Közeledik, aztán kibukkan

a drótmadár kapaszkodóban,

szemedhez, mintha partot érne

vidéket, udvart, hol a fészke,

 

ereszünk  így ígéri, készül,

kibukkan a távol vizéből,

s a tiszta térrel jól átmosva

a feltámadás hírét hozza

 

érkezvén Jézus látta tájról,

mit itt hagyott: a sötét szárnytoll

saras, tépett, s neki meséli

a sárga lombot, városszéli

 

szüreteket,  zsivajos vásárt,

az esküvők harangja átszállt

határokon hirdetve: győztök

szerelem, lázak, lelkek, ősök –

 

győztök a sírkövek tövéhez

kuporgó gyertyaláng és mécses,

a születés kerít köré csűrt:

a Fiú győz: hozzánk szegényült

 

kicsivel még innen a túlon

pogány örömhír az azúron,

nyarunk ernyedt drótjára gyűlve

felejti tollát, ejti fűbe,

 

ahol az rögöt érint: szentkép,

s gének génjeinknek üzenjék:

csigolyák nem horgadnak porba

egyben a teljes és a csonka,

 

mint emlékből támadt jövendő

a fecske búcsúzik meg eljő,

de itt marad végképp e tájon –

helyünk, szavunk: nem térképvászon.