Címke: vers

– bezár –


visszaköltözött belém a csend
nem hallottam tegnap mikor
azt mondtad menjünk el sétálni
vigyem ki a némaságomat a levegőre
szellőztetni kell néha mint egy
túl sokszor használt ágyneműt.
álltál az ablak előtt
veled szemben álltam mögötte
csak azt láttam hogy mozog a szád
máshogy mint szokott mert
előtte borotválkoztál én meg már
megszoktam hogy szakállad van.
sokára indultál el
azt hitted megint kéretem magam
pedig csak azt méregettem
mennyire lehet vastag fél centi üveg.
csóváltad a fejed nem néztél rám
aztán elindultál a park felé amit
akkor találtunk amikor még létezett idő
mikor visszajöttél szél volt a hajadban
igazi angol szél hideg és makacs
összevesztünk nem akartam hogy behozd
így is folyton kihűl a szoba
de te voltál hangosabb
mindig te vagy
most már nem csak hozzád
magamhoz se szólok

 

(Illusztráció: Lucy Campbell)

Motívumháló; A Menny égisze alatt

 

Motívumháló

Az áldás genealógiája

Szétbogozhatatlan szövedék
a világ: egész.
Mikor minden sztereotípia megég.
A teológia szertefoszlik,
előlép a lét. A személy.
Isten országa nem beszéd.
Szellemi erő s Igék.
Az érintés nem vallás.
Életmentő ajándék: áldás.
A szemöldökfára fölfestett vér.
Örömben való alámerítés.

 

A Menny égisze alatt

Sára a kegyelem szimbóluma

Elválasztani annyit tesz,
Mint megfelezni egy világot –
Kettévágni, ami egykor teljességként létezett.
Mint áldozati korpusz az életet
Hordozza a vér az éveket
Ugyanazon a helyen többé nem tartózkodhat
Világosság és sötét.
Átmegy a két fél között, aki szövetségbe lép.
A sajátot idegenként ismeri fel a nép.
A világos meg hátralép egyet.
A nappal nem fér bele a reggelbe.
Az este nem ugyanaz, mint a sötét.
A sötétség reggel is érdes és szemcsés
Kavicsos és nyirkos. Hideg és szótlan.
A mennyezet puha. Nincs alja.
A beszéd tartja meg.
Beenged minden világos bábut a ládába.
A kecskék a Messiás bal keze felől állnak.
A jobb keze felől a tiszták. Hála és alázat.
Bárány a Szót a kontextusból kiássa.
A törvény nem bántja.
Ha a hit a leplet lerántja.
Az igazság a kegyelem bátyja.
Ábrahám a hit. Sára a szája.

 

(Illusztráció: Karen Balon: The Space Between)

Hol zsong, hol nem zsong

 

Szemem tornyot ütött
tekerem a sorsom
míg a város kong
abroncs alatt üvegszilánk serceg

Kelt versenyre velem
egér futott polcon
kint a munka pang
oda lett a mindennapi ketrec

Álmokból űzött emlék
kacsasült ballada
üres tojást tojt
fejem felett egy denevér repked

Virsli olcsó műbele
silány töltést rejt
szűkös lett a gang
otthon nőtt a düh tere

Bezárt léten kódorog
lépten ment, mi jódolog
konyhaszekrény reng
becsapott megannyi ígéretes recept

Nekem zsömlét nem sütött
hegyezem az orrom
elhagyott Burger King
üresen tátongó, lehetetlen percek

Marad vagy apad, s mi a polc alatt
szem-szájnak nem lehet
nem látom, hogy angyal itt
mind, ki munkát keres

Fákon virág milliárdja virul
folyó húrja peng
ezt nem te tetted, király

Megbocsátok, nincs bennem harag
temérdek méh dong
a porban egy korona gurul

 

(Illusztráció: StephanusEmbricanus (Stefan Kindermann): The Egg)

dream

 

angolul szoktam álmodni és
újlatin meg ismeretlen nyelveken
dream on – egy elfelejtett sláger tért
vissza hogy ismeretlen világokhoz
vigyen vissza
dallama valamelyik anya-
nyelveméhez hasonlított
íze valamelyik
újgörög tengerparti szélhez
az irish-om abból az álomból belefolyt a
sweet dreams feliratú bögrémből a
sós tengerbe a hullámok hozták s vitték
ahogy egy visszatérő álomban
angolosan távozok

 

Itt olvasható: Száva Csanád, Pixelekre hull, Cédrus Művészeti Alapítvány, 2020.

(Illusztráció: Colette Raker: The Dream, 2014)

MACSKÁK

 

macskák ülnek az ablakban
jobbra meg balra néznek        unatkoznak
pedig a gesztenyefák és a tölgyek ágain
ott énekelnek a rigók              zümmögnek a darazsak

minden reggel és este felköhögnek
újabb szőrgolyókat     az egereket leteszik a gangon
a kuka mellé                           távol az ajtóktól
senkit sem érdekel a zsákmányuk

csalódottak                 az almuk makulátlan
a maradék madártoll amivel játszani szoktak
az ágy alatt porosodik                        gúnyos tekintetük
lihegő társaikra irányul           ők még játszanak

 

(Illusztráció: Lucie Bilodeau)

körtefácska; liebster D.

 

körtefácska

világoszöld-villogó fekete
minél idősebb vagyok, annál jobban szeretem a tavaszt
mintha onnan akarnám pótolni, ami belőlem lassan fogy
életet, nedveket, fogzománcot
tinédzserkoromban meg egyetemistaként bezzeg nagy ború volt
az erők kezdetén az ősz hiányzott
na még utóbb kimutatok itt egy egyensúlyra törekvést az évszakokon át
ah, harmónia!
másban se érhető tetten az életemben
mégis, mostanában feltűnő ez a változás –
mi ez az illat-roham itt a sarkon, útban a bankautomata felé?
az illat…
körtefa!
megállok és fülelek
hallgatózom
de körben mindenütt zöld lombosodásban a fák
elmúlt már a virágok ideje
zöld hangzavar van, zöld robbanás, a levelek uralma
már végig betakarva az ágak
aztán egyszer csak észreveszem
az egyik kertben áll, innen elég messze
csupa virágszirom, tiszta hófehér a körtefa
herkules ilyet a hesperidák kertjébe se látott
holott már minden zöld lázban ég, ő még csak most virágzik!
ő még csak most nyitja égre rajzolódó, kis fehér gömbszirmait, ő egyedül!
és ontja, ontja illatát a levéláradatba –

de tán nem azért akarom a tavaszt, mert fogy
hanem tán épp azért, mert van, csak még több kell
tán épp ellenkezőleg: nem a kiegyenlítődés, hanem a túlzás
nem a mérleg, hanem a mértéktelenség az ok
a habzs és a dőzs!
vagyis a szokásos
akkor viszont valami másról van szó
hisz ahogy fiatalon tele voltam letargiával
és abból kellett még több
most fel vagyok töltve
csak a tavaszhoz hasonlítható robbanás
betont áttörő gyökerek, szökőkút-szár, járdát átlyukasztó törzsek, magasba szökkenő fák!
ó a tempelhofi nyírfák, akik megrepesztik a sima aszfaltot és szanaszét lökik maguk körül a darabokat!

 

liebster D.

ez az idő túl hosszú.
tudom, nincs mit tenni, de most azt kívánom, legyen hatalmam

pedig
nekem varázslósüvegem van, bármi megy,
orrhangú sámán vagyok, dobolok, kántálok,
fűvel-fával seftelő vajákosasszony,
nyelvelő, vörös ördög, ugrok az emberek hajába,
de a fülekbe már múzsaként sustorgok,
ihleted lesz, vigyázz!
aztán hujjogó lovasnomád, vágtatok más vidékre,
törpe vagyok a felnőtt erdőben, nem értem a fákat,
a tholoszban felkent delphoi papnő, mondom a jövőd,
de a templomból már egy trotli jön ki üveget keresve,
aztán a folyóparton elhever és úgy marad évezredekre gömbölyű kavics,
és ha feléled, szárnyakat növeszt, önkéntes mentőangyallá válik,
szakadt kabátokat varr dúlt arccal, a hálátlanokon és a szemét világon egyformán dühöngve,
közben esőverte garabonciás, megyek végtelen úton,
köpenyem lecsúszik, nimfomán nimfa, simulok meglepett istenekhez,
de ébredéskor karjukban hosszú borostyán kúszik
ősember vagyok, kezemben két kő közt pattan a szikra
egy betonon brékelő fiú szaltózik elő
megveszekedett, hétpróbás gazember, beleugratlak gyanús üzletekbe,
közben kódexet körmölök messze kolostorban,
de felhangzik a zenekari tus, és a csuhából színpadra lép a pávatollas díva,
show-nyitány! és kineveti magát,
ficánkoló aranyhallá válik, egy kettő három, kívánhatsz valamit
ne vedd szívedre, ha mégis más teljesesül,
az aranyhalaknak humora van
kacsázó Charlie vagyok, a hibát tökéletesen ejtem
esténként egy dombon állok, űrhajóját vesztett földönkívüli,
sziklákon harcolok, öves amazon,
világvégéig futok, maratonfutó,
senki utcagyerek, rúgom a port,
holdistennő, fújom a felhőket
Prospero, Ariel, Kalibán, Miranda,
és írójuk, a mindenkit megíró,
és egy majom, aki hintázva lóg a fákon
és még mi minden!
marokkő ezüst űrruha tűz kard szárny
mind velem!
varázsolj el, írtad, és hogy
sámánnő, gyógyíts meg, teljesen tied vagyok
én meg hirtelen előbújtam a földből és megteremtettem magamat, mert láttam, hogy figyelsz
varázsolni? hát persze, hogy tudok –
csak az igény volt szokatlan
azt kell hogy mondjam, az utóbbi ötszáz évben eléggé gyér volt rá a kereslet –
azóta visszavedlettem, megint érdektelen és jelentés nélküli vagyok
becsuktam a könyvet
eltörtem a pálcát
hajamban elszáradt babérlevél, pulóveremen füstölgő parázsszemek
hordom a szokásos ruhákat
megyek a fakó utcákon
bűzlik és felépül minden nap a város
vajon mi történhetett, keresem az összefüggéseket
a tolldíszes sámánnő telefonját lesi
egy eurónál kevesebb, töltse fel egyenlegét

 

(Illusztráció: Terry Taylor: Pear tree)