Palmström

 

Palmström a tóparton állva

egy nagy piros zsebkendőt széthajtogat:

ezen egy stilizált tölgyfaábra

látható, alatta olvasó alak.

 

Palmström beletüsszenteni nem mer,

lévén az a fajta ember,

kit a Szépség mindenütt

borzongatva szíven üt.

 

Gyöngéd kézzel hajtja össze,

mit alig bontott ki épp.

Érző szív pálcát nem tör fölötte,

hogy tüsszenetlen tovalép.

 

 

 

Az előaludt gyógyalvás

 

Palmström tizenkét szakértő előtt

híres „Éjfélelőtti Álmot” alszik,

szemléltetvén a benne rejlő gyógyerőt.

 

Mire éjfélkor fölébred, nos, addig

a tizenkettő teljesen kifárad. –

Ő friss, akár egy növendék vadállat!

 

 

 

Zajvédelem

 

Palmström szeret zajba burkolózni,

részint oltalomként más zajoktól,

részint hogy ne hallja harmadik fül.

 

Így tehát köröskörül falára

számos szörtyögő csapot szereltet,

és ekképpen védve, gyakran elkezd

 

órahosszat szónokolni, óra-

hosszat szónokolni, mint a tengert

túlüvöltő bölcs athéni hajdan,

 

mint Démoszthenész a parti sziklán.

NEM SZERETEM

 

Nem szeretem a madár

dalát,

nem tetszik a hangja sem,

nem kell becsvágy, szerelem,

nem szeretem a csatát,

halált

súg nekem a félelem –

mint gálya a tengeren,

mi elhagyva e földet,

megment engem, elszöktet

a skorpió-fertelem

elől, hisz a szívemen

ejtett sebek megölnek.

 

Nem fedi vállam palást,

szakállt

sem viselek, szerelem,

harc, mindkettőt megvetem,

napjaim úgy szövik át,

a gyászt oltva belém, életem

könnybe fojtják, megteszem

magam kereskedőnek,

lisztjét, borát e földnek

és szívem messze viszem,

mert a skorpió-sebem felett

gyógyír nem győzhet.

 

A bajvívást, Istenem,

sosem

szerettem, nem kívánok

kopját törni, s nem vágyok

őrködni fegyveresen,

nekem a tenger ad új álmot,

hagyom a lovagságot,

mert míg tengerész voltam,

oly boldogan hajóztam,

most csak skorpiót látok,

s hogy meg ne mérgezzen az átok,

lennék ismét, mi voltam.

 

Nem szól bűnről énekem,

nekem

nem mondhat hazugságot

a bűn, és álnokságot

fegyverekről senki sem

(hiszen

fegyvert én nem használok),

inkább, mint a kalmárok,

hajómmal a habokban

szállnék, hogy a távolban

találjak egy világot,

hol skorpiót nem látok,

s nem bukom porba holtan.

 

 

M. József Karcsa fordítása

 

Macska, ki a járda mellett…

 

Macska, ki a járda mellett

úgy cicázol, mint az ágyban,

sorsod miatt irigyellek,

mely nem is sors valójában.

 

Szolgája erős törvénynek,

mely követ-embert vezérel,

személytelen ösztönlényed

csak azt érzi, amit érzel.

 

Úgy vagy boldog, ahogyan vagy.

Tiéd, mi vagy, mind a semmi.

Én, tudója önmagamnak,

nem tudok magammá lenni.

Siratom időmet, az elveszettet…

 

Siratom időmet, az elveszettet,

melyben vágyam múló dolognak adtam,

és nem emeltem szárnyat, noha kaptam,

hogy példa, s tán nem is hitvány, lehessek.

 

Ki látsz minden hiú és gyáva tettet,

égi király, örök és láthatatlan,

tévelygő lelkem te segítsd a bajban,

fogyatkozását pótolja kegyelmed;

 

s ha viharban éltem, a harcot állva,

engedj békében kikötőbe térnem,

és távozásom ne legyen hiába.

 

A kis időre, amit le kell élnem,

és méltóságot adj a meghalásra:

te tudod csak, hogy másban nincs reményem.