a vízesést keresem
a vízesést, ami itt volt
valahol itt
az ember vándorol, araszol
néha éri pár csepp és akkor mélyen hálás
ó, három szem szúrós eső!
ó, egy állott, hajszálvékony tócsa!
ó, két csepp a kulacs alján!
köztük tízezer évek
különben csak dühöngő szárazság
és akkor egy vízesés zúdul le hirtelen
kiapadhatatlan
hol van
itt volt valahol
*
mikor az előszobában beszéltünk,
egy szavam se hitted
elnéztél oldalra
„hogy szerethetsz egy ilyen srég nyomoroncot
épp te”
ó a rohadt életbe
és én?! hol vagyok én?!
én mért nem mentem szét?! én mért tudtam normális maradni?!
mert még mindig azt gondolom, hogy normális maradtam
a normális kéne hogy legyen a normalitás
a repülés, többek közt
nemcsak base lenni, hanem flyer
nemcsak harántterpeszben állni és emelni folyton, szakítás nélkül
és tartani, tartani, tartani
hanem lendületet kapni, nekilódulni, felszállni, repülni, siklani
még és még!
fel! fel!
ha pedig base vagyok, akkor is: nem járni akarok segíteni valakinek
nem művégtag lenni, bot meg járókeret,
hanem repüléshez lenni földi központ
felszálló- és leszállópálya
torony!
EZ lenne a normalitás
többek közt
de aki normális, azt szétveri a világ
*
karácsonykor
a rőt rézpapír világított a szobában, mintha tüzet gyújtottak volna
ki se bontottad, csak ültél égő arccal az ágyon, mint akit megvertek
meztelen férfi, ölében pompás csomag
a rézpapír csóvákban dobta szét a fényt
nagyon örültem, igazán büszke voltam rá
a másik ajándékra is a verssel, arany terveidhez
meg se mozdultál, a tekinteted elkerült oldalra
aztán megint szembe egyenesen
mintha borneó és alaszka között lehetne légvonal
kő hallgatás
de arcodon megnyílt és peregni kezdett az idő
felhők, szél, sötétség, madarak
árnyékok, láng, elzuhanó fák
fénycsíkok, füst, farkasok, porvihar,
megakadni látszott az este
lassan érezhetővé vált a mérték
ültünk a karácsonyi ajándék két oldalán
igazad van, honnan tudnám, ki vagy
nem szerethetem, amit nem ismerek
*
tudom, nincs mit tenni
de most azt kívánom, legyen hatalmam
*
hejjj mögöttem mindenki meghalt
hejjj én ősidők óta egyedül járok
hejjj laurent öngyilkos lett
hejjj én nem osztok meg senkivel semmit
hejjj rámomlik minden oldalról az idő
hejjj hogy tűnjek, hadd tűnjek teljesen el
hallgass ide hallgass rám
ne azt a szar radioheadet hallgasd
ne azt az öngyűlölet-himnuszt
ami épp most nálam is megy
nem kell másik test, nem kell másik lélek,
nem kell
a színtiszta tagadás vagyok, a primitív szembehelyezkedés
az igennel szemben a nem, a feketével szemben a fehér
intelligens ember ilyet nem csinál, szellemi ember meg főleg nem
de leszarom, éljen a primitivitás
elég nagy vagyok hozzá
az árnyalatokat dobom a szemétbe
kijelentek megállapítok elvitatok
egyszerűen azt mondom:
NEM
nincs igazad
nem a tökéletes kell, hanem a gyönyörű
hallgass a csimbókos ősasszony sámánvarázslóra
liebster D.
*
(p.s.)
szerintem miattad lettek növényeim
most egy zöld bokorban írok
elevenség-hiányom van, mióta nem tudok rólad semmit
mellesleg akkor jött be a tavasz is
mintha leváltott volna téged
de csak valami tévedés volt, azóta újra tél van
se te, se tavasz, csak a szobanövények
páfrány aszparágusz tengeri fű harangvirág
öntözöm őket, tudod?
(Illusztráció: Karen Griswold: SeaGrass)