Volentér Krisztián összes bejegyzése

Volentér Krisztián vagyok, elsőéves mérnökinformatikus-hallgató. Nagyjából 3 éve írok verseket. Szeretek például vonaton ülve és éjjel az íróasztalomnál merengeni a papír, vagy adott esetben telefon felett. A költészetben a kezdetektől az foglalkoztat, hogy miért tud szép lenni pár verssor, de persze az önfeledt kísérletezés is mozgat. Továbbá vonz az íráson belül a korlátlan lehetőség: különböző komplex képek leírása és összefűzése az énem egy-egy darabkájával. Ezeken kívül szabadidőmben dobolok, valamint egy alkotói közösség, az Évszakosrózsák adminjaként is tevékenykedem.

mesélek most valamit; a fényt elérni; erek; műanyagtalp

 

mesélek most valamit

mesélek
a túlparti és az égbolton lakó
fénypacáknak hattyúknak récéknek
fűszálaknak a föld barázdáiban
hasító szélnek
egyszóval nektek
de csak neked tudatosat maradandót
most
amikor homály-fekete vízesés
az este nyomása a szívemen:
valamit

 

a fényt elérni

vacogó molylepke húz el
az asztallap felett
csattog a fájdalma
árnyékba veti
ordít a gondba ütközve
“keress meg”
mintha maszatoló mutatóujjak
kennék szárnyait
a szoba sarkait szövő sötét
hálóba akad órákra
rágja a textil-kérdőjelet
“lehet nehéz akár egy mozdulat is”
szürkesége alá kap folyton a sötét
“ó borotva-éles fény
keress meg de úgysem fogsz”

 

erek

elhúztak a madármotívumok az üvegen
dermedt kőlapok fekélyesedtek szívemre
a ráhullott levélstósz nedvességétől
kifüstölt a hangkártya
lefagytam és nem válaszolok

a mostanihoz hasonló
megtört pillanatokban
keringek aztán

könnyet véreznek megint az égi lombok
kiindulás és törekvés a változásért
lüktető ősrobbanásokkal
fraktálosodnak a gondolataim amíg
ismét körbeérek

erekké szakadó folyóba futó erek
és így tovább

de most csend van
nem mozog a szátok
se jót se bölcset
csak a véges dobogás

ti is lesztek itt
ha jól számolom
minden önazonos szívverésnél
amikor az ereitek tükörré változnak
rájöttök hogy a pozitív szintúgy ismétlődik
akár a negatív
párhuzamos ciklusok ezek
amik néha egyszerre történnek
lefagysz és nem válaszolsz

 

műanyagtalp

oldalt:
kéklő folyásirányt ásító szél
korlát majd a korlátlan

fent:
egy véres edzőcipő
amivel a téglaszáraz
városállam
épp rám taposni készül

alattam:
por és beton

belül:
divergens
monoton
csapongás

cselekmény:
masszaként ömlök
le a villamosról
petőfi híd
budai hétfő
egy porszemet eltaposok
nevetek

 

(Illusztráció: Tiffany Bozic: Oil Slick)