Mikor újra rád lelt az élet áradása,
a világ egyetlen kertben szökött föl
az Égig; a bodzabokor alatt csodás
szívdobogás az éden zenéje, s a mesék
tündérei lábujjhegyen ágaskodnak
a hársak szakálla alatt. Vajon az angyalok
önfeledt jelenése ez? Tavaszi fecskék
születésnapi románca? A Rózsa utcában
önmagad vagy, folyton-folyvást a
diólevél erezetét nézed; tavalyról
maradt; széle töredezett az évszakok
prése alatt: fölmutatod az angyaloknak.
Mindig úgy tesz, mintha véletlenül álldogálna a kapu előtt, amikor a gyereket hozom haza az óvodából. Dehogy néz rám, a messzeségbe réved, majd lehajtott fejjel cigarettára gyújt. Óvatosan, nehogy a láng megégesse a tenyerét. A legszívesebben belerúgnék, én sem nézek rá, jó mélyen lehajolok, hosszasan matatok a zárban a kulccsal. Semmi Nap, semmi út, két félelem soha nem lesz Egész: teljesen reménytelen eset vagyunk, te, meg én
két gépolajtól
csöpögő szárnyaira
figyelő sirály –
Egymás felé araszolgató csigák egy végtelen pengén.
alszol mint tündérfény a lócán
amikor a szivárványok vérezni kezdenek
az ollók megörülnek a cirkuszi bohócnak
térdig érő szakállát levágják
ingedben és szoknyád alatt Petőfi versei
mégsem vagy te varrólányka
miféle hiány ez hogy ilyen közel vagy
egyszer egy fekete sziklához elértem
szabad-e locsolni yperittel
egyszer egy fekete konflis elhaladt
egy fekete szikla előtt
minden a többszólamú olvasat
szolgálatában halad el
mégsem vagy te varrólányka
pedig milyen közel vagy
minden lócához és minden szivárványhoz
Halkan leszakad az éjszaka.
Te elmész, én alatta maradok.
Meztelen fekszek a pázsiton,
az ég lehunyja csillagait, tudja – meztelen nőre nem nézünk csak úgy.
Egyedül én látom magam és a pislákoló lámpa fénye az utca sarkán.
Felöltözöm – kevésnek érzem magamon a sötétséget.
Elindulok haza.
Kísér az éjszaka,
mellém fekszik,
hozzám bújik,
átölel,
emlékeket suttog a fülembe – így alszom el.
Reggelre ő is elhagy, de emlékei körbevesznek – úgy szorítanak.
Egészen halkan súgom nekik (még a szám sem mozdul):
Szeretlek…
A nap nem sejt az egészből semmit.
Csak én tudok róla.
Néha még én sem.
