Nemes Nagy Ágnes emlékére

Megfejthetetlen, ami életben tart
S mint egy mottó, verscím alatt a túlpart
Amit a test hagy, túlszalad
Körvonalán a volt alak.[1]
Nagy igazságok: megmetszett szótövek
A bukszus. A kankalin. Kék füvek.
Az ág, ami egész a folyóig hajol meg.
Feléled tőle a holttest.
Mintha egy könyvből folyna
Az összes ötlet.
Pedig a víz sodorja a nádasba.
A könyvtárakba, az ágyakba.
A tudatokba, a fejekbe.
Hogy ügyesség, ihlet szálljon a kezekre.
Csak még egyszer mondd meg! Mi lenne?
Ha megállna az éj s többé nem jönne az este?
A kerti pad fölé hajol a fa.
Mindennél jobb a metaforák bodza illata.

[1] Nemes Nagy Ágnes: /Az aranyszínű trombitavirágok/, Holmi, 2009. február

(Illusztráció: Looly Elzayat: Lovely Blue Leaves)