A portával kezdjük.
Kötözd meg jól a félelem kutyáit.
Aztán ha bejutottunk, engedd őket szabadon.
Rohanjanak  a tengerhez! Ugassák a hullámokat!
Túl nagy a világ, hogy őrizni lehessen.
És túl nagy, hogy  félni kelljen benne.

Mindazonáltal –  nyekergi a rengeteg lépcsőfok.
Ámbátor. A körülményekre tekintettel
– mondja a sok okos. Habilitált,  örökifjú karok és szájak.
Mi csak a fiatalokért élünk – hajtogatják.
Közben bepislantanak a szoknyád alá,
belecsimpaszkodnak a bokádba,  jóságosak,
mind segíteni akarnak. De te ne hagyd magad!
A mellékfolyosókon a múlt kísértetei,
alvó fénytócsák és a dékán mosatlan kávéscsészéi.
Meg persze a titkárnő, hogy gondosan
megfogalmazza az utolsó sajtóközleményt.
Hogy ámbátor és mindazonáltal.
Hogy tekintettel az örök értékekre.
Hogy esetlegesen.

Mennyi-mennyi lépcső! És a fénylő lajtorják!
A könnyedén áradó zene a csillagok között!
Már nincs előre, nincs hátra, nincs balra, nincs jobbra.
Mennyei universitas.
Ahol végre mindenki egyenlő.

Fekete Anna fordítása