Címke: műfordítás

Linda Maria Baros: Isten nem zárta le jól a nőt

Isten nem zárta le jól a nőt

 

Isten nem zárta le jól a nőt.

     A nő teste áttört, így van megalkotva.

A férfiak viszont minden nap megtalálják

     a visszatérés, a kitermelés új útjait.

          Esetleg szétcsavarozzák a nyelvet,

          vagy a gondolatokat, hogy nehezebb legyen.

 

Még a költő is azt mondja ideges tévelygésében,

     hogy a férfi birtokolta minden forma közül

           a kő a legkevésbé ellenálló.

           Szétreped.

 

Tudjuk, a nő szeméremdombja nem engedi

                   a szomorúságot az égig emelkedni;

      az emlékezet maró savait újrahasznosítja,

                  rövid – villámlásszerű – pillanatra

                  átalakítja az örökkévalósággal való megbéküléssé.

            Belélegzi a sötétséget.

A szabóizom mégis bármikor elárulja:

      alakja megváltozik egy másik nemi szerv fényében.

 

Ezért állítom,

      hogy Isten nem zárta le jól a nőt.

      Hogy a nő teste áttörhető.

De csak egy kicsit. Éppen, hogy áttetszenek rajta

                          teljesen kifacsarodva az istenek.

 

 

András Orsolya fordítása

Isze költeményei (Középkori japán tankák)

A harminchat költőóriás 10. 

Isze 1.

 

 

  1. Zöld fűzfavessző:
    tavaszi esőcseppek
    csillognak rajta.
    Mintha fonalra fűzött
    gyöngyökben gyönyörködnék.

 

  1. Ezer évig él –
    mondják a fenyőfáról,
    ám megszámolni
    annak kell, ki ültette,
    s fejlődését vigyázza.[1]

 

  1. Hullik? Nem hullik?
    Úgy megkérdezném tőlük:
    messzi faluban,
    kik virágokat néztek,
    s hazafelé tartanak![2]

 

Fittler Áron fordításai

 

Isze (Ise)

A IX. század egyik legjelentősebb költőnője, udvarhölgynevét apja, Fudzsivara no Cugukage kormányzóságának helye, Isze tartomány (a mai Mie megye) után kapta. Uda császár felesége, Fudzsivara no Onsi (872–907) udvarában szolgál, később egy ideig Uda császár szeretője. Több költői versenyen is szerepelt, továbbá híresek a császári család lakosztályainak paravánjait díszítő paravándalai (bjóbuuta) is.

 

Borítókép: a fordító felvétele

[1] A fenyőfa – lévén örökzöld és hosszú életű – a hosszú élet egyik szimbóluma, így gyakran szerepel születésnapi gratulációként költött versekben, ahogyan Isze jelen verse is ilyen alkalomra készült.

[2] A cseresznyevirágzás kezdettől fogva a tavasz legfontosabb eseménye Japánban. A fővárostól távolabbi (de legalábbis azon kívüli) helyeken, különösen a hegyekben a cseresznyevirágok általában később nyílnak fővárosi társaiknál, így a fővárosiak ezek virágzását is figyelemmel kísérték, és elmentek megcsodálni őket. Isze ezen tankája egy festett paravánhoz készült, amelyen a tavaszi hegyekben kiránduló emberek képe látható.

Linda Maria Baros: Egy férfi sem védett meg

A férfiak, akik veled találkoznak, veszítenek súlyukból.
Egy férfi sem védett meg, és azokat, akik kapkodva /
megpróbálták,
kardoddal derékig kettéhasítottad.
Egy férfi sem védett meg, és azok, akik /
megpróbáltak nyelvükkel
vadászni melleiden a szökevény kócsagokra,
elfelejtették, hogy az idejét múlt fallosz hisz a nők melléből
kibocsájtott villogó fényben.
Egy férfi sem védett meg, és azokat,
akik nekidühödve, mint a free runnerek,
egyik combjukról a másikra lendültek, visszaküldted.
Alkalmatlan korlátok és gyógymódok után /
visszaküldted őket
a régi kohóba, ahol már máskor is megfordultak.
Egy férfi sem védett meg, nem értette, honnan vannak
gondtalan lépteid, amelyek annyi szomorúságot szórnak szét
a téged követők széles tarkóján.
Egy férfi sem védett meg, és akik megpróbálták
bőrük alá simuló egyenruhában, azt követelték,
hogy fogadd őket tudatlan testedbe. És a tested
úgy kellett bevonja őket, ahogy a zsenge almafa tudtán kívül
bevonja a hernyókat. Egy férfi sem védett meg,
és akik megpróbálták, váratlanul elrejtőztek
az úszónők öltözőjében.
Elpazarolták magukat a bűvös csigavonalakban, ismétlődő
lebegési kísérleteikben. Egy férfi sem védett meg,
és akik megpróbálták az ostorod
és a saját bénult beszédük fényében, úgy lépkedtek,
ahogy az ormányát taposó elefánt,
és vergődtek az ágynemű között. Te, egyedül,
felemelted a homlokodat, és az alkonyat felé néztél, /
a vérerekkel sűrűn átszőtt égre.
Egy férfi sem védett meg. Mintha egyesek
a piszoárban késlekedő srácok lennének.
A többiek pedig vén tengeri farkasok, akik arra várnak,
hogy a ködfátyolos szelek és a hableányok meggyújtsák
Szent Elmo tüzét, ahogy a régi időkben történt, /
az árbocok csúcsán.
Egy férfi sem védett meg, és azoknak, akik öntudatlanságukban
élvezetre hivatottságuk ködén keresztül néztek rád,
nagyon határozottan megmondtad, hogy téged egy férfi sem / védett meg.
Hogy mind kinyúltak az értelem fekete ágyán, vakon és körülmetélve, mint Afrika kifaragott lányai előtt.
És egy férfi sem védett meg, akik pedig megpróbálták,
éjszaka könyörögtek hozzád, és hosszasan zokogtak
medencéd csúcsívein, rózsás kristályszerkezetén.
Te elmondtad nekik, hogy ez idő alatt az angol parkban,
ott a menhely mögött, a kertész lánya a mellével ás bele
a szeretőd mellkasába. Azt mondtad, hogy
téged egy férfi sem védett meg.
És azóta egy férfi sem védett meg
és nem is próbálta. Mert te az eunuchodat
a bőröd alatt tartod, az öled egy összepréselt kocka,
és a férfiak, akik veled találkoznak, veszítenek súlyukból.

 

András Orsolya fordítása

 

 

Paul Verlaine: Érzelmes beszélgetés

A régi parkban magány didereg;
két alak mindene múltba veszett.

Ajkuk, mint bársony, szemük fénytelen.
Halk, s fáj a szó, mit nem hall idegen.

A régi parkban magány didereg;
két árny búsan kutat emlékeket.

– Emlékszel, édes, gyönyörünkre még?
– Minek idézzem? A múlt ügye rég.

– Dobban még szíved, ha hallod nevem?
Arcommal éjszaka álmodsz-e? – Nem.

– Oh, be csodás napok, feledhetetlen
mámoros csókok.  – Tagadok. De ezt nem.

– Fényes az ég, átölel a remény.
– Az ég sötét, reményünk elvetél.

Árnyas lombok között két árny halad,
csak az éj hallotta e szavakat.

Szeder Réka fordítása

A harminchat költőóriás 9.

 

Micune 3.

 

  1. Gyönyörködjünk hát
    mielőtt még átkelünk!
    Színes levelek,
    mint eső ha hullnak is,
    patak vize nem árad.
  1. Szerelmem útja
    merre tart, nem tudhatom.
    Révbe sem ér tán.
    Találkozásunk napja
    lebeg csak szemem előtt.
  1. Aki egykoron
    szedte s ültette[1] – nahát –
    lám, hogy megvénült!
    És milyen szálmagasra
    nőtt közben e fenyőfa!

Fittler Áron fordításai

Ósikócsi no Micune (Ōshikōchi no Mitsune)

IX–X. század

Korának egyik legjelentősebb költője, Ki no Curajukival együtt az első császári rendeletre összegyűjtött versantológiának, a Régi és új dalok gyűjteményének (Kokin Vakasú, Kokin Wakashū) szerkesztője. Verseinek kifejezésvilága – ugyancsak Curajukiéval együtt – meghatározta az antológia jellegzetes stílusát. Több korabeli költői versenyen (utaavasze) is szerepelt, több alkalommal kérték fel híres helyeket megéneklő tankák és festett paravánok képeit tankába foglaló paravándalok (bjóbuuta) komponálására.

 

(borítókép: a fordító felvétele)

[1] A Heian-kori arisztokrácia egyik újévi szokása volt, hogy az újév első patkány napján egy hosszú gyökerű fiatal fenyőfát visznek haza a hosszú élet reményében. Ezt otthon elültetik, tehát valószínű, hogy jelen versben is egy újévkor ültetett fenyőfáról lehet szó.

Eugenia Leigh: Lehetetlen kérdések

Tudni szeretném,

mivel tömte tele tárcáját anyám
aznap este, amikor elhagyta apánkat
és elfelejtett magával vinni minket.

Vajon itt hagyta-e az énekeskönyvét
és eltette-e a fésűjét. Vajon elrakott-e szendvicset
és szánt-e időt arra, hogy mustárt nyomjon mindkét felére.

Amikor másnap anyám visszatért— reszketve,
gondterhelten— fiatalosan és ragyogóan, mint valaha, úgy vette
a levegőt, mint a frissen feltámadt Jézus — Megcsókoltam először.

Majd durván leszidtam.

Nagypál István fordítása