évekig nem szólt, hogy görögországba ment
nyaralni, nekem mondta el először titokban.
egy hétig volt, busszal, csoportosan. két szál
kolbászt és egy kiló kenyeret vitt magával.
a szállodát jól felszerelték. mindennap
lement a partra. a fetás görög saláta kilója
egy euró volt. a visszaúton egy nő a székek
közötti folyosóra feküdt le aludni, és egy
hirtelen fékezésnél leesett a polcról egy csomag.
a nő végül mellrákban halt meg.

ezeket mesélte, miközben egy törölközőt
adott a máltai köztársaság térképével.
utána azt mondta, hogy jó lenne megint ott
enni, kisunokám, de hát marad nekünk az a
jó kis török gyorsétterem, majd vonattal
felmegyek pestre, és eszünk ott, ahol olyan finom
a görög saláta.

(Illusztráció: Théo Sauer)

az utcára néző szobából jött be egyedül fény, csak ott volt ablak,
de sose volt elég levegő, az utca miatt, azt olvastad, a növények
oxigént termelnek, de azoknak meg fény kell, így csak az ablakba
tudtad őket rakni, egyre többet pakoltál ki, és a végén már se levegő,
se fény nem volt.

egyedül szerettél a könyvtárba járni, de ha mosdóba kellett
menned, féltél, hogy elviszik a dolgaid. ilyenkor megkértél
egy melletted ülő lányt, figyeljen rá. őt sem ismerted,
mégis bíztál benne.

hazafelé a szabadságon keresztül mentél, az a kedvenced, milyen
érdekes, gondoltad magadban, ha átmész rajta, akkor nem láthatod
teljes egészében.

(Illusztráció: Fusun Urkun Sanatevi)

élő webkamerás adásokat nézegettek, legtöbbször a földet
szerették látni, azt gondolták, ilyenkor valaki csinál róluk egy
közös képet. egyszer miközben szeretkeztek, az egyik szatellit
átfordult a föld felé, és ők még a szobából is érezték az égő
érzést a tarkójukon, hogy valaki figyeli őket. aztán felöltöztek,
kinyitották az ablakokat, és kiintegettek a világűr felé, hogy
néhány eltévedt űrhajós sisakján megpillantsák magukat.

(Illusztráció: Eloïse Héritier: Illustration for Le Col de Claudine)

azt mondja, fél, hogy elcsúszik,
ezért segítsek neki, mert túl magas a kád széle,
be- és kilépni se könnyű.
megkér, mossam meg a hátát, és a
kezembe adja a fürdős szivacsom,
arra gondolok, többé már nem fogom
használni, és ahogy megfordul, érzem,

ahogy repedezett bőréhez érek, behabzik,
de nem koszos, csak muszáj.
ha kész öblítsem le,  kérlek, mondja.
én meg megteszem, és mint a sebes-körös,
úgy zúdul le a hátán a víz, bele a lefolyóba.
ráncos a bőre, a
mellei megereszkedtek.

segítek neki kiszállni, megtörlöm a hátát,
és ő mesél a körösről,
de én nem szólok semmit,
és azt mondja, köszöni, és nem nézek rá,
csak az eres lábára,
és a vérre ami sebesen lüktet.

este befekszem a kulcscsont árkokba,
amiket tektonikus mozgások okoztak,
azokba, amik akkor keletkeznek, ha
kilencvenhattól kétezerig
ringatsz egy gyereket.