Kovács Tamás összes bejegyzése

'96-ban születtem Szekszárdon, majd ’16-ban Veszprémbe kerültem egyetemre, amit két és fél év után hagytam ott. Az egyetem második évéig a zene töltötte ki az életemet, ám az akkori zenekarom feloszlása után az irodalomban találtam meg az önkifejezés egy újabb formáját. Imádom a logikát teljesen nélkülöző, spontán belső érzésekre alapozott művészetet. Mélyen megvetem az elitizmust.

Az Idő Vezet Kézenfogva; Út

 

Az Idő Vezet Kézenfogva

Az idő vezet kézenfogva,
egy kicsiny darabot kiszakít önmagából,
azon vezet végig: körbeölel álom-mámor,
majd pokolba egyenest a mennyországból…
de nincs megállás.

Az idő vezet kézenfogva,
s járunk fényes, csodálatos tájakon,
miközben hozzák elénk díszes tálakon
az édes élet-nektárt, lovaglunk vad vágyakon…
de nincs megállás.

Az idő vezet kézenfogva,
s oly zord, szörnyű helyekre visz el,
hol a farkas hófehér gyapjút visel,
hol már a jámbor báránynak sem hiszel…
de nincs megállás.

Az idő vezet kézenfogva,
akkor is húz, ha lábam már nem bírja,
ha torkomból üvöltve szalad ki lelkem kínja,
mikor sebeimnek égen-földön nincs gyógyírja…
de nincs megállás.

Az idő vezet kézenfogva,
egy kicsiny darabot kiszakít önmagából,
azon vezet végig: körbeölel álom-mámor,
majd pokolba egyenest a mennyországból…
de nincs megállás.

 

Út

Élet.
Az élet.
Szép az élet.
Szép az élet, ha küzdesz.
Szép lesz az élet, ha küzdesz.
Szép lesz az élet, ha küzdesz – mondják.
Szép lesz az élet, ha küzdesz – mondják mások.
Szép lesz az élet a halál előtt, ha küzdesz – mondják mások.
Szép lesz az élet a halál előtt, ha küzdesz – mondják.
Szép lesz az élet a halál előtt, ha küzdesz.
Szép az élet a halál előtt, ha küzdesz.
Szép az élet a halál előtt.
Szép az élet, a halál.
Szép a halál.
A halál.
Halál.

 

(Illusztráció: Jerry Pinkney: Aesop’s Fables; The Wolf In Sheep’s Clothing)

Haza-hívás

 

Agancsos álarcok rég
fekete földbe temetve,
csontsovány vénuszok
díszítik a kegyhelyeket.

Feszített állatbőrök
elernyedtek végül,
mechanikus vörös főnix
hamvaiból nem serken
új élet.

Szürke lepel alatt fekszik lázasan
a kifosztott jótevő,
opál lencsén keresztül látjuk az
öreg csillagösvényt,
mit zajos gépek szántanak.

Menjünk! Menjünk!

Kövessük a csontok zörgését,
orrkarikánkba akassza láncát
Ananké,
és vezessen oda, hol
éjjel-nappal álmodhatunk.

Az ősi tónál múzsák karjaiban
ássuk ki az élet kincseit,
s falakat emelünk, magas falakat,
hogy menedékünkké tegyük
a paradicsomot.

Együtt élünk hét vénnel és
őket ölelő zabolázatlan gyermekeikkel.

 

(Illusztráció: Leonora Carrington : And Then We Saw the Daughter of the Minotaur!, 1953)