Címke: vers

Angyalmúmiák (Csetneki József Második ablak című kiállítása kapcsán)

A Kondor Béla-szerkezetek felett

 angyal lebeg.

Az ősgépek, szöcskeóriások

gőzmozdony-szörnyetegek között az ember

filtrált lényege megtört, akár a kereszt.

És utak lebegtek láthatatlan rendezetlenségben

mintha tudná az ember: honnan hová?…

A semmibe így szakadt ki a tér

mint vászon a kereten.

Egy hasítás – akár Munch sikolya.

S a vászon végtelen hómezeje megtörik.

Geometriai  éle sötét távlatokat mutat.

A háttérből az ismeretlent.

Mögöttünk nem lehet, előttünk van, a vászon mögött.

Színpad. Játszótér. Ismeretlenek.

 

Csetneki angyalai: szkafanderek

leányarcba göngyölve, szétkent, eltorzult asszonyarcba rejtve

módosulásokba fogalmazva

ahogy a tudatalatti bűnszövetkezik

az angyali ellen.

Miként a kezdetek múltán a következők.

Jönnek, mosódnak, torzulnak arcok, fejek

a test talán nincs, talán múmiapólya fedi

nem űrruha

s talán nem a végtelen a mély körülötte

hanem a mélység maga.

Kezdetben vala…

Kezdetben vala a tökéletes

majd jöttek sorscsavarások, egyebek

s egy névtelen kínpad ágymelegében

szerelembe takart gyerekek.

Kezdetben vala a tökéletes.

Azóta messzire húznak rakétaszárnyú bordaívek

s a gerinc, akár propellerek felfűzött lánca

forog, elfordul, sajogna is, ha lehet.

Sámántánc ez egyazon tűz körül

melynek lelke ugyanaz

s a férfi, Ádám örök képletével  – rettegi

amit szeret.

Kezdetben vala a tökéletes.

hontalan

nézed a kopár parkettát a szobában

csak a bútorok helyének nyoma világlik

mintha bent is ősz volna

a függönytelen ablakon homályos foltok

a karcos üveg üres tekintettel bámul vissza

ujjaidat végigsimítod a lépcső korlátján

torkodat köszörülöd pedig a lepedék

szívedet nyomja – újabb bizonyíték a csődre –

könyörtelen egyszerűséggel billen a kilincs

a kulcs magától fordul a zárban

az előszobafogason bólogató sálat

akkor látod utoljára s már tudod mennyire

utálatos dolog a búcsúnak többször nekifutni

 

Loreley (Szonett – tükörre, hologrammal)

Mint ívek sarlói, akkor reggelen

Egyszerre kélt fel az égre a hét nap

Hogy zárt meredélyén e sziklafalnak

A levegőtér is izzott, reszketett

 

Míg eggyé nem olvadt szikla   s égperem

A fák felett, hol folyton újra támadt

Lángvöröse a lézeres zsarátnak

Mint átvérzett tűz egy szikraégszeren

 

Majd, miként fényre fény vagy árnyra árny csap

Egymást oltva ki túl a velin-égen

Eltűnt minden hologramos sugárzat

 

… S bár perdült hajóm fenn a vízesésen

Ezüstrácslott bűvköre a varázsnak

S ELMERÜLTEM TÜNDÖKLŐ KÉT SZEMÉBEN

 

S A VÍZTÜKÖR LEGMÉLYEBBKÉK TERÉBEN

Ezüstrácsként villant még a varázslat

— És szárnyalt hajóm, fel egy vízesésen

 

Hogy előtűnt törve lenn a sugárzat

Meglebegve az elmerülő égen

Mint mikor a szél gyúl és szárny alá kap

 

Hol egy tű fokán átszűrt lángtörésben

Reszketett csak zárt tüze a zsarátnak

A víz alól is újfent széjjeláradt

Amíg minden külön nem vált egészen

 

Majd olyan fénnyel, mit csak dal teremthet

Rendre felcsendült szemében a hét nap

És benne úszott árnya tört hajómnak

Mint sarló, hasítva velin felleget

 

Marcus Valerius Martialis: Erotion halotti verse

Fronto apám, Flaccilla anyám, óvjátok e kislányt:

         rátok bízom az én kedves Erotionom,

meg ne ijesszék őt a sötét árnyak, s ne remegjen,

         majd ha a tartarusi vad kutya rávicsorog.

Most az idén telt volna be csak hatodik tele éppen,

         hogyha megért volna még ugyanannyi napot.

Ősz patrónusait majd játszva derítse mosolyra,

         s közben az én nevemet mondja gügyögve nekik.

Csöpp kis teste a durva rögöktől meg ne töressen,

         könnyű légy neki, föld – mint neked ő, amíg élt.

 

                                                                                                          Havasi Attila fordítása

 

Betlehem

 

Gond és széna zizzen itt,

s foroghatok szépen

– mint jászlában Jézusunk –

magam rosszkedvében.

 

Minden ártatlan barom

mélán   átnéz rajtam,

s rág, emészt, kigőzölög

hiánya a vanban.

 

Három bölcs is letagad,

így menthet meg engem.

                        Hogyha volt is csillag fönt

 Elhalt Betlehemben.

 

Mogorva gazda a Rend,

hely kell szamarának.

Sosem leszek oly becses,

mint egy haszonállat.

Modern

Úgy összement a házad,

Bele férsz még,

Istenem?

Vagy Téged is

Kiszorít a sok

Ruha?

Hogy bírod a parfümök

Illatát, Uram?

Nem tudom, hogy laksz-e

Még házadban,

De én, nem ott kereslek.

Nem zörgetek az ajtódon,

Hogy megnyittassék.

Felhívlak,

Küldök ímélt Neked,

Mindenható,

 mindig-onlájn

Isten.