Szolgálati járat
Utasokat nem szállítok.
Fényesre koptatott, gödrösre
mélyített járatokon az út pora
egymásra rakódva kövesedik.
Én még ma is látom az É betűt
a táblán a számok mögé rejtve,
emlékszem felednivaló történetekre,
nekem fáj a vonaljegy megtöretett teste,
az érvényesség áldozathozatalt követel.
Kérlek vigyázz, ezek az ajtók
sohasem nyílnak ki, az ablakokra
zsíros gőz borít homály-
réteget, a körút – természeténél fogva –
véget nem érhet. Leszegett fejjel cirkáló
szolgálati járatot hajtok,
utasokat elvből nem szállítok.
Látod, itt karcoltad nevét a megálló üvegébe,
aztán lassan kikopott, vagy felülírták a felismerhetetlenségig,
a név hulladék, beborít minden felületet az idő söpredéke.
Itt várakoztál órákat, gyanúsan
hallgatag szövetkabátok gyűltek köréd,
sóvárogva méregették a padot,
amire ráfolyt taknyod, nyálad, könnyed.
Itt aztán megfogadtad, hogy erre a járatra
se le, se föl, soha, véletlenül sem. Pedig nem
ez számít, ezt már akkor is tudtad, minden
megálló mögött ajtók nyílnak, de leginkább
záródnak, nem kell ahhoz jármű,
nem kell ahhoz bérlet. Látod, kiraktam, hogy garázsmenet,
túl nagy itt már a tömeg, nevekkel zsúfolt,
szürkére mesélt történetek, a zajban könnyen megszokja
a fülem a figyelmeztető jelzést.
A csend ritka, ünnepi vendég.
Valahol itt vesztetted el a szüzességed.
Már kezdett hűlni a levegő, de a vérzés még sokáig
nem akart elállni. Nem értetted, mitől kéne erre
majd mindig emlékezned, annyi minden történik
egy ilyen forgalmas útvonal erőterében. Megszokások,
mint ahogy felbőg egy motor, vagy fájdalmasan felcseng
az ajtók záródását jósló hang, a következő megállót
nem mindig mondhatom be hangosan, tudod,
utasokat én csak mikor muszáj.
A szégyen tudathasadás. Ez már egy másik megálló
ismert köztere, a vérzés itt is hasonlóan kitartó,
a fájdalom személyre szólóbb és pontosabban megrajzolt.
Másnap kiderült, az a gyerek benned már egy hete nem mozdult.
Te most leszállsz, én valameddig
elszámolok és gázt adok.
Mögöttem majd kisimul az út,
de utasokat egy darabig még nem szállítok.
