Másnap előtt
Színes filmbe égetett régi
féltékenység, mikor elnézem
arcod egy fura alak mellett,
és bezárnám, de újabb karakterek
nyitnak újabb sorokat,
mert ennek soha nem lesz vége.
Szemlátomást köd kísér hazáig,
szembeötlő idegenek érnek
faltól falig, mint egy mosoly
mit pontosan mérek ilyenkor
megszokásból ábrázatomra,
és elfutnék lábakkal, hiába;
váratlanul vizes macskakő.
Néha még most is vasárnap,
mikor ugyanazt a pocsolyát
benne a sok csikk-hajóval
csak az én két lábam lépi át;
egyedül festi falakra fura, vékony,
belvárosi árnyékát és botlik
a pillanat hevében, mert ilyen.
Sokszor még most is rándul egyet
a kezem, puszta megszokásból
vigyázna a tiédre, vagy csak
úgy érzi mert fárad, netán
a hideg miatt, mi a szembejövő
valóság tekintetéből árad.
Mikor túl későre jár, unottan
és mohón, a hajnali zebrán
szőnyeg híján betont zabál helyette,
közben azon tűnődik, vajon
hová tűnt a pillanat megint; hogy
ismét egy emlék lépett a helyébe.
Úgyis péntek
Az idő egy fájdalmas
lüktető ér, mit néha elszorítanál
üvöltő másnapod, egy mosoly,
miután nyugovóra tér
a sok telehányt,
lezabált utca és tér
Visszapillantó tükörként
mutatja tegnap éjszakád
a sok komplexust és hibát;
feltétként rákerültek azok is
a kétszázforintos pizzaszeletre,
ahogy talpad is a macskakőre,
mikor elhagyod a Király utcát
és rátévedsz a generációkat
átölelő villamos sínekre.
Ha már úgyis minden megvan és fasza:
– kulcs, telefon, pénztárca –
ugye egy cigit még elszívunk gyorsba’,
mielőtt ránk üvölt a valóság eltorzult,
mandarinszínű napfelkelte hangja?
Hogyan tovább
Részeg bókok töltik fel a kijelzőt,
ahogy beírom a címzettet
mindegy kinek, csak menjen már el
ez az egész abszurd korrajz
mit pár ujjlenyomat tesz hitelessé,
és kiég a képzeletbeli villanykörte
mi az előbb villant fel hirtelen
elmém átlátszó szövegdobozában.
A karikatúrán, ami rólunk készült
mert már nem divat beszélni,
de van idő leírni és ha mégsem tetszik,
kitörlöm, hisz kit érdekel, hogy
az egész rád-gondoltam-megint
medencét vörösborral töltöm-e fel
amiben kényelmesen úszkál
ugyanaz a félreértés, sokadjára.
De az is lehet, hogy egyszer
megkérem, menjen el örökre és
akkor visszagondolok milyen volt
nem gondolni semmire, csak
érzésből megbotlani a járdán,
zsebre tett kézzel cigarettázni,
vasárnap délután levest főzni
vagy zöldre várni a zebrán.
(Illusztráció: Michael Sowa: Pig in Soup)
