Agancsos álarcok rég
fekete földbe temetve,
csontsovány vénuszok
díszítik a kegyhelyeket.
Feszített állatbőrök
elernyedtek végül,
mechanikus vörös főnix
hamvaiból nem serken
új élet.
Szürke lepel alatt fekszik lázasan
a kifosztott jótevő,
opál lencsén keresztül látjuk az
öreg csillagösvényt,
mit zajos gépek szántanak.
Menjünk! Menjünk!
Kövessük a csontok zörgését,
orrkarikánkba akassza láncát
Ananké,
és vezessen oda, hol
éjjel-nappal álmodhatunk.
Az ősi tónál múzsák karjaiban
ássuk ki az élet kincseit,
s falakat emelünk, magas falakat,
hogy menedékünkké tegyük
a paradicsomot.
Együtt élünk hét vénnel és
őket ölelő zabolázatlan gyermekeikkel.
(Illusztráció: Leonora Carrington : And Then We Saw the Daughter of the Minotaur!, 1953)