Figyelmezz szavaimra oh Uram

         Halld az én sóhajtásaimat

Ügyelj az én kiáltásom szavára

mert nem olyan Isten vagy te aki barátja a diktátoroknak

politikájuknak sem vagy te a híve

propagandájuk sem ér el tehozzád

és a gengszter sem lakhatik tenálad

 

Mert nincsen az ő szájukban egyenesség

sem sajtónyilatkozataikban

 

Békéről szól az ő szájuk

mialatt növelik hadi kiadásaikat

 

Békéről szól az ő szájuk a Békekonferenciákon

és háborúra készülődnek titokban

 

         Hazug rádióik egész éjszaka bőgnek

 

Íróasztalaik telvék bűnös tervekkel és baljós végzésekkel

De te megoltalmazol engem terveiktől

 

Szólnak szájaival gépfegyvereknek

 

Fénylő nyelveik

         pedig szuronyok…

 

Kárhoztasd őket oh Isten

         rontsd meg a politikájukat

zavard össze memorandumaikat

         akadályozd meg programjaikat

 

A Riadó Szirénájának órájában

te vezetsz engem

te leszel az én menedékem a Bomba napján

 

Aki nem hisz a kereskedelmi hirdetéseik hazudozásaiban

sem reklámkampányaikban sem politikai kampányaikban

         megáldod te azt

Jóvoltoddal körülveszed te azt

         mint tankok sorával.

 

 

(Simor András fordítása)

 

Megjelent: 12 Poetas Españoles y Latino-Americanos – 12 spanyol és latin-amerikai költő (vál. Simor András). Eötvös József Könyvkiadó. Bp. 1995.

 

 

 

 

Golch és Flubis

(Golch und Flubis)

 

Golch és Flubis két varázsló:

a hatalmas óriásnő,

 

Zrí, a nagy Zrá hagyta rám

őket még egy éjszakán.

 

Valamim nincs meg, de épp kell –

fontos okmány, fa, vagy ékszer –:

 

megjön Golch, és azzá válik,

ami momentán hiányzik.

 

Flubis meg az lesz hamar,

mit az ember nem akar.

 

Ha mondjuk migrén gyötörne,

egy fejfájás lesz belőle.

 

Vagy ha például megölnek,

mint halál fut messze tőled.

 

Ilyen Flubisok és Golchok

mellett boldog lesz a sorsod.

 

Mindenki keresse hát

mondott Zrít, a büszke Zrát.

 

 

Ő

(Er)

 

Ő tarkóját vakarta tétován

a körmével, amely kisujja-körme

levágva nem volt oly régóta már,

hogy végül is golyóbisát e Földnek

hátul fejéig érve nőtte körbe,

mely rég kopasz lett az idők során

(e fej: egyszersmind cél és akadály) –

nem mintha másképp nem lett volna könnyebb.

 

 

 

Venus Palmström Anadyomene

(Venus-Palmström-Anadyomene)

 

Palmström vágyna néha lenni oldott,

mint egy só egy jó pohárnyi vízben,

úgy napnyugta-tájban legkiváltképp.

 

Így pihenne napfelkelte-tájig,

és a vízből ím ismét kikélne –

Venus Palmström Anadyomene…

 

Havasi Attila fordításai

 

 

Szálljatok fel Madonnák, Madonnák 
fel mind a hat ágaskodó lóra, lóra
mellső patáik a föld felett lógnak
mindegyik mozdulatlanul nyugszik már 

 

minden ló tüzes színekben pompázik, 
és e három nemes szín:
akár a mennyezet,
akár a tölgyerdő,
akár a sárgarépák

 

ringatózó Madonnák,
koccanó lópaták 
követik egymást

 

Fénylő sörények az angol-körben
és selyemdamaszt nyergek
és lángoló testek
színesek – becsesek

 

Szemtől szemben minden hintó 
minden Madonna, Madonna 
mozdulatlan hazug pózban
beteges gyerekkoruk óta

 

Fehér lovas
hintó
Fekete lovas
hintó
Vörös lovas
hintó
Magnificat 

 

A lomha Leonardo
és a sebes Rafael
a tüzes kör betört foglyai
vasárnap a főtéren

 

Forog 
a hat ló
forog 
a hat ló
és csak
forog
a hat ló

 

ringatózó Madonnák,
koccanó lópaták 
leszállás 
leszállás
leszállás
leszállás

 

(Nagypál István fordítása)

Tél van a Tigrisvárosban s a Tigrisvárosra rárontott a fehérség,

S a fagy hamva falhosszakra rakódva recseg, rian

Olyan mintha a téli szél kristályai között fagyott szellemek ropognának.

   Fagyott szellemek, jéggé szilárdulva, lepattogva mennyezetről, szegletekről és rasszokról

Erdők és kapualjak mélyén, gyilokvágyak hó-örvényén

Fagyott szellemek, egymásba hűlve jégezüst csillognak út hosszan

   S kacagva formálnak tükörjeget autóknak és trélereknek,

Hogy csússzanak, sodródjanak. Fagyott szellemek, melyek forgószelek fogsorán

Szeretkeznek, üvöltve Hó-infernójukban

   A Tigrisvárosra nehezedve, a Tigrisvárosba nehezedve

Oly fagyterhesen, hogy a gumiabroncsok megperdülnek a szűz hóban, s hókotrók robbannak

És érzed a hideget átszökni bőrödön csontjaidba, és füledbe súgja:

   „Egyikünknek pusztulnia kell!”

S a szerelmespárok ráharapnak egymás ajkaira, hogy hőt szítsanak,

Mely szembeszegül a szív izmaiba szivárgó fagyott szellemekkel,

   A szívverésre törő fagyott szellemekkel.

Bár ha a fagy csak a napfény hiányából fakadna, soha nem faragna a szépség mértanával

Jéglepkéket a hókristályba, a hókristályba, a hókristályba.

   S a hókotró is csak azért kapar az aszfalt testén, hogy felrepessze agykérged,

Hogy halljad kaparását, bár az autó-zsongást elcsitítja a hó-rengeteg

S a támadó tél hidege mindent és mindenkit pajzsa emelésére sarkall, mely erős,

   Erős, hogy kitartson, míg a városlakók arcában lakozó fagyott szellemek addig

Nem dermesztik őket, hogy botoxot és fagyálló szájfényt kelljen használniuk.

Egészen addig, míg a vérük is megfagy, ha arra kell gondolniuk, hogy ezen az utcán kell

   Leélniük életük hátralevő napjait. Egészen addig, míg oly sok húsbárdot nem metszenek Egymás pillantásába, hogy egymás szemébe sem mernek nézni öt másodpercnél tovább.

Ez a tél a Tigrisvárosban… e szubarktius városban,

   És ott állok egy toronyház tetején egy keményre főtt sárgájú téli telihold alatt, ujjakkal, Melyek oly fagyottak, hogy üvegként törnének össze, lábujjakkal, melyek mint jégkocka Roppannának el

És én csak égetem a számlákat csekkről-csekkre, mint lassú rituálé

   Miközben a legtisztább, legridegebb vodkát iszom… e szubarktikus városban,

Hol minden autó karambolozni táncol a tükörjégen és a fagyott szellemek ördögi mosolyként

Ülnek az emberek szájából szálló fagyfüst felhőkön s azok életére törnek a téli éjjel delejével.

 

Dicső Ferenc fordítása