Ez lesz az első Karácsony,
hogy nem avatsz be újra és újra
a jazz-gasztronómia gyönyörűségeibe.
Hogy nem láthatom többé,
ahogy szívességet teszel a dohánynak,
mikor parázsra ébreszted.
— Holnap már téged kell parázsra ébreszteni. —

Már nem láthatom a szemeidben
a napról napra hosszabbnak és hosszabbnak tűnő sétákat a sarki boltig,
az egyre… kisebb… falatokat… és az egyre…
rövidebb… ébrenléteket.

Ez lesz az első Karácsony,
hogy nem találgatunk,
vajon hány Karácsonyunk lesz még.

Nevetni fogsz,
de amikor úgy tűnt, hogy a hajszárító,
amit tőled kaptam (talán épp karácsonyra),
végleg elromlott,
be akartam hajtani az ígéreted,
hogy majd megjavítod.
Az ajtón töltöttem ki a mérgem,
amiért itt hagytál – megjavítatlanul.
Hogy tudsz ilyenkor is nevetni?

Ez lesz az első Karácsony,
hogy rám marad a halászléfőzés.
És ez lesz az első Karácsony,
amikor nem kérdezed meg, tudom-e,
Mi a különbség a szegedi és a bajai halászlé között?

 

(Illusztráció: Rafał Olbiński: Two Trees)

 

Újabban hanyatt,
nyitott szemmel alszom.

Kívülről látom magam, szemgolyóm
rozsdabarna, ébredéskor magukhoz
szorítanak az álmok.

Tejfehérre meszelt gödörben
betongömbhöz simulok,
érzékeim átgurítom a látóhatáron.

Fehér és sárga szirmok terítik be
az agyagba simult, sáros testeket.
Barnulni kezdenek a bőr melegétől.

A földalatti réteget kifordítjuk,
magunkra vetkőzünk,
levágjuk testünkről gyökereinket.

 

(Illusztráció: Leonard Aitken: Organizmo)

 

Transzparencia

Sok itt az adatrög,
sose rágod át mind,
éneked aranyrög,
innen oda átint.

Szavakat élvezni:
szellem kábítása,
kéjt, csatát dalolni:
unott szappan árja.

Csak, mi átviláglott,
azt érdemes dallni,
s gyűjtsd be a világot,
mire meg kell halni.

Áttetszően, fényként
mindenné sűrülni,
szétáradó lényként
a Túlba ürülni.

 

Felfelé

Mit számít tudástok,
ha csupán anyagi;
mit belőle kivástok,
Istent nem vallja ki.

A teljes rálátás
benne meg nem jelen,
ha nem látja, bár ás,
a kiterjedtelent.

Hajolj az anyaghoz,
de rabja ne légy;
tagadva csalatkozz:
nem puszta cseléd.

Tudom jól, hogy ocsmány:
falás és falatás;
ám születtünk – most már
tűrni kell e csapást.

Végül is egész jó
móka e csúf létlánc,
szabadság és béklyó,
örök anyag-fénytánc.

Előbb, ím, e Földet
olvaszd magadba,
majd föl, egyre följebb,
oldódj a magasba.

Odafent egybevész,
mi lent ezer eset,
s lelked, ha szertenéz,
megleli Istened.

Ezt, ha eléred,
a végső titok;
örök lett lényed,
az anyagi tok.

 

Pontok, vonalak, síkok, terek

Távol tértől és időtől,
minden tény s adat felett:
   isteni pontba zárulsz.

Ezer lény keres-kutat,
te járod csak az Utat.

Térbe és időbe forrva,
ősi áramok nyomán:
   kozmikus énbe tágulsz.

Kapszuládon üss lyukat,
hadd illanjon a tudat.

Térbe és időbe vésett
földi lényed messze már:
   isteni létbe ájulsz.

 

Triversum

Isten: Alant járnak a lények,
             nem értve, mi a lényeg.
Lények: Azért süllyedtünk lénynek:
               feledni téged, Lényeg.
A Semmi: Még nem tudják e létlen lények,
                   hogy nincs sem isten, sem lényeg.

 

(Illusztráció: Gloria Loughman: Sunset Desert)

 

Csingacsguk körös-sárréti
Rokona, Szilaj Őstulok,
Menekültem volna innen,
E kies rezervátumból.

Kóstoltam, de a nagyváros
Ledarált és megemésztett,
Már csontjaimat kívánta
A feneketlen nagybendő.

Egykor a nyers tejet vitték,
A sajtot meg hozták (Mackó),
Ma már a kész tejet és a
Sajtot is kamion hozza –

Akaratom és türelmem
Elfogyott, mint a holdvilág,
Felzabált a zabolátlan
Száj, átölelt provincia.

 

(Illusztráció: Marcin Kołpanowicz)

 

Milyen volt…

– Juhász Gyula verse alapján –

Milyen volt szőkesége, megtudtam már,
Azt is tudom, hogy szőkék a mezők,
De egy ponton nagyon betelt a pohár,
Diagnózis: „lelki haszonlesők.”

Milyen volt szeme kékje, megtudtam már,
Majd ha kinyílnak ősszel az egek,
Nem fog érdekelni e „csodás” szempár,
Mert rájöttem, hogy őszintétlenek.

Milyen volt hangja selyme, bár ne tudnám,
De tavaszodván, ha sóhajt a rét,
Sóhajtok én is, azt megtanulván:
Ne hidd el szép szavak üzenetét!

 

Mosolyálarc

Minden a legnagyobb rendben,
Rossz állapotban a Lelkem.
Mégis azt mondja a nyelvem:
„Minden a legnagyobb rendben.”
Mert amikor felébredtem:
Mosolyálarcot felvettem.

 

(Illusztráció: René Magritte)

 

kollázs Tandori Dezső Sár és vér és játék c. könyvéből

salátát két helyen is vettem
döbbenten hallgattam végig
hogy nagyjából minden saláta más
a fejes saláta állítólag lélektől lélekig
és az ember nem veszíti el a fejét
már negyvenkét éve élek úgy
hogy az életemet szétpofázom
mutattam merre vannak a mi ablakaink
és hogy milyen fáradtan fogok hazatérni
azzal a rengeteg salátával
a rongyos szélű lukas közepű szőnyegekhez
tényleg még meg kell nézni a függeléket
egy fehér konyhai ülőkén üldögélve
a kurva életbe miért kell kiszedni
mindenből és mindenkiből mindent
akár elhunytból a szerveket
végeredményben nincs végeredmény
csak nyomok vannak amelyek kihűltek
szak- és általános tárgyfelfogás
itt az írógép fennakadt áramszünet miatt
ez korrekt pontos beszéd
korrekt és pontos elakadás
a dél és a délután nyomasztó
de reggel két helyen is vettem salátát
elborítottak a zöldfélék műanyag zsákjai
a mi ablakainkat mutattam hogy merre vannak
és hogyha fáradtan hazatértem
lerámoljuk majd a régi kis polcot
és ügyelünk hogy ne legyen huzat
de nem lehet jobb
soha semmi se lesz jobb
(nem akarok rímelni dehogy)
és nem akarom megszerezni rövid
ámde eredményes küzdelem során a vázát
a futónövényeket a cserepet
a könyv mégis visszakanyarodott ahhoz
hogy két helyen is vettem salátát
jobb tenyeremet a bal tenyerembe vettem
mintha lassan málna az idő
mintha lassan minden mállana
a szőnyegek széle elrongyolódik
közepük kilukad
azt hiszem fáradtan fogok hazatérni

 

(Illusztráció: Robert Papp: Lettuce (2012))