nézed a kopár parkettát a szobában

csak a bútorok helyének nyoma világlik

mintha bent is ősz volna

a függönytelen ablakon homályos foltok

a karcos üveg üres tekintettel bámul vissza

ujjaidat végigsimítod a lépcső korlátján

torkodat köszörülöd pedig a lepedék

szívedet nyomja – újabb bizonyíték a csődre –

könyörtelen egyszerűséggel billen a kilincs

a kulcs magától fordul a zárban

az előszobafogason bólogató sálat

akkor látod utoljára s már tudod mennyire

utálatos dolog a búcsúnak többször nekifutni

 

Mint ívek sarlói, akkor reggelen

Egyszerre kélt fel az égre a hét nap

Hogy zárt meredélyén e sziklafalnak

A levegőtér is izzott, reszketett

 

Míg eggyé nem olvadt szikla  —  s égperem

A fák felett, hol folyton újra támadt

Lángvöröse a lézeres zsarátnak

Mint átvérzett tűz egy szikraégszeren

 

Majd, miként fényre fény vagy árnyra árny csap

Egymást oltva ki túl a velin-égen

Eltűnt minden hologramos sugárzat

 

… S bár perdült hajóm fenn a vízesésen

Ezüstrácslott bűvköre a varázsnak

S ELMERÜLTEM TÜNDÖKLŐ KÉT SZEMÉBEN

 

S A VÍZTÜKÖR LEGMÉLYEBBKÉK TERÉBEN

Ezüstrácsként villant még a varázslat

— És szárnyalt hajóm, fel egy vízesésen

 

Hogy előtűnt törve lenn a sugárzat

Meglebegve az elmerülő égen

Mint mikor a szél gyúl és szárny alá kap

 

Hol egy tű fokán átszűrt lángtörésben

Reszketett csak zárt tüze a zsarátnak

A víz alól is újfent széjjeláradt

Amíg minden külön nem vált egészen

 

Majd olyan fénnyel, mit csak dal teremthet

Rendre felcsendült szemében a hét nap

És benne úszott árnya tört hajómnak

Mint sarló, hasítva velin felleget

 

 

Gond és széna zizzen itt,

s foroghatok szépen

– mint jászlában Jézusunk –

magam rosszkedvében.

 

Minden ártatlan barom

mélán   átnéz rajtam,

s rág, emészt, kigőzölög

hiánya a vanban.

 

Három bölcs is letagad,

így menthet meg engem.

                        Hogyha volt is csillag fönt

 Elhalt Betlehemben.

 

Mogorva gazda a Rend,

hely kell szamarának.

Sosem leszek oly becses,

mint egy haszonállat.

Úgy összement a házad,

Bele férsz még,

Istenem?

Vagy Téged is

Kiszorít a sok

Ruha?

Hogy bírod a parfümök

Illatát, Uram?

Nem tudom, hogy laksz-e

Még házadban,

De én, nem ott kereslek.

Nem zörgetek az ajtódon,

Hogy megnyittassék.

Felhívlak,

Küldök ímélt Neked,

Mindenható,

 mindig-onlájn

Isten.