A tizenkettedik hónap huszonkilencedik napján az Udvarba mentem. Annak idején ugyanezen a napon szolgáltam először.[1] Oh, mintha rémálmok útvesztőjén tévelyegtem volna akkor – idéztem vissza azt a napot, mostanra azonban egészen hozzászoktam az itteni élethez, ez a gondolat viszont ugyancsak kellemetlen érzésekkel töltött el.
Késő éjjel volt már. A császárné őfelsége éppen viszavonultan töltötte tisztulási idejét[2], így hát nem is járultam elé, hanem magányosan feküdtem lakosztályunkban, amikor hallom, hogy társnőim huncutul beszélgetnek mellettem:
– Nahát! Egészen más itt az Udvarban, mint másutt!
– Otthon ilyenkor már rég aludnék!
– Egy szemhunyásnyit sem lehet itt aludni az urak állandó cipőkopogásától!

Évnek alkonyán
életem éje mélyül,
majdhogy el nem fúj:
szél morajától lelkem,
oh, egészen megfagyott!

– mondtam magamban.

 

[Kankó ötödik éve (1008) tizenkettedik hónap huszonkilencedik napja]

 

Fordította: Fittler Áron

(A bélyegképen a fordító felvétele)

 

 

Muraszaki Sikibu (Murasaki Shikibu)

X–XI. század

[1] Muraszaki 1005 vagy 1006 (más feltételezések szerint 1004) tizenkettedik hónap huszonkilencedik napján szolgált először Sósi császárné udvarában.

[2] Monoimi. Rossz álomtól vagy gonosz lélektől való megszállottságtól történő megszabadulás érdekében az illető meghatározott időre visszavonul lakhelyének egy kijelölt épületébe vagy szobájába.