1.
A gondoskodás garanciája
Most pontosan érkeztem.
Pontosan akkor, amikor jönnöm kellett.
Elmondani, hogy gondolok a macskára.
Nem a tiéd, nem az enyém, de a miénk.
Azóta tudom, hogy te is tudsz törődni.
Neked én leszek és nekem te leszel ő.
Etetted, pedig te nem.
Tudom, tudod. Utálod, mert nyávog, szőröz,
mert haszontalan és mert semmirevaló.
Gyengéd vagy te miatta.
A legnagyobb magadnak.
Gyengéd magadhoz és máshoz. Kezed nyomán
mégsem a gondoskodás garanciája
nő ki. Nem bont virágot
az érintésből a biztos babonája.
Nézd meg, mégis itt vagyok, ülök a lépcsőn,
két perccel azelőtt, hogy nyílik az ajtó.
Túl korán késtem el, mondod, és becsukod,
mert az elhagyás is akkor esedékes,
ha mennem szükségszerű.
2.
És a fehér madár fekete
Próbállak széppé tenni,
lemosni rólad a mások matt mocskait,
hogy ne sérülj meg és ne térj ki. Nem bírod
el magad, ami tartott, testedre tapadt.
Ott kezdődsz el újra, ahol a vége van,
abban a pontban, minek száma végtelen.
Ez vagy. Centrális ciklus,
benned az idő elcsúszik és beragad,
a hús romlása csak lineáris átok
rajtad. Most mégis más vagy.
Ugyanazok az utak,
egy az ég is, az erdő fái még állnak.
A korláton könyökölve néha látlak,
de elmosnak a vizek,
mert folytatja a folyó, még visznek szelek,
de nem bír már el téged ugyanaz az ág.
Már nem az ujjam, a markom tartom, mert te
zuhanni fogsz és felfal a Kerka torka
mert belőled szivárog a szurok, és a
fehér madár fekete.
(Illusztráció: Kai & Sunny: Migration East)
