Szűk folyosón csoszognak, 

sietnek meggyónni a múlt

szilánkjait a homokszemek,

az óra hinti magából a jövő zárt

magvait, mint szülőszoba

futószalagján a bepólyált lelkeket.

Az életfunkcióiói jók, sírni nem mer — 

a szemek türkizéből érdes kavics pereg,

felszántja a partjára vetett ázott fejeket.

 

Éjszaka sűrűbbek a percek, gyakran

jön a fájás, a víz is máshogy reped.