Fekete Anna összes bejegyzése

Fekete Anna 1988-ban született Komáromban. Középiskolai évei döntő részét Budapesten végezte, itt is érettségizett, rövid bölcsészkari kitérő után orvostudományi egyetemen folytatta tanulmányait, jelenleg aneszteziológusnak készül. Kötete 2015. júniusában a FISZ-nél látott napvilágot Oda-vissza címmel. Versei eddig a „Mozgó Világ”-ban, az "Opus"-ban, a „Magyar Napló”-ban, az „ÚjNautilus”-ban, a „Tiszatáj”-ban, az "Irodalmi szemlé"-ben, a „Szőrös kő”-ben, a „Holmi”-ban, a „Napút”-ban, az "Eső"-ben és az „Irodalmi Centrifugá”-ban és a "Kulter.hu"-n jelentek meg. Jelenleg Brazíliában él.

Hermelinda Forlan: Az egyetem visszafoglalása

A portával kezdjük.
Kötözd meg jól a félelem kutyáit.
Aztán ha bejutottunk, engedd őket szabadon.
Rohanjanak  a tengerhez! Ugassák a hullámokat!
Túl nagy a világ, hogy őrizni lehessen.
És túl nagy, hogy  félni kelljen benne.

Mindazonáltal –  nyekergi a rengeteg lépcsőfok.
Ámbátor. A körülményekre tekintettel
– mondja a sok okos. Habilitált,  örökifjú karok és szájak.
Mi csak a fiatalokért élünk – hajtogatják.
Közben bepislantanak a szoknyád alá,
belecsimpaszkodnak a bokádba,  jóságosak,
mind segíteni akarnak. De te ne hagyd magad!
A mellékfolyosókon a múlt kísértetei,
alvó fénytócsák és a dékán mosatlan kávéscsészéi.
Meg persze a titkárnő, hogy gondosan
megfogalmazza az utolsó sajtóközleményt.
Hogy ámbátor és mindazonáltal.
Hogy tekintettel az örök értékekre.
Hogy esetlegesen.

Mennyi-mennyi lépcső! És a fénylő lajtorják!
A könnyedén áradó zene a csillagok között!
Már nincs előre, nincs hátra, nincs balra, nincs jobbra.
Mennyei universitas.
Ahol végre mindenki egyenlő.

Fekete Anna fordítása

 

Egyetem

 

Lepra- és pestis-tan.
Ezekből már szigorlatoztam.
Ismerem a kopás, a gyulladás, a rák
miillió fajtáját. A bomlás minden lépcsőfokát.
A nagy regimentet.A vírus-katonákat,
akiknek kevés a számok végtelenje,
az ABC minden betűje. Hullanak,
forognak, osztódnak, újjászületnek,
győznek.

De mit csinál a fa, hogy ilyen magasra megnő?
A szarvas, hogy még csodálkozni is van ideje?

Mit tettem én, hogy a hangyák nem faltak el
a Buendía-ház kőpadlóján életem legelső napján,
ki akarta,
hogy én mégis,
hogy én mindennek ellenére —

ezt még nem tanultam meg.

December

A hófüggöny mögött a kék ünnepélyessége.
A hömpölygő kék mögött a hó csipkedíszei.
Halni vagy születni készülsz? Indulsz vagy érkezel?
Akárhol, akárhogy. Lebegni látod a kékben a fehéret.

Ha jól viselkedem – mondták – kapok egy várost.
Társasjátékot, kirakóst? Csak fogadj szót,
igyekezz, tanulj! Légy jó! De mikor eleget tanultam,
rájöttem, nem kell szót fogadnom, igyekeznem.
Élnem sem kell, meghalnom sem. Se határa, se széle,
se vége. Hol lehetnék máshol, ha nem a közepében.

Ha már így… (Allegro con brio)

Anyám nincsen, apám nincsen,
pedig nagyon is ismerem őket. Apám
dühöngése megállít minden forgalmat,
feltépi a síneket, anya ilyenkor zavarában
izzadni kezd, a mirigyei dühöngenek
vagy tán dübörögnek. Európaiak, ugye.
Apának mondhatnám, ne káromkodj,
ne dühöngj, kérlek szépen – de mit mondjak
anyámnak: ne izzadj ennyire, légy szíves!

Két európai. Vagyis,
persze kevesebbek.  Anyámnak szűk
a 46-os nadrág, apám szikár, mert semmi
nem égeti annyira a zsírt, mint a káromkodás.
Ne gyertek elém! Csak maradjatok otthon,
gondoljatok rám, ahol senki sem lát,
a gyenge ne beszéljen, csak lelkesedjen:
a szegényekből elég egy elismerő
pillantás. Táncol a nép
önfeledten.

Önfeledten, ha már.
Persze létezik extázis a lövészárokban is,
a sok csonkolt láb és kar között is lehet
engedelmesen mosolyogni. Allegro con brio.
Csak egyetérteni szabad, nem tiltakozni. Uraink
minden rezsimet szeretnek (sárgát, kéket, vöröset)
ami féken tartja ezt az aljakövér, aljadühös tömeget,
ami akkor is izzad, ha senki sem nézi. Zavarban van,
örök zűrzavarban. Akkor is, ha szeretem.

Anyukának szűk a 46-os nadrág. Pedig
az édesapja Rómába készült össszhangzattant
a coraggio nemes művészetét, a harmónia
tudományát tanulmányozni. De csak a Lidóig jutott,
rosszéletű angol lordok lovait őrizte. Úgy igazán
csak azt Európát szeretem, ami már akkor véget ért,
mikor nagyapa elindult, hogy felfedezze. Aus-
radieren, zerstören, derogieren. Ugye.

Dante? Még csak az kéne!
De hogy szolgáltatnánk ki aljakövér,
aljadühös embereknek, akik ott zavarognak
az Üveghegy mögött? Rázzák csak az öklüket!
Izzadják magukat betegre! Titeket is megértelek.
Csak ne felejtsetek el szólni, ha a szív forradalma
elkezdődik végre.

Farkas jár a hegyekben! Latiumban, a Bakonyban,
a Rajna mentén, a normann erdőkben. Vigyázzatok,
félre! Elhagyott, eleven ikerpárt keres.

 

 

Húsvét

Nézze, asszonyom, a fiatal férfiakkal
csak a gond van. Nem kár értük,
annyian vannak. Millió könyök, váll,
ököl, szitok, pillantás. Ha nincs háború,
elszaporodnak. Visszabeszélnek,
zaklatják a nőket, letapossák
a szőlőtőkéket, keresik a mennyek
országát, lázadoznak. És még csak
nem is tolvaj az összes. Vannak itt
felforgatók is. Szelíden kezdik,
de végül összezavarnak mindenkit,
és nem hagyják a haldoklókat meghalni.
Lázadnak a természet ellen. Ha rájuk
bíznánk a világot, senki sem halna meg,
és az állatok is visszabeszélnének.
Hát belátja, asszonyom, rendnek kell lenni.
Mindenekelőtt és alapvetően.
Nem engedhetjük, hogy az éj nappallá
változzon, hogy a holtak visszatérjenek,
hogy minden léhűtő biztonságban legyen.
Megértheti, asszonyom, amit meg kell értenie.
Persze, a holttest az öné lesz, mi nem vagyunk
se barbárok, se embertelenek. Pecsétgyűrűt,
láncot, karkötőt rendben visszaszolgáltatunk.
És a töviskoszorút is, ha már így tetszik kérdezni.
Itt, a kipontozott résznél tessék aláírni.

Karácsony 2017

Ha nincs hó, ha semmi sem selymes-fényes,
egy kis édes íz jár karácsonykor. A rossz borban,
a roppanós cukormázban, a csokimikulás vastag
talpában, az akciós, lekváros-mazsolás-marcipános
piskótában. Robban az öröm a fogak közt,
aztán a torokban, a gyomorban, a vérerekben,
felélénkíti az emlékezetet – kijár a szegényeknek is.
És még szaloncukor sem kell. Egy száraz kenyérdarab,
ha sokáig őrizgeteted a nyelv alatt, megerjed,
lassan édes-otthonos lesz – akciós boldogság,
másnapos karácsony. Közben egy másik világban, 
 angyalok fényesítik az adamant-rudakat,
és köszöntik felemelt orcával az örökkévalót.

 

 

 

 

 

 

 

(Illusztráció: El Kazovszkij)