Az anyag felemelkedése
Lehet innunk is kéne
Hogy közömbösek maradjunk
Egymásra csodálkozva haladjunk –
Ki-ki a neki szánt úton, göröngyön
Halhatatlanná szítva percet
Kitaszítottságunkba befogni
Papírsárkányok reptét
Mert tudjuk milyen jó
Ébren álmot látni
Darabonként elhordani az
Édenkertet és makettet
Készíteni a négy folyótól
Körbenőtt szigetről
Mint mikor méz csordul
Angyalok szárnyán
Nincs káprázat se szégyen
Bár nem osztozunk
Közös málhán
Csak a vadludak repülése
Csak sűrűsödő vattagolyók
A kopasz égen
Csak egy nyíló kapu
Melyen kioson a lelkünk
Az utca túloldaláról
Át a messzeségbe
Lehet innunk is kéne
KLAUZÚRA
nem vagyok más csak brokát hullámkárpit
vörhenyes avarföveny
fatetem kérgén göröngy
léptem vagyok hegyek belseje szólít haza
erdő– felderítetlen térkép
kicsi ház mely nekünk adott békét
s közben átteleltek áttétek a szöveten
ikertölgyek állnak a kapuban őrt
szélforgácsok verődnek hideg arcomon
elfáradtak a sövények a növekedésben
kiszakad a testből a lélek
kipukkan a szívből a dobbanás
az élet itt csak formákba zárt lobbanás
s elnehezedhetnek végtagok
klauzúrát von körénk a Fény
örökségünk az emlékezet
közben tüzeket nyelünk
de lépteinket már megtartja a víztükör
Madártalanság
Ring a tó vize
Halkan verődik
A hullám a parthoz
Prizmaként ezer felület
Fodrozódik a víztükör
Fölé hajló archoz
Átjárók nyílnak melyeken át
Pár lélek imént épp elköltözött
Azt viszont nem tudni
A madár merre repül, hova –
Mikor meghalni készül
Melyik hullám lesz az
Melyben madárléte végre
Isteni Főnixszé szépül
(Illusztráció: John Lennard: Fall)