(Slam a magyarokhoz)                                                       

 

Nem azért van a valóságos Erdély,

hogy pénzt, választást, s rajta presztízst nyerdélj,

ha szavadon foglak, rádbaszom a kukafedőt,

s olvasok inkább egy kis Dsida Jenőt,

mert nehogy már te mond meg,

mi irodalom itt, ha kihagyod a kánonból

Hervay Gizit, Orbánnal bratyizol, de nem jártál

még Tordán, s az csak hab a tortán, hogy

rosszabb vagy, mint Torgyán; és Erdély mi vagyunk,

neked a trauma, ha csak Pestet látod,

s nem mész lesz falura, mert kényelmesebb

az értelmiségi szauna; Erdély mi vagyunk:

a flóra s a fauna, s hiába pampog itt egy-két

pöttöm náci, ha én szólok, az visszhangzik

Udvarhelytől Vácig, mert itt a szellem játszik,

lásd, nem csak az intellektus, és nem tőled

tanuljuk, mi az intertextus, mert ötven évet

késik egy átlag pesti okos, míg megérti,

hogy ki volt Szilágyi Domokos, és nem érdekel,

hogy mennyire vagy továris, libsi, retró,

s az sem, hogy előbb volt a budapesti metró,

mint a bukaresti, mert nem szoktam, mint te,

hűhótól hasra esni; és Erdély mi vagyunk:

szellem és szemétdomb, tőlem tanulhatod,

az igazat hogyan mondd, de lírámat soha se

fogod utolérni, szöveged ragacsos, hatnapos

makaróni, és nekem kell helyetted ideróni

az igazt meg a valót, míg átlátszón exportra

tolsz Trójámba be falót, s csak hiszed,

hogy elérheted végre az egyetemest,

ha nem láttad még soha rappelni Egyed Emest,

vagy nagy truváj, ha jártál már Vegasba’,

de fogalmad sincs, hogy melyik a Vlegyásza;

mert Erdély mi vagyunk, te meg csak egyre rettegsz,

a gyarmati észnek ódáim keresztbe tesznek;

Erdély mi vagyunk: a nyelv s a szétszóratás,

szétforgácsolt szépség, könnyű szóforgatás,

arrogáns poézis Kolozsváron s Pesten,

te meg csak pislogsz, mint fanszőr a húslevesben.