LAKÁSHIRDETÉS

az a fal nem volt ott, miattam lett,
mikor nagylányos szobát kaptam
azt a repedést a vécéajtón én okoztam
ki kellett tépni, mikor azt hittem,
bezártam magam kétévesen
a törés a konyha kövén én voltam,
meg a kezdő főzőtudományom
itt lógott a hintám, az annak a nyoma,
miközben mami népdalokat tanított
a grafitcsíkok az ajtófélfán a büszkeségeim,
hogy mekkorát nőttem
a mélyedés a falon anyáé
odavágott valamit, mikor apa elköltözött
a csíkok a falon a tinikori posztereim nyomai
a tapétát az előszobában az előző kutya rágta le,
a parkettát a mostani púpozta fel
ezen a komódon pelenkáztak
azon a széken csókolóztam másodszor
ebben a fiókban dugdostam a naplóimat
ebben az ágyban kaptam először pánikrohamot
ez a fotel idősebb nálam
itt írtam az első versem
ezt a gesztenyefát néztem mindig az ablakból
innen indultam
ide értem
haza
6 évesen felújítás
10 évesen szülinapi zsúr
16 évesen nem tudtam semmit
18 évesen hogy akkor valamit másképp
20 évesen azt hittem hogy akkor én mindig itt
20 esztendőm eladom
új levegőre, franciaágyra, reményekre cserélem

HAIKUK

Kút szomjúsága
erdei fa magánya
hegy tériszonya

Játszik egymással
érintetlenül, némán:
fény és pupilla

Nem vagyok lepke –
beburkolva leplekbe
ne temessetek!

keretben fénytó
napsugárnak felelget –
törött tükörkép

acéltulipán
éles, súlyos hangja szól –
félrevert harang

emlék a múltból –
a jelen tűztükrében
elég a széle

A BALERINA

(Illusztrációk: Whooli Chen)

nem árt ha a polgármester
fizikai fenyítésben részesül a szarvasoktól

*

a legrosszabb forgatókönyv esetén is
van megfelelő propaganda

*

leszarják a várost a koronavírus miatt
(lezárják)

*

elvesztette köpés jellegét
(közpénz)

*

a hódolat miatt kidőlt fák gyakran okoznak
zavarokat az áramszolgáltatásban
(hódok)

*

gaz borítja a focipályát a szerelemstadionban
(szellemstadion)

*

tokafogyottá vált

*

az Opera törzs járjon operettbe

*

mindenki akkor jár el helyesen
ha helytelenül jár el

*

aki tüneteket észlel magán
menjen ki a temetőbe
és gyújtson gyertyát magáért

*

akadozik a sürgősségi gyermekáldás
(gyermekellátás)

*

kollégáink minden reggel elkötelezetten
és elszálltan lépnek be a kapun
(elszántan)

Mihály Ádám képe

(Illusztráció: Anastasiya Malakhova: The Spark of Life)

Az első vendég

Szekrények mögé húzódik a délután.
Konyhánkban egy varjúfióka
menedéket keres.
Tekintetében a zuhanás pillanata,
próbálgatja szárnyait.

Fekete veréb

Csütörtök esténként elmész otthonról.
Remegő kezemben cserebogár lárva.
Szeretném,
ha a nagytestvérek higgadtságával
simogathatnám a varjú fejét,
de összerezzenek,
ha szárnysuhogást hallok.
A fekete veréb repülni tanul.

Egy lakhely elutasítása

Drótkalitkát hozol,
tetejére száll a fekete veréb.
Nem akarja megismerni
az ülőrudak simaságát,
szobanövények ágain alszik el.
Ha felébreszted
válladon keresi az otthont.
Üres kalitka csillog.

(Illusztráció: Whooli Chen: bad boy (for newspaper))

minőségi éhezés

kordul az olajozatlan városkapu,
metrószáj tátog, rezzen,
bádogfejek sorakoznak letapasztott előkében
éhezünk, hiába etetjük egymást,
sajtcetlikre hámozott kenyérhaj lobog.

savanykás élőlények erjednek a gangon,
az élménykomposztnak lába kél,
űrben pislogó villanykörte zamata altat,
humusszal szórt táptalaján járok a kanyargó tanösvénynek,
most látom, tarsolyomból falatoznak

jancsik, juliskák
zabál a kiéhezett gyermek,
én szedtem fel előle a gyöngyízű morzsát.

fiókgomb

minden fiók kihúzva áll,
a különös íz függőlegesen árad,
hideg acél fogaskerekei zakatolnak,
és húzódzkodom feljebb egyre feljebb,
pattanó izmok rostjai könyörögnek,
a bolyhos ingujjból épphogy kilátszanak,
küzd a test,
és ha nem mar eléggé saját izzadságom
személyre szavatolt savója,
nem ül ki fehér felsőm körkörösen
sárguló szegletébe, talán meg se látom,
talán tovább haladok és könnyedén,
mintha csak útban volna, tolom helyére
a kifáradásba csikordult fiókgombot.

ötvenkét kiló

két bőröndben elfér,
pecsételt bilétája nyomasztja a tájat,
hideg légkör, melegebb áramlat
gurítja a törött poggyászkereket,
hegecses hájat növeszt, ha sír,
évekig tart, míg belehelyezkedik
a súlytalan illúzió karika-állapotába,
békacombok átmérője izzítja
a dicsfény elektrolízisét,
bölcsője mellett röntgenképű bába
fonnyadt faágakat szorít,
zsebében enyveskezű kártya,
testszövetű skarlát kiabálás,
szőke tincs, kincsecske jött ma világra,
elemlámpába zárt vákuum világítja
halványkék erezetét.

(Illusztráció: Joseph Bellacera: Green World)

A VENDÉG

Itt vagy. De mintha máris emlék.
Véletlen mozdulat a tájban.
Tükre itt élő otthonosságnak.
Füvek hajlása súgja lépted.

Köd száll a múló avaron.
Dér fagy fehéren fekete ágra.
Kísérlet csak megérkezésed.
A varjak a szántásra visszaszállnak.

Esküvőre jöttél. Aki vagy: kéretlen vendég.
Mindennek tanúja. Pozsgás kísértet.
Papírforgós, krepp-zászlós varázslat.

Céllövölde papundekli nyulán krétapont.
Nyálzó szájakon nevetség.
Roppanó hurkapálcán pengő bádogállat.

ITTHON

Itt a hely,
ahol lakom.
Van falam,
a falon van
ablakom.
Hajlik felé
bogos kezekké
fagyott téli ág.

Mint a tej
nejlon
abroszon,
csorog a hajnal
az álom széléig
vakon.
Üvegen roppan
jégvirág.

Odakint
szakad a hó.
A hóban
ócska fillér
gurul-szalad.
Nő a fény, az éjfaló:
temeti szépvolt
országomat.

(Illusztráció: Fábián István: A félőlény; Tükörbörtön; Nem akarom hallani!)

Álom

Két asztal vagyunk a szobában
Két fehér asztal
Állnak
Mozdulatlanul
Egyik a szoba egyik oldalában
A másik messzebb
Fehérek
Állnak egyhelyben
Mozdulatlanul

Valami rezegni kezd
A padló vagy a falak
Falakon a képek
Képeken asztalok
Állnak
(Fehérek)

Mozdul a tér
asztalok
Állnak
A falak
Jobbról balra
Balról jobbra
(Vissza)állnak
Föntről le
lentről föl
(Rá)állnak
padló reccsen
csillár zuhan
fehér asztalok
Állnak
A tér reped

Asztal
Idő
Áll vagy hasad
Mozdulatlan
két asztal
Áll
Egyik.
Oldalra borultak.
A másik.
fehér.
egyhelyben.
Össze-
Állva

Távolság

Kifordulok
Le a hetedikről
Zuhanok a lifttel
Kifordulok
Távolodok
Próbálom szobád ablakait
Lesni, hogy lesed-e
Lépéseim vagy valamit
Sziluettem
járásom
nadrágom
Távolodásom

Távolodok
Távolodik a tömb
Még hallom
Érzem a lüktetést
Szobádban az óra
Kattogását
Távolodik az is
Hangja tompul
Puha szőnyeged
A vetítő
A zene
Szekrények
Rajta a könyvek
Halk suttogásod
Versek
A rend
Távolodik
Fejemben összeomlik
Szobástul
Zenéstül
Vetítőstül
Könyvestül
Fehér falastul
Halkan suttogó versek
Foszlányai távolodnak
Mögöttem

Maradnom kellene
Távol tőled
Innen még legalább
A semmibe meredő
Szürke tömb
Szép

Közel

Nyugodtan ülünk
Borozunk
Bakelitről forog
A hang
Nyugodttan sakkozunk
A távolság köztünk
mégsem
elhanyagolható
Fürkésszük egymást
Szűk szobám falai közelednek egymás felé
Összemegy a szekrény
az ágy, a hangszóró
Nyugtalan fészkelődünk
Szűkül a tér
A távolság
mégsem
Sűrűsödik körülöttünk a lég
Egyre több
a hang
Mégis
el-el hal
tudatunk határán
Ahol most nincs más
csak mit a szem
meg a kéz elér
de
elhanyagolható
Szűk szobám falai egymásnak nyomnak
Eltűnik a kanapé, az asztal
a szekrény, az ágy
a hangszóró a padló
a tér
marad az
elhanyagolható
mégis
érzékiséggel

(Illusztráció: Lois Dodd: Falling Window Sash)