestum rózsakertjéé,
olyan volt, mint az attikai színmézé,
vagy mint kézben dörzsölgetett borostyáné;
kinél nem volt a páva ékesebb, nem volt
a mókus kedvesebb, főnixmadár ritkább:
Erotion most a halotti máglyán ég,
mert elragadta tőlem őt a zord végzet
rideg törvénye: hat telet sem ért még meg
egyetlenem, kicsim, vigasztaló társam.
Fájdalmamat Paetus nem nézi jó szemmel,
mellét veri és tépi a haját, s így szól:
„Nem szégyelled, hogy így siratsz egy rabszolgát?
Én hitvesem temettem el, de túléltem,
pedig nemes, erényes, gazdag asszony volt.”
E lelkierő tényleg szinte páratlan:
húszmilliót örökölt szegény, de túlélte.

Havasi Attila fordítása

girl_sarcophagus3

Irodalmi és Társadalmi Portál

make up wisuda jogja make up artist jogja make up artist yogyakarta mua jogja murah mua wisuda jogja make up pengantin jogja mutiara make up jogja make up wisuda jogja murah make up jogja putri rekomendasi make up wisuda jogja make up pengantin jogja putri sekolah make up jogja make up class di jogja make up murah jogja mua di jogja mua jogja bagus make up paes ageng jogja salon make up wisuda jogja salon wisuda jogja make up wisuda wardah jogja salon make up jogja mua jogja terbaik make up wisuda jogja bagus make up wisuda berjilbab di jogja
ujnautilus.info