csak várom várjátok várják és azután

darázs-bolygó lakói

előjöttök a kulcslyukakból

ha a kulcsok el is mentek hazulról

és kuksolnak valaki zsebében vitorlaárboc tövén

az el nem tévedő bárányok nyakában

megcsörrennek amikor fölsír a gyermek a másik égitesten

ahol varázskép az üres lépcsősor a fordulók  

s az üres utcák

fondorlatosan birtokolt telkekre néznek

ott pattog ütőről a labda a salak vörösére

az öbölbe hullám siet

partra talál mint gyermek nyargal az iskolába

pazar a látszat

amire ezt a csekélységet élet föltették amire épült

itt a középen itt a pusztán itt a virágtalan időben

a fülzúgás bányászai és pilótái között

amire építették s mentegetőznek:

„nem telt valódi napnyugatra” inkább tellett valódi fénytemetésre

feszes ütőn felébred a szemek fehérje látóhatár

rövidíti a röptét, azt mondod hajnal, de le- és elválik a fotonról

az ismételhetés reményéből kijózanodva

amire épült anyag és templom  merő igére

települ a mély és magas levendulása

hiszik hiszitek hiszem

a visszhangra van még kilátás

a kövektől és gaztól szabadított várfalakra egy tiszta délben

kilátás van még mert időtlen a Mesék nemzedéke

az esték salakdombjára hordhatatlan

szolgálat az a három nap egy esztendő

tükör a hangod elegyíti a tó nyelvét az éjszakával

távolodik így túlél van kilátás

kecskekörömre a kecskenyájnak