Calderón de la Barca üvegszeme
Hátsó ajtón lépni egy szobába
Madrid látom a Pokol előtere
Kristályarcú lovai a kába
Város halottas-kocsijai előtt
Mintha hátulról lépnél a világba
Elérve még a napi déli verőt
Figyel vakon Calderón de la Barca
Nekem vagy másnak – Madrid lám elárul –
Mintha hátulról lépnél egy szobába
Calderón üres tere figyel hátul
Egy rózsát nyújt át tudja bár hiába
Mert Madrid lám a Pokol erőtere
Calderón szeme cserélt teret vele

Amit kimondanál, az menten rád szakad,
kifreccsenő szavad, mint hattyúszar tapad
a köldököd köré. Míg én, a hallgatag,
a bús, setét Magány, elhagyám hazád,
kies Onániát, s az éjszakák szagát
magamba gyűjtöm én!

S a kussolásom lesz olyan tömény,
mint egy ősi törzsi költemény!

Sejtetted, éber őröd erőtlen, al-
vó tsígolyáid közt se nyugodhat. Is-
tennel mindig hajnalban ittad
kí hüvös éjjelek édes, ében

ragyógású méregpoharát. Vörös
hullámokat ringat fekete trombi-
ta hang. Meákulpázni késő.
Eltsalogattad imádatos pun-

czikat tsaló, nyúgodt lakomába, el-
vesztéd hüvös gipsz stukkok alatt iste-
ni voltodat. Tsikland kaczagvás
serczenö szárnya: „Hazudsz.” – sugallá.

Eső Apátnő klastromának
falán egy rés nyílt a minap,
kemény gránittömbbe harap
azóta minden jó lovag,
és nekimegy az élő fának.
Eső Apátnő, jól vigyázzon,
mert a rés még továbbhasad!

Eső Apátnő ott kukucskál,
a résen ki-be jár a nap,
a sok lovag meg ott ragad,
a fal mögött, el nem szalad,
a nyeregben olykor feláll.
Eső Apátnő, jól vigyázzon,
mert a rés még továbbhasad!

Eső Apátnő földön térdel,
fogdossa a klastromfalat,
s ha meglát egy lovagnyakat
a nyílásban, könnye fakad:
– Jó lovag, ne felejtsen el!
Eső Apátnő, jól vigyázzon,
mert a rés még továbbhasad!

szerelem szorgos kisvasút
reménytelen játékvonat
bekeríti a körbeút
a kattogásnyi bokrokat

mintha csak volna hazaút
tenyérnyi domb alá a völgybe
ahol fekete alagút
nyelné magába mindörökre

de újra csak röpíti folyton
a senkiföldje tájakon
hogy új földekre folytatódjon
a mozdonyhúzta fájdalom

s nem érdekli hogy mindig úgy
pont úgy kanyarodnak a sínek
hol nincsen más csak körbeút
sűrű terepasztal a szíved

tavak mozdulnak fák hegyek
tornyosulnak és múlnak el
mellette áll egy kisgyerek
és szótlanul figyel

(a vers megjelent a Holmi 2007/9. számában)