Küldd át a szerelemet nekem is,

csatold a fájlt vagy a fogad között,

csak fájdalommentes legyen,

édesem az egekben, hogy bele ne haljak

hirtelen a vírusáradásban, nyertem

1 millió dollárt, azt írta az ENSZ

és mégis boldogtalan vagyok,

és szürke szívecskék vonulnak

el káprázó – igen, káprázó – szemeim előtt,

mindenféle író, költő, irodalmár,

kritikusok szomorú sora, zokogó tanárok,

1 millió dollár, anyám, ezt írta az ENSZ,

csak küldjem a kódokat, hogy utalhassák

a közép-afrikai ügynökségükön keresztül.

Küldd már, kérlek te is, azt a szerelmet,

csak nehogy beteljen a postaládám,

mert egy kicsit amúgy is tele van, sok,

nagyon sok az én nyereményem.

 

ígéretek

 

szememre veted hogy halandó vagyok
miközben egy szeg lendületével átfordulsz
a másik oldalra én csak lassan közelítek
pedig azonnal rád vethetném magam hisz
már nem sértenek fel ölelésünk kicsorbult
élei

 

vérzik homlokod hát mi lenne ha nem simogatnálak
térdre rogyva az ágy mellett mozdulatlan vagyok
alatta már kerestelek szólítottalak de nem szólsz
nem válaszolsz olyan vagy akár a fegyencek vagy
még inkább olyan mint az angyalok amikor háttal
állnak

 

hagyod magad követni de kerülöd a csókok
kereszttüzét mert ott te is csak egy szeretetlen
árva vagy zsebre dugott kézzel támaszkodsz
arra a legelső pillanatra amikor még elbújhattál
az ígéretek mögé én pedig soha nem kerültelek
meg

 

ha nem jött volna akkor az a vihar még mindig
egymás ölében ülünk és bizonytalanul várnánk
a halált de akkor közénk csapott a távolság és
a szeg lendülete visszavonhatatlanul belefúródott
az ágy mellett összefolyt harangozásba azóta nem
láttalak

 

 

ami bizalom

 

amit mondasz, inkább elhiszem,
csak ne ígérd meg. ha mégis ígérsz,
tedd úgy, mint ha mögöttem állnál,
vagy úgy, mint aki épp indulni készül.
inkább háttal és semmiképpen ne a
szemembe. a könnyeknek hagyj helyet,
tudod: az ígéretek általában zátonyra
futnak. nem, dehogy, a fogadalom még
Istent is meztelenre vetkőzteti. meg se
próbáld, onnan nincs vissza. a templom
hideg falán lecsapódik a pára. a legtöbb
zátony éppen ott, a teremtő folyóiban van.
akkor üveggolyóvá formálódik tenyerében
és ami üveg, az egyszer úgyis. még most
csak zuhan, de mondjuk földet ér. belépünk
a hatalmas kapun egy olyan árnyék mögé,
ahol csak a vakok ismerik az utat. szédülünk
a magasságtól és az ismeretlen zuhanás most
mindkettőnket térdre kényszerít. levetve az
összes ruhát, vacogunk egymás lélegzetében.
a jászol benépesedik, a bárány mögött megbújik
a gyilkos. végig rejtve marad. az ígéret olyan,
mint egy ima, vagy mint a hideg csempén
száradó lábnyom. de te mégis visszafordulsz,
a legutolsó pillanatban a szemembe nézel,
átdöfsz tekinteteddel és újra feszül minden
addigi kereszt, amin elvéreztek a csupasz
könyörgések. összerogyok roppant előteredben,
látod kértelek, nem hittél nekem, motyogsz
valamit, néma vagyok, utánam kapsz, karjaim
földet érnek, lehajolsz, mozdulatlan vagyok.
ezek után addig kell sírnod, míg meg nem emel-
kedik a vízszint megfeneklett testem alatt, vagy
elő nem bújik a merénylő, a szegeket tartja
neked, amivel bezúzhatod azt az ablakot, amiről
még le sem törölted könnyeidet. kisétálunk a
templomajtón, szemünkbe csak a Nap, olyanok
vagyunk, mint a lezuhant angyalok. hidd el, a
zsebkendők majd megszáradnak, csak a suttogás,
csak az marad meg mélyen az aranygyűrűbe vésve

 

Szolgálati járat

 

Utasokat nem szállítok.

Fényesre koptatott, gödrösre

mélyített járatokon az út pora

egymásra rakódva kövesedik.

Én még ma is látom az É betűt

a táblán a számok mögé rejtve,

emlékszem felednivaló történetekre,

nekem fáj a vonaljegy megtöretett teste,

az érvényesség áldozathozatalt követel.

 

Kérlek vigyázz, ezek az ajtók

sohasem nyílnak ki, az ablakokra

zsíros gőz borít homály-

réteget, a körút – természeténél fogva –

véget nem érhet. Leszegett fejjel cirkáló

szolgálati járatot hajtok,

utasokat elvből nem szállítok.

 

Látod, itt karcoltad nevét a megálló üvegébe,

aztán lassan kikopott, vagy felülírták a felismerhetetlenségig,

a név hulladék, beborít minden felületet az idő söpredéke.

 

Itt várakoztál órákat, gyanúsan

hallgatag szövetkabátok gyűltek köréd,

sóvárogva méregették a padot,

amire ráfolyt taknyod, nyálad, könnyed.

 

Itt aztán megfogadtad, hogy erre a járatra

se le, se föl, soha, véletlenül sem. Pedig nem

ez számít, ezt már akkor is tudtad, minden

megálló mögött ajtók nyílnak, de leginkább

záródnak, nem kell ahhoz jármű,

nem kell ahhoz bérlet. Látod, kiraktam, hogy garázsmenet,

túl nagy itt már a tömeg, nevekkel zsúfolt,

szürkére mesélt történetek, a zajban könnyen megszokja

a fülem a figyelmeztető jelzést.

A csend ritka, ünnepi vendég.

 

Valahol itt vesztetted el a szüzességed.

Már kezdett hűlni a levegő, de a vérzés még sokáig

nem akart elállni. Nem értetted, mitől kéne erre

majd mindig emlékezned, annyi minden történik

egy ilyen forgalmas útvonal erőterében. Megszokások,

mint ahogy felbőg egy motor, vagy fájdalmasan felcseng

az ajtók záródását jósló hang, a következő megállót

nem mindig mondhatom be hangosan, tudod,

utasokat én  csak mikor muszáj.

 

A szégyen tudathasadás. Ez már egy másik megálló

ismert köztere, a vérzés itt is hasonlóan kitartó,

a fájdalom személyre szólóbb és pontosabban megrajzolt.

Másnap kiderült, az a gyerek benned már egy hete nem mozdult.

 

Te most leszállsz, én valameddig

elszámolok és gázt adok.

Mögöttem majd kisimul az út,

de utasokat egy darabig még nem szállítok.

 

 

 

nem érinti tabu a válla lóg ki

ma nem mutatja meg a nyakán

kiütés megmarta a macska

előzőleg ebben az ágyban aludtak

allergiás rá nyikorog farostlemezekből

van körbeszögelve vagy kalapálva

végig keretes mint egy franciaágy méretű

koporsó közel a plafon is deszkát sem

vesznek bele forgolódik mindkettő

a kanapé alul lesz a megoldás de akkor

nem marad hely még ennyi sem hova

teszik a ruhát száradni asztal van

kettő azt nem használja egyikük sem

hova teszik a ruhát pedig nagy

helyen van pont ideális de sosem használtak

a kollégiumban is az ágyon tanultak meg

ott is ettek ahogy a macskák

az alomban mindent el lehet intézni

 

 

emlékszik az ingára spanyol inkvizítor

lengette egy bűnös fölött                                                     

bűnre született az inga felhasít

a szívből kifröccsen a felesleg

mindenképp üdvözül  ezt olvasta

emlékszik sok mesekönyve van 

 

 

előre tudja.

unja, kérdi lemegy-e a szex

vagy egyszer beszélünk kipattant

a billentyűzet le kell faragni a csavarokból

azt mondja attól még működni fog

ha elhiszi várnia kell mire ír

ezt nem engedheti meg

mennek a napok csőtörés van ömlik

a szar a beszélgetések alatt nézi

a leveleket a másikkal kellene

aludni