1.
A nyár fölött a reszkető magasság
Örömhír helyett nyomok a sötétben
Lassú sötétség
Hírnökként érkezik
A nyár
Fölötte reszkető halál van
Vezeti rajtunk áttűnő útjait
A szárnyas nap fehér szobái felé
Hol nincs már látás csak villámló habok
Sugárban örök isteni meleg vér
2.
Csak azt láthatod mit élve vagy holtan
Láttál már valahol téboly és vakság
Hamufátyla alatt mint hullámzó sarki fényt
3.
S repülsz vissza a látható életbe!
Hol nincsen remény repülés csak látás
Áttetsző szobáinkban kóbor lelkek
Magház-cseréje zajlik
Az utca egy
Elmúlt város emlékképébe vezet
Hol előre tudható minden emlék
Mert emlék vagy elmúltak emlékében
Te is
És minden emlék egy áttűnés
(Lencsén a fény) a látható világon
4.
Adj nekik Uram hártyányi vakságot
Hályognyi homályt a tej fehérségét
Terítsd a lelkükre
Adj nekik Uram
Hályognyi vakságot országnyi teret
Szemük földgolyóján
Szabad országlást
Adj kifehérült hulláik honában
Égi életet cseppkő-csodafáján
A pompázó jövőnek
5.
Démokritosz a szemét szúrta ki
Eszmélkedni akart a nyomorult
És Borges hozzá teszi: a homály
Hazatérés
S az öregség akár
Boldogságunk évada is lehet
6.
A nyár fölötti magasság mi reszket
A fény mely saját otthonába tart
Az utca íve mely átvág a halálon
Bekötött kézfejen átütő vér
A város arca sima mint egy séta
Örömhír helyett nyomok a sötétben
Elrejti magát de nem ő az isten
Elrejti s olyanná lesz mint egy tégla
7.
Nem emlékszem hogy ki emlékszik énrám
Nem emlékszik hogy énrám emlékszik-e
Nem emlékszem hogy énrám emlékszik-e
Nem emlékszik hogy ki emlékszik énrám