Tojáshéj-szilánkokon,
de eljutottam a házig
kinézett
és látott engem kosárral a kezemben.
Megszokásból akartam jönni, mint eddig,
de a három helyett csak kettőt kopogtam
miközben a kosárral a térdeimet ütögettem.
Nem jobb kézzel nyitott ajtót, ahogy azelőtt tette,
hanem egy gombbal messziről
messze a kinttől
bent.
Beléptem és először az inas kezet vettem észre,
amiből kiszipolyozta valami az életet
és azt, hogy honnan lett az a rengeteg zöld pióca a bőre alatt,
amik vadul tekeregnek akárhányszor megmozdul egy csont.
Arrébb rántottam a fejem, észrevétlenül
a könyvespolc és a rajta sorakozó körömlakkok irányába
bár tudnám,
mit fog ezzel a rengeteg lakkal tenni,
ő már úgysem fest soha, se kézzel, se körömre.
Belefeküdnék a helyébe
csendben, hogy ne vegye észre senki
halkan megkérném, most távozzon
és fusson el visszafelé, amerről én jöttem a kosarammal.
Vizes tekintetéből az a hely nézett,
ahol sokat játszott gyermekként
én meg viszontláttam őt magát benne.
Beitta a szemével az ott kanyargó folyót,
nyelte és megitta a teste is
aztán ahogy minden folyó és víz amit nem táplál eső,
kiszáradt.
Szinte hallom, bentről a testéből
az ideges és erőlködő pulzálást,
a húsok csontra tapadását az ujjaim között tartom
az utolsó rúgásai a motornak a fülemben kattognak
és egy szőke kisgyereket látok a bolt közepén
az illatos radírért ordítva bőgni
rácsimpaszkodva az anya lábára,
az meg vonszolja tovább a városon át
és csak lassan látja be, mikor lett volna elég
mikor kellett volna leszállni a lábról és csendben menni mellette.
Ugyanúgy feküdt, mint eddig
a haját megették a poratkák a párnából
vagy hozzánőttek a fehér szövethez a színes tincsek
amik gyorsan hullanak
mégis van valami betegesen tetsző nekem a kihullásában
nem érzem különösebbnek, mint az őszi levélhullást
azok is vörösek és barnák, néhol szőkék
mint ezek a tincsek
szanaszét.
Undorodva, de a ráncokhoz
hozzáérintem a számat mégis
egy kis élet és forróság ennek a lombhullató asszonynak,
de akárhogy feszítem meg a testem, kiráz a hideg
amikor a csuklómra kulcsolja a csontos ujjait.
Sárgás a körme és aránytalanul hosszú
az ujjain több a redő mint a bőr és hánynom kell
mert tudom, hogy a keze nyomát innentől ott fogom hordani.
Kalapálás és vér a fülemben,
erős a kéz szorítása
most én vagyok a vásárló anya, szabad a lábam amire csimpaszkodna
de se pénzem nincs, se illatos radír a boltban
nem veszek semmit, csak próbálom lenyelni
azt a gombócot a torkomban
ami az ő mellében van.
képek: Ariko Inaoka
