Címke: vers

A homály előérzete

1.
A nyár fölött a reszkető magasság
Örömhír helyett nyomok a sötétben
Lassú sötétség
Hírnökként érkezik
A nyár
Fölötte reszkető halál van
Vezeti rajtunk áttűnő útjait
A szárnyas nap fehér szobái felé
Hol nincs már látás csak villámló habok
Sugárban örök isteni meleg vér

2.

Csak azt láthatod mit élve vagy holtan
Láttál már valahol téboly és vakság
Hamufátyla alatt mint hullámzó sarki fényt

3.

S repülsz vissza a látható életbe!
Hol nincsen remény repülés csak látás
Áttetsző szobáinkban kóbor lelkek
Magház-cseréje zajlik
Az utca egy
Elmúlt város emlékképébe vezet
Hol előre tudható minden emlék

Mert emlék vagy elmúltak emlékében
Te is
És minden emlék egy áttűnés
(Lencsén a fény) a látható világon

4.

Adj nekik Uram hártyányi vakságot
Hályognyi homályt a tej fehérségét
Terítsd a lelkükre
Adj nekik Uram
Hályognyi vakságot országnyi teret
Szemük földgolyóján
Szabad országlást
Adj kifehérült hulláik honában
Égi életet cseppkő-csodafáján
A pompázó jövőnek

5.

Démokritosz a szemét szúrta ki
Eszmélkedni akart a nyomorult
És Borges hozzá teszi: a homály
Hazatérés
S az öregség akár
Boldogságunk évada is lehet

6.

A nyár fölötti magasság mi reszket
A fény mely saját otthonába tart
Az utca íve mely átvág a halálon
Bekötött kézfejen átütő vér

A város arca sima mint egy séta
Örömhír helyett nyomok a sötétben
Elrejti magát de nem ő az isten
Elrejti s olyanná lesz mint egy tégla

7.

Nem emlékszem hogy ki emlékszik énrám
Nem emlékszik hogy énrám emlékszik-e
Nem emlékszem hogy énrám emlékszik-e
Nem emlékszik hogy ki emlékszik énrám

 

túl sok ég

Nincs mentség arra, ami nem volt,
nincs mentség rád nem találtam
a nehéz utat elmentem.

Mindenhonnan, be se, túl sok ég felé,
karikázott a füst karikáztam.

és mennyi pálya nem menedék
a hidak két végén állnak
átnézni nehéz
meglátni egy pillanat
inteni fél a kéz
hogy nincs visszaintés
marad egyedül nyomorék
pedig szépívű és lengyel gyűrű
kicsit törött párszor fogott
téged elmentem
beszélni vége ezt érted
te se tudtad azt mondani
legyen egy ég a többi
színes kacat

Esztelen

Barátném, szégyenem
Hová is rejthetem?
Foltok, foltok…

Jaj, Kata, szégyenem
Én el nem rejthetem.
Foltok, foltok…

Hová is rejthetem
Tavaszi estelem?
Foltok, foltok…

Én el nem rejthetem
Tegnapi estelem.
Foltok, foltok…

Tavaszi estelen,
Lepedőn esztelen,
Csókba fojtott.

Tegnapi estelen,
Lepedőn meztelen,
Csókba fojtott.

Lepedőn esztelen,
Rúzsomat elkentem.
Piros foltok.

Lepedőn meztelen,
Véremet rákentem.
Foltok, foltok…

Madrid

Calderón de la Barca üvegszeme
Hátsó ajtón lépni egy szobába
Madrid látom a Pokol előtere
Kristályarcú lovai a kába
Város halottas-kocsijai előtt
Mintha hátulról lépnél a világba
Elérve még a napi déli verőt
Figyel vakon Calderón de la Barca
Nekem vagy másnak – Madrid lám elárul –
Mintha hátulról lépnél egy szobába
Calderón üres tere figyel hátul
Egy rózsát nyújt át tudja bár hiába
Mert Madrid lám a Pokol erőtere
Calderón szeme cserélt teret vele