A végső árnyék, szememet lezárva,

napot, világot tőlem elvehet,

s eloldozhatja izzó lelkemet,

melynek az a perc lesz vigasztalása,

 

de a túlparton sem huny majd ki lángja,

s emléke annak, ahol szenvedett:

átússza égve a hűvös vizet,

s a zsarnok törvény hatalmát lerázza.

 

Lélek, mely istenben sem volt szabad,

vér, melyben oly heves tüzek lobogtak,

velő, mely táplált büszke lángokat:

 

a testnek int búcsút, nem a kínoknak;

salak lesz mind, de szenvedő salak,

por, de még porként is szeretni fognak.

 

                                                                                          Havasi Attila fordítása