Címke: vers

Chris Austin Hadfield jobb-híján-gyermeke voltam

 

Tegnap éjjel a valamit-kezdeni-vágyás
belovagolt a hideg, poros nappalimba.
A padló egyre csak nyöszörgött a prüszkölő,
topogó deres patáinak súlya alatt.

Proustot olvastam és éppen szerettelek, de
ez köztünk marad, mint az a folyton vibráló
szoláris sugárzás szívem légkörén: rövid-
és hosszúhullámú energiamérleged.

Apám hívott Skype-on. Budapest felett haladt.
Kinyitottam a hóporos ablakokat és
világolni láttam a napfényt visszaverő
egyenletes sebességgel úszó űrkabint.

Apám intett felém. Beszélgetni próbáltunk,
de nem értettük – vagy nem akartuk érteni –
egymást. Zavaró távolság, nyerítés, űrszél,
meg ez a folyton szar apa-fia-semmiség.

Bevett kezdő soraimról kérdezősködött.
Lomha mikorokról és törtető holokról.
Azt feleltem, hogy fontos térben és időben
elhelyezni miérteket és hogyanokat.

Aztán rólad kérdezett. Veled minden rendben,
feleltem apámnak, s látszólag megnyugtatta
ez a számomra cseppet sem egyértelmű, ám
annál sokkal jobban eső minden-rendbenséged.

Közben az épp Koszovóban állomásozó
magyar katonák honvágy-zöld harckocsik mellett
énekelték haza: „Ha elmúlik Karácsony…”
Szögesdrót, fegyverropogás: koszovói tél.

Heves köhögésben törtem ki, mire apám
jobbulást kívánt és bontotta a vonalat.
Felriadtál a makacs tüdőzajokra. Én
sosem riadok fel. Nem szokásom elaludni.

Helyette minden velőtrázó, súlyos éjjel
téged nézlek, s a szívem felé szakadatlan
áradó CO2-gázt. És eszembe jut
apám története a Vénusz légköréről.

A szőnyegen ültem. Lehunytam a szemem és
végignéztem, ahogy a szoba élhetetlen
pokollá forr, és szép lassan belém olvadnak
még reménykedő ólomasztronautáid.

Már nem tart soká. Holnapra elpárolognak
és vénuszi légköreim részévé lesznek.
Holnapra már csak Te maradsz és én maradok.
Meg ez a permanens egymásra vágyakozás.

 

(Illusztráció: Henn Kim: Rowing to you)

A reptiliánok romantikája

 

Azt hiszi, azért nyerek, mert hagyja.

A veszteség felé kolóniák űzik,
csatasorban hátterek hatalma
saját bőrünket levedlik.

Párosítjuk evolúciónk,
hiányzó láncszem a hüvelykujj,
hiába futok utána, ha mögém bújt.

Csigolyám póráza gerinc,
sérvműtétem cáfolat.
Felegyenesedek majd,
ha ő ott fent rám mutat.

 

(Illusztráció: Lisel Jane Ashlock: Moby Dick)

Fehér láng gyúl

 

Fehér láng gyúl
fehér láng gyúl
a borszín-saras szemgödrön

Sötét ajak
sötét ajak
hörpinti azt fel rögtön

de a lángok
de a lángok
cikáznak a mocsáron

rettegek én
rettegek én
a halált felpróbálom

belebújok
belebújok
hideg márvány bélése

ráfagy a szív
ráfagy a szív
kráterarcú ívére

ó Helikon
ó Helikon
a mélykék Hadész prizmáján

még szebb dalod
még szebb dalod
csörömpölő szivárvány

de gonosz vagy
de gonosz vagy
el soha nem érhetlek

sebes folyón
lótuszvirág
csak ujjbeggyel érhetlek

Szent Krisztusnak
Szent Krisztusnak
küldök forró szeleket

Rálehelem
égő kínom
egy szemernyi életet

A Nirvána
a Nirvána
meg nem moccanó taván

majd felbuzog
ó felbuzog
a mindenható irány

,,De azt is tudjad
azt is tudjad”
súgta a sovány delej

,,Nincsen egy pár
nincsen egy pár
mely soha nem szakad el

Tudom szíved
egy szem szíved
más igazságra vágyott

Páratlanul
páratlanul
érnek véget a számok

 

(Illusztráció: Florentina Maria Popescu: White Flame)

Olvasmány; Fészek

 

Olvasmány

Hajában ezernyi kóc, árnyjátékát
követve tekintete a városra mered.
Bent a csend uralja a teret,
betűk halmaza a játékszere,
ujjaival egy újabb ábrándba lapoz.
Kint hullámként terjed a rezgés,
verébalakúak raja röppen fel, kering,
alattuk megrészegülve cikáznak a fények.
A könyv rejtett titkaira hamarosan zár kerül.

 

Fészek

Arany és ezüst háztetőkön,
bronz ablakkeretek nyílnak a világra,
horgonyozott ereszcsatornák hordják a vizet,
elmosva a valóság nyomait. Lassan lebomlik a váz.
Cserepes háztetők közt bimbózik a szeretet,
vörösréz ereszcsatornák öntözik a magvakat.
Tákolt faszekerek kerekeikre öltik a jelent,
míg rozsdás szegeik szét nem hullnak.

 

(Illusztráció: Kinga Britschgi: Longing)

sárga volt

 

kollázs Tandori Dezső A megnyerhető veszteség c. kötetéből

az a sárga vallomás egy sárga villamos
van-e nagyobb mint ez a bizalom
valahol ültünk egyszer a villamoson
gondolkozhattunk a költészeten
egy kis szerencsével meg lehet állni
időnket tölthetjük egyszerre hasznosan
és semmivel
haladék jut még nekünk
mondta bizalmasan (borzalmasan) a doktor
egyre hosszabbodnak a napok és a villamosok
túllógnak rajtunk és a megállón
itt van ez most tiszta valóság
semmi alávalóság villamos alá valóság
egy kis szerencsével lehet gondolkozni
mennek a dolgok eddig-addig
felénk ragyognak elfakult vidékek
kiürül egy mosogatószeres flakon
mi a vers célja kérdezem tőle azonnal
megállítani a sárga villamost?
vagy rendbe hozni a bokámat
hogy mászkálhassak újra?
vagy egyszerűen csak szomorú voltam?
ültünk egyszer egy villamoson valahol
sárga volt sárga nagyon is
a költészet
a kiürült mosogatószeres flakon

 

(Illusztráció: Iris Scott: Cacti Sunrise)