Bár harminc pénzük visszadobtam
De már e harminc pénz vagyok
Hogy eszem váza összeroppan
Gyilkosaim az angyalok
A csillaghalálig bűntudat
Uram elhasznált eszközöd
Hogy a légiókat kardokat
Róma lovait elkötöd
Hittem elég a Jézus-arc
Lehettem volt zelóta bár
Ő nem egy volt a sok között
Ő Egy volt
S azóta már
A lelke túl a Rák-ködön
Nekem naponta visszajár
Örök időkig vízözön
S a tűzeső lett hazám
Eleven élő poklokat
Tudok
Szerepem ez
A szörnyű juss
Nem láttam át szándékodat
Már tudom a terved kozmikus
Hazám csak egy a sok között
Hazám csak bolygó habár
Minden lehető gömb közül
Hazám az Egy mi visszavár
De eszem váza összeroppan
Gyilkosaim az angyalok
Bár harminc pénzük visszadobtam
De már e harminc pénz vagyok

 

Lámpa

 

lábai alatt hever az élet.

összegyűjti a porszemeket, hogy

felhőoszlopként mutasson utat.

redőiben megáll az idő, minden

hajtásnál árnyékot vet a fény,

a falon képmása kutat.

egy tekintetet. semleges gázban izzik,

mint a langymeleg lélek,

energia takarékosan él. túléli magát.

halvány fényt bocsájt ki a spirálja,

kapcsolódási pontjait a vákuum

bura alá zárja. az ilyen csak félvezető. 

fénysebességgel tart az örök sötétségbe.

 

 

Lepedő

 

gyűrődései üres folyómedreket

rajzolnak a test alatt. kimossák

az álmok a völgyeket, utána egy másod-

percig még úgy homályosul a szem,

mint az újszülötté. reggelre

csak hajszálak maradnak utánunk.

irreverzibilisen csak az agykéreg sejtjei

károsodnak azonnal.  a hajsejtek még

hetekkel utánunk is osztódnak, mint

a papucsállatkák. csak ők harminc

percenként. alacsony anyagcsere-

igényűek, mondják. lábammal

kisimítom a hegygerincet, élükre állítom

a völgyeket. az élő szervezetek entrópia-

szintje a legalacsonyabb. felfekvéseimben

lebomlik a rendezetlenség. kivárom.

mert rend a lelke mindennek.

 

 

Óra

 

vízszintes síkjában elfordul a korong.

súlya alatt a lélek vékony szálán

függ. négyszáz nap.  a vezetőtű

bevarrja a gátmetszést a szerkezeten.

lassan fordul át az életbe. nehézségi

ereje hajtja a perceket. kerékgátlásos

lelke elmerül az örök-

naptár forgásában, nincs idő az

elmúlásra, időtlenségig kell

hallgatni az inga verését.

pontosan.

Fát nézni olyan,

Mint eggyel szorozni,

Az ember magával szembesül.

Semmi akarat nincs

A gyümölcstermésben,

Ahogy az árnyékban és

Az avarban sincs.

Nem tehet róla a fa,

Hogy az ablakom előtt élve

Hozzámnőtt.         

 

Nem feszegetném,
Hogy az Úristen

Oszt-e, vagy szoroz,

De használja a nullát…

 

Egy szekrényben ülünk,

Meztelenül.

Kényelmetlen és kemény,

Moccanni sincs hely.

De nem ellenkezünk,

Ahogyan a fa sem teszi,

Ha fűrészelni kezdik…

 

Nem a fa szándéka

A lomb.

Egyedül az Istené.