– Akkor hazugság vagy – mondta Tóni.

– Nagyjából igen.

– Na ne.

– Szerintem most is hazudik – mondta Emil.

– Tehát, ha igazat mondasz, az nem te vagy? – kérdezte Tóni.

– Az igazság csak körülmény – mondta Miranda.

– Azért annyira nem elhanyagolható körülmény – tette hozzá Emil.

Tóni töltött, enyhén megdöntve poharát.

– Mi a bánatot akarsz ezzel, védelmet? – kérdezte.

– Távolságot – mondta Miranda.

– Az ugyanaz – mondta Emil. – Bújócska.

– Nem feltétlenül – szólt Tóni.

– Már hogy a büdös francba ne lenne ugyanaz – mondta Emil.

– A bújócskát kikérem magamnak – mondta Miranda. – Nincsen takargatnivalóm, egyszerűen szép hazugságokban kívánok élni.

– De hát miért? – kérdezte Emil.

– Hogy reggel legyen erőm kikelni az ágyból.

– Ne haragudj, úgy egyébként tisztában vagy magaddal?

– Nem érdekel igazán, föl akarom számolni minden énem.

– Átkozott feminista! – kiáltott Emil.

Miranda maga elé pislogott, aztán rendelt még egy kört.

– A teremtés előtti állapot felé igyekszem – mondta ezután. – És Isten egyetlen dolgot teremtett, különbséget.

– Na már csak ez hiányzott – szólt Emil. – Úgy látom, be vagy tojva a feltámadás miatt, mert az utolsó ítélet az egyetlen különbségtétel, igaz vagy hamis, nincs kecmec, te meg fel akarsz szívódni holmi teremtés előtti állapotban, baromság.

– Nem félek a végítélettől, csak könnyű életet szeretnék.

– Akkor gyorsan bolondulj meg. Ahogy elnézem, nem is lesz olyan nehéz.

– Miranda, mitől akarsz te tulajdonképpen távolságot tartani? – kérdezte Tóni.

– Hoppá – mondta Emil.

– Mindennek az igazság az oka – mondta Miranda.

– Ez semmilyen kérdésre nem magyarázat, aranyom – mosolygott Emil.

– Az igazság szűk tér, ahogy az aktuális valóság is az. Ráadásul szeretné megkülönböztetni magát, ha mégoly szerényen is, mint gondolja.

– Micsoda? – kérdezte Emil.

– Jelen helyzetben ez teljesen mellékes – vágott közbe Tóni.

– Nem egészen, mert a különbségtétel nem más, mint az igazságra való ábrándos törekvés. Ez az, amelytől jókora távolságot kívánok tartani – mondta Miranda.

– Szóval ateista is vagy – szólt Emil, aztán hátrafordult. – Drága Emma, hozzon nekünk még egyet.

 

Tóni nekiesett a játékgépnek, hosszában felszakadt jobb szemöldöke. Emma megfogta a hóna alatt és egy székre emelte.

– Mára elég lesz, fiatalember – mondta.

– Hol van a táskám?

– Magának nem volt táskája. Érti?

– Értem. Miranda?

– Elment, ahogy Emil is.

– Együtt?

– Nem. Miranda előbb.

– Későre jár?

– Mondhatni.

– Hol van a táskám?

– Mondtam, hogy nincs táskája.

– Mindegy.

– Mi volt benne?

– Néhány alsónemű és egy kép.

– Milyen kép?

– Egyszerű fotó, natúr keretben.

– Mi van rajta?

– Könnyen lehet, az otthonom.

– Ahová igyekszik?

– Egyre több mint valószínű.

– Na persze.

– Most kiteszi a szűröm, Emma?

– Igen, segítsen.

– Rendben.

– Kapaszkodjon a nyakamba erősen, úgy.

– Maga milyen puha.

– Az állomáson elalhat reggelig, hallja?

Tóni összeesett, magával rántva Emmát.

Emma a pultig húzta Tónit, felültette, hátát a talapzatnak támasztotta, felpofozta, leöntötte vízzel, majd a telefonért nyúlt. A rendőrség negyed óra múlva megérkezett. Aztán a mentők még tíz perc.