Fa tetején ül a Hold,
Anyaarc mosolyog ki
Füst és köd alól, távol
Fűzágak hajladoznak.

Paptalan, cipruság nélkül,
„Messzünnen közelg” valaki –
Árnyalak vagy én vagyok az?
A válasz veremben csücsül.

Vágytalan, mély zsibongás reng,
Megtelik vele szív, tüdő,
E világ vétkek komája,
Farsangra gyász, feltámadás.

(Illusztráció: Christian Schloe: A Bluebird’s Song)

A langy-meleg víz hajnali ködében vettem észre:
halvány barna csillagrendszer a fehér vállövön.
Néhány csepp egészben megállt rajta,
azokon keresztül néztem bőre mikro-rendszerét.
Miközben nevetett, mellkasára hajtottam a fejem,
közelről néztem a csillagokat,
hallottam az élet halk lüktetését.
Csak ekkor döbbentem rá,
este egy egész univerzum ölelt körbe engem,
és olyan közel volt,
hogy az egyik holdja lettem.

(Illusztráció: Jiwoon Pak: Lunar Eclipse, 2016; Your Shadow)

……………………A mű inkább csak jelzés,
.……………..festett ákombákom korhadó fatörzsön.
Buddha játszott így
…..(úszóhártya ujjai között,

…..szájában kékeszöld eleven iszap)
……………………….a nádszálon fénylő
………..hamvas pókfonállal. A művész az elvárttal
saját, öntörvényű jelrendszerét szembesíti.
…..Utánzatai groteszk, fancsali korcsok,

mert bosszantó bohóc is tud lenni…
…..Aki alkot, legendát teremt,
………..ahonnét bármikor hús-vér alakban megidézhető.
…..Művei lényegtelen

melléktermék-halmazok. Mögöttük lapul, túl a megismerhetőn,
…..s figyeli éberen a látszat apró rezdüléseit.

(Illusztráció: Steve Duffy: Dubbing Out; linocut)

egyszer majd el fogok kezdeni
írni egy verset
elkezdem
aztán majd egyszer folytatom
míg végül
egyszer-kétszer
vagy még többször befejezem

aztán azt a verset
el fogom küldeni valahova
ahol majd el fogják fogadni
és idő múltán megjelenik

és én e folyamat
minden egyes állomásáról
majd kimerítően beszámolok
a közösségi oldalakon
és mindenütt az égvilágon
nem felejtve ki
a legapróbb részletet sem

(Illusztráció: Jacek Yerka: Spring labirynth)

fokhagyma > osztriga > sáfrány > LIBIDÓ < stressz < alkohol < depresszió

a mostban maradni
de alapvetően elvetélt
ezt a gondolatot is kikaparják belőlem,
mint a vágyat, amikor nyújtózkodok.
árnyékot se foghatok soha,
és a levegőt se tudom harapni.
pedig nincs bennem nagyobb
vágy annál, mint hogy
ne legyek éhes.

telik

Észre se vettem és megtelt a peron
így telik az idő
miközben a lámpát figyelem
kínos feladat egy színvak számára
alakzat és forma
hiába mondod csak a fehérre
beárnyékolják a lábak
de látom a távolságot és érzem
így úgy lépek, ahogy te
ma süt a Nap, melegít
árnyékok mozognak
mindennek az árnyéka
a villamos hangja, mikor engedi
folyton ezt hallom
és amikor zárni készül
így telik az idő

(Illusztráció: Toni Demuro)

Egyre ugyanolyanabb a táj

(Márton László: Ottlik szonett)

A mi kedvünkért van? Egyáltalán bármi lehetséges
a mi kedvünkért nyáron?
A temetőből kifelé tartva egy kolléga búcsúztatása után.
Hogy ne lássák esendőségünk kitanult képmutatását.
Viccelődtünk.
Akár csak a katonaságnál, amikor reggeli tornára mentünk.
És lógni csak ködben lehetett.
Akkor néhányat az őrmester is elengedett.
Nyugodtan ácsorogtunk az alábocsátott ólomfüggöny alatt.
Ahogy Kornis Misi írta (hamarabb).
S ilyenkor kövekké fagynak a sarak.
Közel jönnek az éhes madarak.
Majd a tornaóra is elmarad.
Befagy a lélek tava.
Tél lesz. Tantermi feladat.

(Illusztráció: Piet Mondriaan: Vízparti fák)