Kéz és kilincs (négy álom)

 

Az álmatlanság és az álmok együtt érkeztek meg novemberben.

Tóni megpróbálta magát összeszedni, megigazította a nyakkendőjét és elindult a fekete luxushajó fedélzetén. Lába alatt síkos volt a padló, kezével nyálkás korláthoz ért, hányingere támadt a kora esti ködszitálásban. A hajó orra felé ment és az egyik ajtónál, melyhez fedett terasz is tartozott, kisebb csoportra lett figyelmes, akik az ocsmány idő ellenére a szabad levegőn társalogtak, néhányan napágyakon ülve, mások hanyag tartással a falnak támaszkodva, egyik lábukról a másikra billentve súlypontjukat. Tóni lassítás nélkül feléjük vette az irányt. Ahogy közelebb ért, megállt. Meglátta Mesit, amint egy férfival és egy nővel beszélget. A nő ült és megpróbált valahogy viselkedni, a férfi nem figyelt rá, Mesihez intézett halk szavakat. Tóni évek óta nem látta Mesit. Leginkább ez tűnt most valószerűtlennek.

Tóni ipari kém lett, különböző küldetéseket vállalt, afféle felderítő volt, nem értett a technikához, viszont szomorkásan merengő ábrázata felettébb alkalmassá tette arra, hogy elvegyüljön az emberek között. A cég, amelynek dolgozott, egy kísérleti labor felkutatásával bízta meg, ahol eddig ismeretlen turbulenciai ráhatásokkal tesztelnek hajtóműveket. A nyomok a hajóra vezettek és Tóni éppen a gépházba akart menni, amikor észrevette Mesit, aki az egyetlen biztonságos elérési út küszöbén állt. Végül Tóni elindult, kockáztatva a feladatot, és félve attól, mit mond majd, ha Mesi felismeri. Már az ajtó előtt volt, amikor elhitette magával, hogy Mesi hosszú ideje figyeli őt. Odalépett mellé.

– Mit keresel itt? – kérdezte.

Mesi nem válaszolt.

– Most nem tudunk beszélni, dolgom van – mondta Tóni.

Egymást fürkészték, kíváncsi, kissé bosszús, de teljesen idegen tekintettel, aztán Tóni besietett az ajtón, át a báron, egy folyosón, le a gépházba.

Szokatlanul tiszta és csendes hely volt a gépház, nagy fémtartályokkal, egykaros csapokkal, gépi és kézi vezérlőkkel, egyéb ketyerékkel. Miközben pisztolyt vett elő könnyű zakója alól és egy u-alakú ikercső mögé osont, Tóni tudta, Mesi haragszik rá, arra azonban nem tudott rájönni, miért. Ekkor léptek hangja töltötte meg a csarnokot, egy világos öltönyt viselő férfi léptei voltak. Tóni azonnal felismerte a jövevényt.

– Álljon meg, professzor! – szólt, miután a háta mögé lépett.

A professzor lassan megfordult.

– Maga a MORDAX-tól jött? – kérdezte.

– Fontos ez?

– Sajnos elkésett. Néhány perce az egészet nyilvánosságra hoztuk.

Tóni leeresztette a fegyvert.

– Miről van szó?

– Sokan hoppon maradtak, elhiheti – mondta a professzor. – Kezdettől fogva ennek a hajónak a gépházában kísérleteztünk. A turbulens ráhatások ígéretesek voltak abból a szempontból, vajon hogyan lehet a lehető legkisebbre zsugorítani a befektetett energiákat. Viszont a kutatás befulladt, tervünk csődbe ment. Ezek után van kedve meginni velem egy koktélt a bárban?

Tóni arra gondolt, ennek az egésznek semmi értelme.

– Meg kell keresnem valakit – mondta.

A mólóhoz három nagyobb csónak indult a hajóról, bár csak néhányan jelentkeztek a part menti kirándulásra, mert időközben teljesen besötétedett, a ködöt pedig eső verte szét. Mesi szerette az esőt. Tóni éppen elérte még az utolsó motorcsónakot, melynek a többihez hasonlóan vízhatlan ponyva volt kifeszítve a tetejére. Amint partot értek, felrohant a deszkaborítású mólóra, Mesi nevét kiáltotta, megszólította az embereket, hogy láttak-e egy ilyen és ilyen külsejű nőt, akik nagyon sajnálták, nem tudtak segíteni, Tóni tovább üvöltözött és szaladgált a gyülekező csoport körül, aztán egy pillanatra, de attól távolabb meglátott egy vállat, ahogy eltűnik az ezerszálú esőfüggöny mögött.

Később Mesi visszajött, átölelte Tónit és elment.

 

Most a fiáról álmodik, aki nincs.

Öt-hat éves körüli gyerek, szőke buksival egy panelházakkal átkarolt téren, gömbölyű koronájú, apró fák alatt fel-alá járkál, hátán két táska. Láthatóan feszült, ideges. Az egyik táskában Tóni szíve, másikban lelke. Egyedül van jelen, mindenki más láthatatlan megfigyelő. A türelem tapintható. A fiú repülni készül, megtenni az első lépést fölfelé. Kezével különös mozdulatot tesz, mintha ruhát mosna, majd elemelkedik a földtől. Azonban a két táska túl nehéz együtt, legalább az egyiktől meg kell válnia, hogy ne essen vissza az éjjeli mozaikkövek lámpasárga hátára. Nem teszi. Tovább próbálkozik, újra és újra. A szeretet verejték.

 

Mesi nagyon szerényen táncolt. Ezt nem vette észre az a pár diák, akik az üvegderekú szórakozóhelyen lődörögtek félrészegen. Tóni próbált idomulni partneréhez, lenyesett elburjánzott mozdulataiból, boldogan tette, Mesi mellett otthon volt.

Két szám között a pulthoz ment italt rendelni. Amikor vissszaért, egy fiút talált Mesivel szemben. A poharakat letette egy közeli asztalra, majd a köpcös fiút kétszer orrba vágta, aztán a gyomrába térdelt, majd felülről a halántékára ütött. Ekkor sokan még észre sem vették a padlóra hulló alakot.