Címke: vers

Imamalom; Világfolyamat; Repülés

 

Imamalom

Milyen egyszerű ez
élünk és meghalunk
létfolyamba térve

Milyen rémítő ez
folyónk várja tavunk
békés ölelése

Milyen szédítő ez
felérzünk s dalolunk
téridőbe vésve

Milyen egyszerű ez
élünk és meghalunk
soha többé vége.

 

Világfolyamat

Fényesség, színtelen,
áramlás, mozdulatlan,
íz, illat íztelen,
zeneszó, hangtalan.

Burjánzó televény
növekvő ágboga,
szétfutó telefény
teremtő mámora.

Csendes pihenésben
elcsituló zajlás,
vad ellenvetésben
forráshoz-egy hajlás.

Dagadva-apadva
hullámzás dús tájban,
egymásba tapadva
rend van a világban.

 

Repülés

Mennyi ház és mennyi élet!
Föld felmagzó jégbora.
Mennyi sors és mennyi lélek!
Csillagsávok fénypora.

Tűzpontokban írva sorsunk,
legyen mégoly meglepő,
nem a fénygömb lépte hordoz,
benned tágas léte nő.

Világporrá szétomolva
ezeregy kis lélekút,
egy-forrásból összefonja
végül tó-mély békekút.

Azt gondoljuk, sok vagyunk itt,
gyökérfonta látszatok,
egységmélyből feltörő kis
szár, levél, virágzatok.

Mindezen túl tárt-valóság
tömbje nyílik, szétömöl,
felmutatva fátylak csokrát
elsimítja lét-öböl.

Ott a csendnek tágas háza
nyugszik égi vízgyepen,
együtt minden sors vad láza
állócsillag-íveken.

Lent a nyüzsgés, fent a béke,
tárul harmadik világ,
több mint ezek vegyüléke,
bonthatatlan ház s csigák.

Színe nincs, de tág szivárvány,
hangja nincs, s zeng hangtalan,
földi kő és égi márvány,
ócskavasként színarany.

Lüktető szív, csend a lélek,
egyen-túli gondolat,
átfogja s tárja a létet
önazonos mozdulat.

 

(Illusztráció: Victoria Shaad: Sea waves)

Opus 753

 

A

Az a kis darab anyag, ami a nyelv,
ingerületek és finom izmok szövete.
Testére simul az Ige.
Lényem s létem esszencia- centruma,
a láthatatlan hála.
Káromlás és abszolútum ágya.

Nem euklideszi a beszéde.
Így is a szabad akarat fészke.
S vajon hogyan reflektál most a morálra?
Amikor megfigyelés alatt várja,
hogy Isten megáldja.

Van a tökéletlenségnek varázsa.

 

B

Elbeszélésként  más nem lehet
Csak extrudált
Cizellált gondolkodásmód őrzi
A frigy-ruhát

Hóesést rajzolnak
Jégcsap-ceruzák

Meglöki
A hajszál a hálót
A seprű a morzsát
A kis ügyek a nagyot
Kibontják
Az éjszaka leple alatt
Akvárium szövi a reflektálást
Most másképp mennek a dolgok –
Szűnik az anyázás

 

C

A múlt egy medál
A jövő megáll
Az ég kiderül? Vagy csak vetkőzik
Ahol az evidenciák
Ott a világ
Áthatja az altalajt a vulkanikus zúgás
Azt mondja a Logosz:
Kiszúrás
Mégsem következik pusztán az idő folyásából.
Akárcsak egy új gondolkodásmód –
Teszik a dolgukat a feltételek.
Látjuk őket, elviselnek minket
De nem rendelkezhetünk velük.
Mert a léttől való távolságtartás
kanyarodik vissza
(postás hozza a kocka túrót)

 

(Illusztráció: Shawna Erback: Beautiful Winterland)

Röppálya; Sebecske

 

Röppálya

Egy tompa koppanás az ablakon,
és földet értél. Összeszedtelek.
Az üvegről egy pár csepp barna vért
lemostam szépen, közben este lett,
és nem haragszom rád az ablakért.
Pár spriccelés és újra tiszta már,
nem nagy meló és nem nagy veszteség.
És most egy másik barna kismadár
ugrál a kertben, míg a tested épp
egy nejlonzacskó mélyén bomlogat
és láthatóan nem zavarja őt,
sőt, nem is sejt efféle dolgokat,

és miért is lenne, tényleg, zaklatott?
Hisz nem ő csukta be az ablakot.

Sebecske

Nem emlékszem, hogy szereztem. Ott lett.

Nem fáj már, csak éktelenkedik.
Azt hiszem, nem feltűnő, de nem szép.
Gyógyítgatják, mégsem engedik
múlni percek, évek, néha kencék.

Mint egy majdnem elfelejtett rossz tett
miatt érzett, halvány lelkifurka,
megcsináltam egyszer, aztán ott lett,
néha viszket, lüktet ellilulva,

és talán már végleg úgy marad,
mint az utcasarki húgypatak.

 

(Illusztráció: Sherrie Russell-Meline: Marsh Wren)

Sárga

 

Ma minden gondolatom irigy-sárga
Beszédem a halak némasága
Érintésem magához nyúló erő
Minden vágyam önmagát szerető
Minden léptem lihegő körbefutás
Minden imám tarka hit-álruhás
lázbeszéd, könyörög, vádol,
mint apa, ki megfeledkezik fiáról.
Minden sejtés bánat-talány, gyanú
Minden sóhaj magány-szagú
Énekem ma túláradó hála-özön
mellyel kereszténnyé átöltözöm.
Versem is tán nem több: keserű vád
hogy végképp sehol nem egyszerű rád
találnom, más meg együtt, párral, imígy
minden gondolatom sárga-irigy…

 

(Illusztráció: Kampanart Sangsorn: Depressed in water)

Bábel tornya; Vitakultúra

 

Bábel tornya

Az aratás sok, a munkás kevés,
Csekély lesz így jövőre a vetés,
Kevesebb ember dolgozik azon,
Több legyen végül a lelki haszon.

Már nem számít senkinek a Lélek,
Kutyául bán és beszél tevéled
Mindenki, mert akkora az egó,
Melyből összeállt a „világlegó”

Hatalmas, csúfos bábeli tornya,
De az ember visszahull a porba
Ha azt hiszi, hogy mindent megtehet…
Közös nyelvünk: az Isteni szeretet.

 

Vitakultúra

Nem egyenlő feltétellel
Szállok be a vitába,
Ha jelen van a kérdező
Érveinek hiánya.

Hogyha erre ne adj Isten
Felhívom a figyelmet,
Akkor jön az ütőkártya:
Mindig csak kötekedek.

Direkt van így alakítva,
Hogy hátránnyal kezdjem el,
Egyszerűen negligálva,
Kérdésemre nem felel.

Hogyha nem hagyom magamat,
Ellátnak bélyegekkel,
Ha nem erős öntudatom,
Megtelek kételyekkel.

Végül bocsánatot kérek,
Megalázva magamat,
Ezt ők nagyon kihasználják,
Mert erős az akarat.

De álláspontom nem hagyom,
Vitatkozom, érvelek,
Egyetlen egy dolgot kérek:
Ne személyeskedjetek.

 

(Illusztráció: Marcin Kołpanowicz: Teluropolis, 2007)