Címke: vers

Bejegyzések

Jorge Luis Borges: Férfiszerelem

2014. április 19. szombat Vajdics Anikó Hozzászólás most!

El enamorado

Holdak, elefántcsontszobrok, műszerek,

rózsák, lámpák, a Durero vonala,

a számok kilencig és az ingatag nulla

– dolgok, amikről azt kell hinnem: léteznek.

Úgy kell tennem, mintha valaha létezett

volna Perszepolisz és Róma, mintha

porszemeken múlt volna a bástyák sorsa,

s hogy a vasszázadok kora szétesett.

Mímelnem kell a fegyvereket, az eposzok

máglyarakásait, a part menti oszlopokat

vízbe marcangoló tengerhullámokat.

Úgy kell tennem, mintha lennének mások.

Hazugság. Csak Te vagy. Kaland és sorscsapás.

Egyetlen, örök és tiszta forrás. Nincs más.

Vajdics Anikó fordítása

(Lawrance Furniture: Endless love)

Bejegyzések

Charles Bukowski: Fiatalon New Orleansban

2014. április 16. szerda Farkas Kristóf Hozzászólás most!

ott éhezni, csak ülni a bárokban,

és éjszaka járni az utcákat

órák hosszat,

a holdfény mindig hamisnak

tűnt, talán az is volt,

és a Francia Negyedben néztem

az ügető lovakat elhaladni,

mindenki magasan ült a nyitott

kocsikon, a fekete kocsis, és

hátul a férfi és a nő,

általában fiatal és fehér mindig.

és én fehér voltam mindig.

és alig kápráztatott el a

világ.

New Orleans elrejteni való

volt.

elbaszhattam volna az életem,

zavartalanul.

eltekintve a patkányoktól.

a patkányok a kis sötét szobámban

igen nehezteltek, hogy megosszák

velem.

kövérek voltak és nem féltek

és mereven néztek rám,

ahogy

farkasszemet néz

a halál.

a nők túltették maguk rajtam.

láttak valamit, ami

züllött.

volt egy pincérnő,

kicsit idősebb, mint

én, inkább mosolygott,

időzött, mikor

hozta a

kávét.

sokat jelentett,

elég volt

bőven.

volt valami ezzel

a várossal, mégsem

engedte bűnösnek érezni magam,

mert semmi nem kötött azokhoz a

dolgokhoz, amik másoknak

kellettek.

békén hagyott.

felülök az ágyon,

a fények alszanak,

hallani a kinti

hangokat,

felveszem az olcsó

borosüveget,

hagyom, hogy a szőlő

melegsége, a nap

belém

folyjon,

ahogy hallom a patkányokat

mozgolódni a

szobában,

jobban kedvelem őket,

mint

az embereket.

elveszve,

megőrülve talán,

nem is rossz,

ha így tudsz

létezni

zavartalan.

New Orleans ezt adta

nekem.

soha senki nem mondta

a nevem.

nincs telefon,

nincs kocsi,

nincs munka,

nincs

semmi.

én és a

patkányok

és a fiatalságom,

egyszer,

akkor

tudtam,

hogy

senkiházasságomban,

ünnep volt,

amit nem

csinálni,

inkább csak

tudni kell.

Farkas Kristóf Liliom fordítása

Bejegyzések

A káprázatbeliekhez [10]

2014. április 15. kedd Sirokai Mátyás Hozzászólás most!

Ahogy a szavak képekké formálódnak, és az írott nyelv helyét a digitális ikonok jelrendszere veszi át, a képek újra alkalmassá válnak az egyszeri jelenségek egyszeri jelölésére, és ezzel a világ sokféleségének visszaadására. Az írott szavakat megelőző képek idején minden jelenség a saját képét vetette árnyékul, mely egészen addig kísérte gazdáját, míg a szavak, közös nevet adva nekik, egymásra nem vetítették a bolygót és annak képét, a bolygót és annak árnyékát, végül a bolygót és az árnyékában keringő holdat. Ha tehát lehetséges, hogy egy hold mindig a bolygója árnyékában maradjon, akkor az a hold, mely kíváncsiságunk és vágyaink mólója, az írott szó eljövetele után már csak az árnyék árnya körül keringett, és végleg elszakadni látszott gazdájától. A digitális ikonok megjelenésével azonban a képek ismét közvetlenül a jelenségekhez kapcsolódnak. Lehetővé válik, hogy a bolygó más ikont kapjon, ha a megfáradtak az árnyékába vágynak, és mást, ha a holdjára, másik ikont, ha a bolygó holdja végül elhagyja az árnyékot, és másikat, ha végül elsötétíti a napot, és a néptelen szárazföldet visszafoglaló tengerekbe hull. (A képen Jim Denevan land artja látható)

Bejegyzések

Üvegtesti homály // Önarckép üveggolyóval

2014. április 8. kedd Fenyvesi Orsolya Hozzászólás most!

ÜVEGTESTI HOMÁLY

Akárhová nyílik egy ajtó,
amint megpillantom, már kiléptem rajta.

Felnézek a csillagokra,
mert azt gondolom, ismerem őket.
Gondoltam azt is, hogy a magány nekem való.
De már elnevezték mindet.
Hasonló csontozattal, hússal, izmokkal, bőrrel:
ugyanebben a testben
megnevezték konstellációkat
és bennük felejtették a saját történeteimet.

Ezer és ezer éve. De amit elsőként láttak
helyettem, több millió évvel ezelőtt volt,
és ki tudja, még nincs-e?
Ugyanazt a keserűséget érzem,
amit az erőszakos halál gondolata ébreszt
bennem, mielőtt becsukom a szemem.

***

ÖNARCKÉP ÜVEGGOLYÓVAL

Nevem lehetséges, nevem mártír.
Hátam mögött a halak és madarak csontja
összeér. Kerekded pusztaság:
távolodni, hazatalálni.

A szem élettelen, a tekintet áradó, valódi.
Igazi oroszlán bújik a kőoroszlánhoz,
végtelen képek tűnnek át
a sötétségben tapogatózó ember szobrán.

Kép: Denny Louis