Címke: vers

T. S. Eliot: A macskák neve

A macskanév-probléma fölöttébb kényes,
mit egykönnyen aligha intézel el;
és ki kell, hogy mondjam (bár bolondnak nézhetsz):
egy macskának pontosan három név kell.

 

Az elsőnek meghittebb névnek kell lenni
egy intim kör számára, például mint:
a Piroska, Géza, a Sheila vagy Wendy –
ez praktikus köznapi választás mind.

Ha tetszik, van extrább és ékesebb név is,
uraknak-hölgyeknek igény szerint,
mint: Plátón vagy Prókrusztész, Daphné vagy Thétisz –
de praktikus köznapi választás mind.

De mondom, egy macskát még más név is illet,
mely egyéni, méltó és neki való,
hisz hogy lenne képes, ha délcegen billeg,
hogy nagybüszkén biggyesszen bajsza alól?

Az efféle nevekből íme pár példa,
mint: Katzinger, Braxol vagy Kornyikopán,
mint: Zsolimelórisz vagy Fancsillaména –
mind egyetlen macskára illik csupán.

Ám mindezek mellett – és fölött – van még egy,
egy Név, melyet misztikum homálya fed,
mit emberi elméddel föl sosem érhetsz,
mit csakis a macska tud, s nem mondja meg.

Ha macskát látsz olykor, ki meditál mélyen,
nos, annak csak egyetlen oka lehet:
hogy fontolva forgatja macskafejében
a Nevét, a Harmadik Macskanevet,
e belterjes, rejtelmes,
rejtelemmelteljes,
titkos és sejtelmes Macskanevet.

 

Havasi Attila fordítása

menza

borzadj el, amíg lehet. pontos terv szerint.

csábítsd délután, aki vissza sose jönne.

forró levesedben fuldokló légy kering.

ellep a gyorshalál, mielőtt kiköpne.

 

hústükör csobban ismeretlen arccal.

terjeng a sültszag, magad vagy a pincér.

sárgállik az abrosz, kezdjünk tiszta lappal.

ne kérj másik menüt, reklamáljunk ingyér’.

 

Charles Bukowski: Hanyatlás

 

meztelenül a ház oldala mentén,

reggel 8, szezámmagolajat kenek

szét a testemen, Jézusom, idáig

jutottam?

valaha sötét sikátorokban harcoltam, hogy

nevessek.

most nem nevetek.

fröcskölöm magam olajjal és tűnődöm,

hogy hány évet akarsz még?

hány napot?

a vérem mocskos és egy sötét

angyal trónol az agyamon.

a dolgok valamiből vannak és

a semmibe tartanak.

én megértem a városok bukását, a

nemzetekét.

egy kis repülő elhúz felettem.

felnézek, mintha lenne értelme, hogy

felnézzek.

és igaz, az ég elrothadt:

senkinek sem tart már

soká.

 

 

                   Farkas Kristóf Liliom fordítása

Doris Lessing: Ó cseresznyefák, túl fehérek vagytok szívemnek

Ó cseresznyefák, túl fehérek vagytok szívemnek,

pusztulásotokkal minden föld kifehéredik,

gallyaitok egészen a folyóig nyújtózkodik el,

minden cseppje szívemből hullik alá.

 

Az igazság a csillogószemű angyal képében jön el,

azt mondja majd „Állj, ne tovább!” és átnyújt egy gallyat.

Egy szakállas angyal, négy folttal, őszintén, akár egy

kecske, kérődzve bólogat, és lassan rágni kezd a havon.

 

Éppen itt kell állnod, kecske?

Még mindig itt állsz?

Vagy úgy, mindig itt fogsz állni,

ellenállva hitednek és ártatlanságodnak?

 

 

                                      Nagypál István fordítása

Végül

s végül itt marad, ki zuhanni vágyik
számba fullad a durva mélység
nem jut tovább, épp odáig,
hogy hallgatását csak félig értsék

 

és estébe tágul a néma délután
estébe tágul a Minden végül
csak nézek bambán és bután
bánatom mélysötétbe kékül

 

felmásznak rá a csillagok
s mászik mind, ki zuhanni vágyik
mélységük zokogva felragyog
a legsötétebb éjszakáig

 

mert itt marad, ki zuhanni vágyik
s minden délután néma lesz végül
és én nem jutok tovább, csak épp odáig,
hogy bánatom éjszakába kékül

Ott a szorítás; Hová is lenne az út?

OTT A SZORÍTÁS

Innen el – második Kafka/Tandori-inspiráció

 

A szűkös, szénporos átjárókból

Kitörő korom napnyugtára

Szétmosódott a városfalon

Kívül. A határtalan mezők

A girbegurba földút szélén

Botladoztak, csikorgó szélben,

Szennyes köpennyel, kémlelve a

Varjakat, egyéb madarakat.

Ázott, szürke visszfény tapadt az

Ekevastól fényes szántóra.

Egy reggelen változott minden.

A varjak, bukó madarak

Szép röpte mozdulatlanná lett.

A vidéken halotti csönd honolt

A sok megpróbáltatástól.

Bizonyosan attól. Szállásra

Itt már nem gondolhatott senki,

Még ha lépésnyi ereje se

Maradt irdatlan útját folytatni.

Amúgy se volna biztonságos.

Kevéssel előbb, virradatkor

Egy illető járt itt; nem helybelinek

Nézték, közeledni se közeledtek hozzá.

Se a varjak, se más szemlélők.

Hamarosan nyomát is vesztették

Csizmája magas szárának.

A pajták körül a földeken

Épp megsűrűsödött a levegő.

Mindennek torkán ott a szorítás

A csillagok pályájáig.

 

 

 

 

 

HOVÁ IS LENNE AZ ÚT?

Harmadik Kafka/Tandori inspiráció

 

Lovak tetemeit vezetik

kantárszáron a szenesek,

mint Égi teher alatt,

reszketnek, fújtatnak

a  kérges tenyerű óriások.

Hátuk mögött az istállók

összedőltek,

előlük a Föld kitért.

Fejük a haragos Égre szögezve.

Hová is lenne az út?

 

A ritkuló füzes után bokrok,

és ferdén földbe-vert rudak

szegélyezik a vágóhíd téglasorát.

A légszomjas mező fölött

varjúkiáltás csattog, mintha

láthatatlan kéz taszigálná

a madarakat repülés közben.

Rozsdás kacat-halom fojtogatja

a deszkakerítéseket; a korhadt

fa párnáiban gomba tenyészik.

Esni kezd,

hullámalakban elsötétül —

Hová is lenne az út?

 

Az ügyetlen sorba rendeződő

paták alól – mintegy fölszólításra –,

kipörög az út porából

a kő és a kavics.

Hová is lenne az út?

 

Mielőtt végleg nyoma veszne,

a forróságtól reszketeg

városszéli házsorok közt

az almásderes lovak

emléke

a drótfonatú pincetorkokhoz

tömörül még.

 


Ahová többé nem döntik

be rakományukat a fuvarosok,

mert utánuk se ló, se szén,

se szenes nem indul el már.

Bárhová tartsanak is,

nem érkezik róluk hír.

Összekoccanó itatóvödreik

fémes kongását elnyeli

a végső emlékezés.

Hová is lenne innen el az út?