Lámpa

 

lábai alatt hever az élet.

összegyűjti a porszemeket, hogy

felhőoszlopként mutasson utat.

redőiben megáll az idő, minden

hajtásnál árnyékot vet a fény,

a falon képmása kutat.

egy tekintetet. semleges gázban izzik,

mint a langymeleg lélek,

energia takarékosan él. túléli magát.

halvány fényt bocsájt ki a spirálja,

kapcsolódási pontjait a vákuum

bura alá zárja. az ilyen csak félvezető. 

fénysebességgel tart az örök sötétségbe.

 

 

Lepedő

 

gyűrődései üres folyómedreket

rajzolnak a test alatt. kimossák

az álmok a völgyeket, utána egy másod-

percig még úgy homályosul a szem,

mint az újszülötté. reggelre

csak hajszálak maradnak utánunk.

irreverzibilisen csak az agykéreg sejtjei

károsodnak azonnal.  a hajsejtek még

hetekkel utánunk is osztódnak, mint

a papucsállatkák. csak ők harminc

percenként. alacsony anyagcsere-

igényűek, mondják. lábammal

kisimítom a hegygerincet, élükre állítom

a völgyeket. az élő szervezetek entrópia-

szintje a legalacsonyabb. felfekvéseimben

lebomlik a rendezetlenség. kivárom.

mert rend a lelke mindennek.

 

 

Óra

 

vízszintes síkjában elfordul a korong.

súlya alatt a lélek vékony szálán

függ. négyszáz nap.  a vezetőtű

bevarrja a gátmetszést a szerkezeten.

lassan fordul át az életbe. nehézségi

ereje hajtja a perceket. kerékgátlásos

lelke elmerül az örök-

naptár forgásában, nincs idő az

elmúlásra, időtlenségig kell

hallgatni az inga verését.

pontosan.