Címke: műfordítás

Paul Verlaine: Érzelmes beszélgetés

A régi parkban magány didereg;
két alak mindene múltba veszett.

Ajkuk, mint bársony, szemük fénytelen.
Halk, s fáj a szó, mit nem hall idegen.

A régi parkban magány didereg;
két árny búsan kutat emlékeket.

– Emlékszel, édes, gyönyörünkre még?
– Minek idézzem? A múlt ügye rég.

– Dobban még szíved, ha hallod nevem?
Arcommal éjszaka álmodsz-e? – Nem.

– Oh, be csodás napok, feledhetetlen
mámoros csókok.  – Tagadok. De ezt nem.

– Fényes az ég, átölel a remény.
– Az ég sötét, reményünk elvetél.

Árnyas lombok között két árny halad,
csak az éj hallotta e szavakat.

Szeder Réka fordítása

A harminchat költőóriás 9.

 

Micune 3.

 

  1. Gyönyörködjünk hát
    mielőtt még átkelünk!
    Színes levelek,
    mint eső ha hullnak is,
    patak vize nem árad.
  1. Szerelmem útja
    merre tart, nem tudhatom.
    Révbe sem ér tán.
    Találkozásunk napja
    lebeg csak szemem előtt.
  1. Aki egykoron
    szedte s ültette[1] – nahát –
    lám, hogy megvénült!
    És milyen szálmagasra
    nőtt közben e fenyőfa!

Fittler Áron fordításai

Ósikócsi no Micune (Ōshikōchi no Mitsune)

IX–X. század

Korának egyik legjelentősebb költője, Ki no Curajukival együtt az első császári rendeletre összegyűjtött versantológiának, a Régi és új dalok gyűjteményének (Kokin Vakasú, Kokin Wakashū) szerkesztője. Verseinek kifejezésvilága – ugyancsak Curajukiéval együtt – meghatározta az antológia jellegzetes stílusát. Több korabeli költői versenyen (utaavasze) is szerepelt, több alkalommal kérték fel híres helyeket megéneklő tankák és festett paravánok képeit tankába foglaló paravándalok (bjóbuuta) komponálására.

 

(borítókép: a fordító felvétele)

[1] A Heian-kori arisztokrácia egyik újévi szokása volt, hogy az újév első patkány napján egy hosszú gyökerű fiatal fenyőfát visznek haza a hosszú élet reményében. Ezt otthon elültetik, tehát valószínű, hogy jelen versben is egy újévkor ültetett fenyőfáról lehet szó.

Eugenia Leigh: Lehetetlen kérdések

Tudni szeretném,

mivel tömte tele tárcáját anyám
aznap este, amikor elhagyta apánkat
és elfelejtett magával vinni minket.

Vajon itt hagyta-e az énekeskönyvét
és eltette-e a fésűjét. Vajon elrakott-e szendvicset
és szánt-e időt arra, hogy mustárt nyomjon mindkét felére.

Amikor másnap anyám visszatért— reszketve,
gondterhelten— fiatalosan és ragyogóan, mint valaha, úgy vette
a levegőt, mint a frissen feltámadt Jézus — Megcsókoltam először.

Majd durván leszidtam.

Nagypál István fordítása

Ósikócsi no Micune költeményei

A harminchat költőóriás 8. 

Micune 2.

 

  1. Kik most lakomban
    virágokat csodálván
    meglátogatnak,
    oh, de hiányoznak majd,
    szirmok ha lehullanak![1]

 

  1. Egy napig tart csak! –
    Még ha nem is gondolnánk
    ezt a tavaszról,
    könnyedén kelünk-e fel
    virágok árnya alól?

 

  1. Oh, kakukkmadár!
    Késő éji éneked
    nem is hallhatja,
    csak ki álmatlan virraszt,
    s várja, hogy keljen a hold!

Fordította: Fittler Áron

 

Ósikócsi no Micune (Ōshikōchi no Mitsune)

IX–X. század

Korának egyik legjelentősebb költője, Ki no Curajukival együtt az első császári rendeletre összegyűjtött versantológiának, a Régi és új dalok gyűjteményének (Kokin Vakasú, Kokin Wakashū) szerkesztője. Verseinek kifejezésvilága – ugyancsak Curajukiéval együtt – meghatározta az antológia jellegzetes stílusát. Több korabeli költői versenyen (utaavasze) is szerepelt, több alkalommal kérték fel híres helyeket megéneklő tankák és festett paravánok képeit tankába foglaló paravándalok (bjóbuuta) komponálására.

 

[1] A virágok alatt jelen versben (és a 25. számú költeményben is) a japán tavasz legjelentősebb virágát, a cseresznyevirágot kell érteni, amely egyben a mulandóság egyik jelképe is a japán motívumrendszerben. A 24. számú versben a cseresznyevirágzás ünnepszerű hangulata közben gondol a költő a virágok lehullása utáni magányra.

Fotó: Fittler Áron

Jaufre Rudel: Majusban hosszú már a nap

 

rudel

 

Májusban hosszú már a nap,
madárdal ringat, távoli,
s ha másfelé visz gondolat,
szerelem az – egy távoli.
Lehorgadt fejjel ballagok,
galagonya s szép dallamok
olyanok, mint a tél fagya.

Áldom s dicsérem az Urat
szerelmemért, bár távoli,
de rám kétannyi baj szakad
minden jóért, mi távoli.
Ó, mért nem zarándok vagyok?
Vándorbot kéne és daróc,
s szép szeme rám pillantana!

Ha kérem majd, s be is fogad,
öröm lesz az, de távoli,
s mellette laknom tán szabad,
habár hazám oly távoli.
Fonunk majd szóba egyre szót,
hisz itt van ím, ki messze volt,
s édes, ha szépen szól szava.

Jókedvem ám bánatba csap,
elhagyva őt, ki távoli…
Látom majd újra társamat?
– földünk egymástól távoli.
Az út, mi vár rám, annyi sok,
hogy róla mit se mondhatok.
Legyen Isten akarata!

Más szerelem vigaszt nem ad,
csupán csak ez, mely távoli,
s nála nemesebb nem akad,
se itteni, se távoli.
Erénye fényesen ragyog,
és engem érte mint rabot
tömlöcbe zárhat mór vasa.

Isten, ki teremtője vagy
szerelmemnek, mely távoli,
szándékomhoz erőt is adj,
s meglássam őt, ki távoli,
mint létező igaz valót.
És kertje, ágyasháza ott
számomra volna palota!

Lázban kívánom, így igaz,
legyen szerelmem távoli,
öröm másként nem látogat,
csak ha szerelmem távoli…
Célomhoz ám én nem jutok,
őrszellemem fondorkodott:
én szeretek, s hölgyem soha.

Célomhoz ám én nem jutok,
legyen a szellem átkozott:
szerelmet nem kapok soha.

Rajnavölgyi Géza fordítása

(A Nagyvilág 2015. januári számából)

 

 

Ósikócsi no Micune tankái

A harminchat költőóriás 7.

 

Micune 1.

 

21. Ébred a tavasz –
amint ezt meghallottam,

Kaszuga-hegyén
lám, a hófoltok nyomban
virágoknak tetszettek!
1

22. Illata után
ki ne találna rá a

szilvavirágra?
Hiába hát, oh, pára,
ne takard el előlem!

23. Bércek tetején
mintha felhők közt nyílna:
cseresznyevirág.
Szívem feljár minden nap
gyűjteni, míg betelik.
2

 

Fordította: Fittler Áron

 

 

Ósikócsi no Micune (Ōshikōchi no Mitsune)

IX–X. század

Korának egyik legjelentősebb költője, Ki no Curajukival együtt az első császári rendeletre összegyűjtött versantológiának, a Régi és új dalok gyűjteményének (Kokin Vakasú, Kokin Wakashū) szerkesztője. Verseinek kifejezésvilága – ugyancsak Curajukiéval együtt – meghatározta az antológia jellegzetes stílusát. Több korabeli költői versenyen (utaavasze) is szerepelt, több alkalommal kérték fel híres helyeket megéneklő tankák és festett paravánok képeit tankába foglaló paravándalok (bjóbuuta) komponálására.

1 A klasszikus japán irodalom korában az emberek számon tartották az évszakok holdnaptár szerinti eljövetelének időpontját, amely gyakran pontos dátumhoz kapcsolódik. Ezért szerepel a versben a tavasz beköszöntének (“ébredésének”) napja (rissun) mint a tavasz megérkezését jelző tényező (noha az időjárás sokszor nem ezt tükrözte). A Kaszuga-hegy a mai Nara megyében található, és a tavasz kezdetének asszociációja kapcsolódik hozzá. Virágok alatt pedig itt minden bizonnyal a tavasz kezdetén nyíló szilvavirágot kell érteni, amely ha nincs rá külön utalás, a fehér virágú szilvát jelenti, ezt pedig gyakran hasonlítják hóhoz a korabeli költészetben.

ILLUSZTRÁCIÓ:  Fittler Áron felvétele