Lámpa
lábai alatt hever az élet.
összegyűjti a porszemeket, hogy
felhőoszlopként mutasson utat.
redőiben megáll az idő, minden
hajtásnál árnyékot vet a fény,
a falon képmása kutat.
egy tekintetet. semleges gázban izzik,
mint a langymeleg lélek,
energia takarékosan él. túléli magát.
halvány fényt bocsájt ki a spirálja,
kapcsolódási pontjait a vákuum
bura alá zárja. az ilyen csak félvezető.
fénysebességgel tart az örök sötétségbe.
Lepedő
gyűrődései üres folyómedreket
rajzolnak a test alatt. kimossák
az álmok a völgyeket, utána egy másod-
percig még úgy homályosul a szem,
mint az újszülötté. reggelre
csak hajszálak maradnak utánunk.
irreverzibilisen csak az agykéreg sejtjei
károsodnak azonnal. a hajsejtek még
hetekkel utánunk is osztódnak, mint
a papucsállatkák. csak ők harminc
percenként. alacsony anyagcsere-
igényűek, mondják. lábammal
kisimítom a hegygerincet, élükre állítom
a völgyeket. az élő szervezetek entrópia-
szintje a legalacsonyabb. felfekvéseimben
lebomlik a rendezetlenség. kivárom.
mert rend a lelke mindennek.
Óra
vízszintes síkjában elfordul a korong.
súlya alatt a lélek vékony szálán
függ. négyszáz nap. a vezetőtű
bevarrja a gátmetszést a szerkezeten.
lassan fordul át az életbe. nehézségi
ereje hajtja a perceket. kerékgátlásos
lelke elmerül az örök-
naptár forgásában, nincs idő az
elmúlásra, időtlenségig kell
hallgatni az inga verését.
pontosan.
