Emil ma eldöntötte, hogy mindenhol kellemetlenkedni fog, ahova csak beteszi a lábát. Már a tizenkettedik emeleti panellakása ajtaján kilépve nekilátott megvalósítani a tervét. A papírdobozos csótánycsapdájában lévő döglött bogarakat átkaparászta csupasz ujjaival a szomszéd lábtörlőjére, hogy később a hangos káromkodásokon kuncogni tudjon, melyek az özvegy hölgy száját hagyják majd el. A férfi lesétált a legközelebbi szupermarketbe és a bejáratnál kikutatott a táskájából egy papírgalacsint. Mindeközben a  fotocellás ajtó szüntelenül nyitódott, majd záródott, ugyanis Emil pont olyan távolságban állt meg tőle, hogy megzavarja a rendszert. Alaposan kisimítva a régi blokkot olvashatóvá vált az évek óta változatlan bevásárlólista:

-1 liter tej

-3 darab vizes zsemle

-1 doboz Liga vaj

-1 konzerv löncshús

– 12,3 dkg parizer

Mennyei lakoma ígérkezik!

A három sornyi bevásárlókocsi mögött Emil megállt, és addig várt, amíg egy figyelmetlen és sietős vevő az érméknek szánt nyílásban felejti az aprót. Ez egészen huszonnégy percbe telt. Az apró a nyílásban felejtődött. Emil pedig végtelenül elégedett volt amiatt, hogy már az eltervezett pénzköltés előtt sikerült spórolnia. A szupermarket előtt most is az a középkorú hajléktalan kéregetett, aki minden nap ugyanebben az órában. Emil a kamasz éveiben bűvésznek készült, így máig büszkén hasznosítja az akkoriban megtanultakat. Ilyen az a trükk is, amit a kéregetőkkel szokott űzni. Az érmét úgy kell elhelyezni a pohárban, hogy az tulajdonosánál maradjon egy újabb érme társaságában. Így lett kétszáz forint boldog tulajdonosa Emil.

Polifonikus csengőhang törte meg az utasok nyugalmát. Mozart kilencedik szimfóniája lebutítva, meggyalázva csendült fel Emil farzsebében a trolibuszon. Két megállón forgatták szemüket az álló, ülő, ásítozó, ablakra páraszivet rajzoló, munkából munkába siető emberek. Egy határozott mozdulattal a férfi nem fogadta a hívást. A hívást Emil régi jó barátja kezdeményezte, aki jó ideje ideiglenes szállást szeretett volna kérni Emiltől.  Ő azonban nem hagyhatta, hogy olyan személyek kontárkodjanak bele nyugodt hétköznapjaiba, akik nem vasalnak lepedőt mosás után, cipő levételkor a fűzőt nem rejtik el a cipő belsejében és televízió fénye mellett alszanak el.

A szimfónia este is felcsendült. Emilt lánya hívta, aki arról számolt be, hogy újdonsült mostohaapja ismét elkobozta tőle kedvenc, pöttyös bugyiját. Düh és gyűlölet. Két érzés a sok közül, melyet édesapaként is képtelen volt átélni. Emil megszámolta a csapdában vergődő csótányokat, aztán pedig elfogyasztotta vacsoráját.