A táj
……………nem gondolkodik.
Ezért juthat eszébe
a parti sávon egy kisfiú,
aki már sejti a történet végét,
vagy a távolban valami,
ami egyszerre hasonlít dombhátra
és oroszlán emlékére.
Ha képesek volnánk, mint a táj,
nem gondolkodni: megteremhetne
bennünk is
a lelkek sokfélesége.
A gyönyörű test
…………………………elhajol a fény elől,
hogy ne zavarja a jóság útját;
aztán a füveket magig olvassa vissza;
aztán letör egy darabot az estből,
elteszi emlékbe; és csak akkor
néz arcunkba: „A seb emléke is seb”,
suttogja, majd kigyógyít
ebből a téveszménkből is.
Elmadár
Ha kettéhasad egy évszak,
összekeveredik testekkel a tér,
magtalan hitben egyesülnek
a fák gondolatai,
házak közé estét vetemít
a hirtelen hideg,
boldogságig utánozza
paplant az éji ember,
az ég elmadárlik,
a forma fény kudarca lesz –
ám akik észre sem vették, hogy
reggel óta ölelik egymást:
éven kívül születnek újjá,
mint akiknek Jézus a csillagjegyük,
és áldást munkálnak magukra
a szeretők,
holdlátta labirintusba
vezeti ki őket a múlás,
s halkan örülnek, hogy a kristályok
életre ne riadjanak.
A seb
az a részünk,
mely nem bízik
Istenben.
Akaratod
Legyen meg a te.
(Illusztráció: Barbara Weir: Grass Seeds)
