mindenki másképp nevezi,
de nekem a legjobb évem volt.

Pedig milyen rosszul indult ez is!
Betegségek, hideg, szegénység,
nyáron meghalt a nagyapám, alig bírtuk
eltemetni. Az első fizetésemből vettem
egy új cipőt Cseszkóban, gyönyörű volt, erős,
vörösesbarna, de elég hamar tönkrement,
mert ebben a cipőben csináltam végig
az októbert, a novembert. Talán azért
maradtam a harcokban, mert az új cipőben
erősnek, szabadnak, fontosnak éreztem magam.
Pedig a végén már csak a lélek tartotta.
Ahogy engem. 71-ben szabadultam.
A börtönben minden kicseréltek bennem,
a szememet, a májamat, az életemet.
Becsüljem meg magam, mondogatták.
Becsüljem meg, mert még egy esély nem lesz.
Nem is lett. Középkorú asszonyként,
halántékon őszülő hajjal szabadultam. 

Csak azt nem értem annyi év megbecsülés,
annyi év hideg és annyi év éhezés után:

hány cipő kell egy forradalomhoz?

Tudod-e

Tudod-e, hol laknak az angyalok?
Buszon járnak munkába vagy gyalog?
A csodáknak most milyen az ára?
Mennyi lehet náluk az áfa?
A mennyben is gyorsan kopik a flaszter
és gyakran áll le a páternoszter?
Ha az ég a földdel összenő,
honnan hívnak szerelőt?
Készül-e náluk évvégi leltár,
ott, hol az örök életet gyártják?
Mit felelhet egy megvénült trubadúr,
amikor számon kéri majd őt az Úr?
És végül a pokolban vajon
mettől meddig tart a fűtési szezon?

a dal és a dalnok

tavaszi szél a fák között
hol csak játszva
hol dühödten cibálva
próbálgatja mi az
mi néki ellenállhat
kerítésoszlopon rigó dacol vele
pusztán dala a fegyvere
meg-meglebbentve szárnyait
mondja csak mondja egyre
strófája hasonlít az egyszeregyre
meg nem unja
önfeledten ismétli százszor
megy ez magától
szerény kosztümös párja
a magyal aljában
csemetéit tömködi kukaccal
nem törődve az írott malaszttal
hogy mi lenne a férje dolga
nem panaszolja ő csak egy szolga
a fekete zsakettes dalnok
minden munkát ráruházott
nem
ha néha-néha megpihenhet
hallgatja önfeledten
hisz néki szól a szerenád
egy teljes évadon át

(Illusztráció: Rebecca Vincent: Suppertime)

A homályos részeket meg kitakartam
a képen úgy, mintha fáznál,
de közben meg nem, ezt tudni lehet,
mint ahogy a gyertyák lángjait, a törölközőket a nyakadban,
minden szőrszáladnak növési irányát, kegyetlenül ferde orrod,
fekete szemeiden a haragot.
ez majd meddig tart?
nem látom a sötétben a hangot, „cseresznye reakció”,
vágod rá, elvirágzol, aztán semmi nem lesz belőled,
a vérfoltos lepedőre ébredés, a megkönnyebbült sóhajod, hogy
dejó, megint nincs gyerek,
és meleg vízbe áztatod, közben fütyörészel,
redoxireakció,
pedig a meleg vízben a vér kicsapódik,
belemaródik örökre, most akkor ezzel a vetéléssel alszunk innentől kezdve,
gondolom, bár téged nem zavar, más foltokkal is alszunk már egy ideje,
ez is csak biztosítja az otthonos légkört,
a meghittséget,
én az ágyon fekve füstöt eregetek, csak a plafonhoz vagyok képes beszélni egy ideje,
másnap levágom a hajam,
hozzáigazítom önérzetemhez, pont a vállamig ér mindkettő,
átlagosnak mondható, nem kezelhető.
Hunyorodó szememmel számolok.
A képen ketten vagyunk, én kitakarlak téged,
most olyan, mintha nem lenne vérfolt közöttünk éjjel,
most olyan, mintha nem fáznál,
mert ezt tudni lehet, akár a gyertyák lángjait, a hajam hosszát,
a kegyetlenül ferde orrod, a homályos részeket.
Ha ketten vagyunk a képen,
mindezt nem lehet biztosra venni,
hunyorítok, számolok,
egy meg egy mindig kettő marad.

(Illusztráció: Lovers)

egy fecske nem csinál fehér hollót

*

amikor az egyenruha felölti a fiút

*

beszélyes hulladék

*

rugaszkodik az igazsághoz

*

dürrög  a gazdaság

*

óvszerpihenő

*

kocsmák részeges újranyitása

*

üdvözüljük új tagjainkat

*

letartóztattak egy turistát  a Tavalyi szigeteken

*

Ostobaságtudományi Egyetem

*

vizelésből akarnak megélni

*

túrópróbaszerű ellenőrzés

(Illusztráció: Giron Emánuel: A nagy madár)

indiánokkal táncolunk a kertben, mérgező ízeket formálok a számban.
virágokból nyert olajjal kenem a testeket, a lábakon különböző méretű
cipők vannak, vendégeink fésületlenül érkeztek.
lepkefogó hálóval kergetik egymást, félnek, hogy bekebelezik őket.
altatónak tücskék, ébresztőnek egy vödör víz, nem várták meg, hogy felkeljen a nap.
sátraikban nem maradt semmi, csak csontok, amikből egymásnak jósolnak.
köszönés nélkül mentek el, remélem valaki látta, merre szaladtak.

madárles közben óvatosnak kell lenned, elrepülnek, kirepülnek, megtáltosodnak,
meg kell tanulnod, hogyan legyél láthatatlan, hiszen a nagyvadak erősebbek nálad,
a kisebbek elszaladnak előled.

vendégségbe mentünk, hellyel nem kínáltak, sátrainkat ott állítottuk fel, ahova a szél
a leveleket fújta. hatvanhét nyelvre fordítottuk le a madarak énekét, hogy mindenki megértse, aki tőlünk messze van. egymásra vadásztunk lepkehálóval, megszereztük, ami a miénk, megtartjuk a másikét magunknak. tücsökszóra nem lehet elaludni, párnáink alá rémálmokat raktak, madarak apró csontjaiból jósoltuk, reggelre megtisztítanak.
lemossák fésületlen fészek-hajunkat, madaraink hontalanok lesznek,
utánunk olajos fűnyomok maradnak.

(Illusztráció: Jackie Traverse)

románia peremén moldova határánál
vonaton ülve szembenézel a dunával
a túloldalon kevésbé felhős a nyár

idáig hoztak a sínek tulcsánál a világvége
az állomáson borotvált fejű kislányok
rózsát árulnak pengeélen táncolnak
hagymagumót zabálnak két műszak között

ortodox templomok hagymakupoláin
megtörik a fény csillog a parókia
gyerekkorodban neked is azt mondták
hogy a lenyelt magokból gyomrodban
később növények fognak sarjadni

kávéval forralja vérét a vén halász
minden hajnalban kiveti hálóját
borotvált fejű kislányok a játszótéren
mint konzervdobozban a tonhal

régen te is hintákhoz menekültél
elképzelted ahogy egy lendülettel
a felhőkig repülsz fecskévé változol
kevésbé felhős nyarakat csinálva
magad mögött hagyod a családi fészket

szereted a behúzott farkú kutyákat
a balkánon nincs korcs se keverék
tiszta a vér csak ki ne buggyanna
amikor kidobott rózsák tövisein
lépkednek az elkóborolt kutyakölykök

a balkánon nő az írástudatlanok száma
a táblákat már te sem tudod kiolvasni
melyik város melyik zsákutca hol a foltja
nem akarsz körözni a családi fészek felett
fényes a gyerekkor sok helyen megtörik
zseblámpaként világítja be állomásaidat

(Illusztráció: Brooklyn Whelan)