Címke: műfordítás

Luis Cernuda: Fáradt vagyok

Tollat növesztett rám a fáradtság,
szépet, mint a papagáj tolla
azé, aki repülni nem tud vele,
csak folyton gagyoghat róla.

Fáraszt, hogy hirtelen a semmiből
romokként fekszenek a házak;
fárasztanak engem a dolgok, amik
selymes lüktetéssel fordítanak hátat.

Maga az élet az, ami elfáraszt engem,
a halálhoz erőt kéne magamon vennem;
belefáradtam, hogy fáradtnak kell lennem,

és életem könnyed tollak közt, bölcsen,
mint az ismerős, szomorú papagáj, töltsem,
a papagáj,  ami örökké fáradt bennem.

Bakó Judit fordítása

Illusztráció: Paul Klee

 

 

Charles Bukowski: Tömegszállás

addig nem éltél igazán
amíg nem laktál
egy tömegszálláson
ahol csupán egyetlen
villanykörte pislákol
és 56 férfi
zsúfolódik össze
mindenki egyszerre mocorog
a priccseken
és némelyikük
horkol
ez az egész így pokolian durva
és hihetetlenül bizarr
taknyos
kegyetlen
embertelen
zihálásuk
maga a pokol
elméd
szinte felőrlődik
ezek miatt
haláltusához hasonló
hangok
keverednek
izzadtságszaggal
kemény világ
mosatlan zoknik
hugyos és
szaros
fehérneműk
és mindezek felett
lassan kering
a levegő
olyan az ájer
mint ami
a fedetlen
kukákból árad
és ezek a testek
a sötétben
nem látszanak
nem tudni ki kövér
vagy sovány
akad köztük aki rokkant
néhányan
lábak karok nélkül
legtöbben
agyatlanok
és ami a legrosszabb
mindenek fölött
az a jövőkép teljes
hiánya
a reménytelenség
ami körbeveszi őket
eltorzítva
egojukat teljesen
nem
ez több mint elviselhetetlen.
de neked is ez jutott
felébredsz
kimész az utcára
sétálgatsz
fel
és alá
ótvaras járdákon
az épületek tövén
a
sarokig
és vissza
le majd újra föl
mindig ugyanazon az úton
kinn az utcán
azt gondolod
ezek az emberek
mind
gyermeteg lelkek
vajon
mi történhetett
velük
és mi történt
történik
velem
sötét van.
és hideg.
kint
és itt benn is

Márkus László fordítása

Ioana Tătărușanu költeményei

 

Lehetetlen klónozás

 

Istenem, egy olyan világra hoztál, amelyik az imádság új módozatait találja ki
hogy elérjen téged. A normatíva-rendszer, az előírások, a szigorú reggeli zabkása tejjel,
és a jól teljesítő talponállós ételek átalakították lelkivilágunkat, rothadt,
puha kopoltyúkkal lélegzünk. Én nem kértem tőled műanyag dobozokat
vagy sztaniolt, a vízen úszó vendéglőket, a felfüggesztést, a felúszás másodpercétől
én egy módszeres elmét kértem, amelyik képes olyanra mint mondjuk a paranormális szövetek, gobelinek
és az édes borok, szerető emberekkel és a csend.
Istenem, ezért vigyél el Bandi bácsi kocsmájához és felejts ott
amíg már összetéveszthető leszek a hellyel, ott van a Bergenbier sátorlap és a cement, hogy higgyen nekem
városra férjhez ment lánya, akinek már gyereke van, és nem engedik be a szülői házba.
Így lehet ez azok után a napok után, amikor lehetnék a felesége, nézd csak milyen nagy lettem, és nem tudok
szinte semmit sem a testi fájdalmakról.  Ökölnyi bogot akarok növeszteni a koponyámban
miután évek múltán jobb kezemet a fejem alatt tartottam és a a balt meg köröttem.
Istenem, ebből az életből csak az örömöt tudom megtanulni, és attól félek ez nem elég.
Úgyhogy változtass át, ne takard el az arcomat, lehetek egy ingázó bakancsa által széttaposott zuzmó.
Fentebb ezt magyaráztam, hogy megelégedek a vidéki élettel. Vagy változtass egy magas üveg-tömbházzá
amelyet a titkárnők körömágyukkal fényeznek, vagy egy dísznövénnyé, amit senki sem vesz észre,
egy magányos hegyi kastély párás kovácsoltvas szerkezeteivé, vagy valami bőrének egy darabkájává
Istenem, vagy mindent vagy semmit, mert fáradozok. Csak itt ne hagyj, ahol mindenki
különböző nyelveken imádkozik, különböző egyházmegyékben más-más kiáltások és biztatások – mert én itt
tudok csak örülni, és ez sohasem elég.

 

Gyógyír egyszerű embereknek

 

el akarom hinni neked, amikor azt mondod,
egyetlen csupor levendulatea
ellazítja az izmokat, és lassan elaltat.
ma már tudom
hogy örökre elveszítettem az állásomat,
az elköteleződés és az öröm nem elég, hogy fenntartsa
az elmét, amely elszántan foglalkozik
a nagysággal.

aki vár rám, aki vadászik rám,
az lássa el a szívet vérrel és a lábat vízzel,
karmaimtól kapjon el a szárazon,
hasznavehetőségem csöpögjön minden testnyíláson,
aztán egy ököl ragadjon meg.

el akarom hinni neked, ha azt mondod,
hogy nincsen vége napjainknak,
és ha még nem jött el az éjszaka
íme a bölcsődalom.
szerveim ragyognak a sötétben,
a holddal, félholddal, és a csillagokkal
egy újszülött szobájának falán.

hosszú ujjak
hívnak, és megmutatják
az ágyat, amelyben nap mint nap
fáradt nők sarkukat érintik,
együtt szépítkeznek és elszárad virágokkal,
érintik arcukat,
gyönge fény mellett teát forralnak,
nedves zsebkendővel ápolják a párjukat
kikerülve a betegség gödreit.

a város melletti erdőben jártunk,
a tüzek megnyugtatták a gyökerekben levő emlékeket.

 

Ifjúkori végrendelet

A fiatalon elhunyt költők életrajza
egy sor lehetőségről beszél a pályájukkal kapcsolatban.
Ha a családtörténet mellettem szól,
pár évet könnyen meg lehet menteni,
és lemondások meg viszályok között vígan hajtok előre.

Anyám felől marad egy bejelentett öngyilkosság bátorsága,
a maga szomorú kegyességével, szemüveg és kopaszság,
amit sosem magyarázott meg senki, úgyhogy
egyedül kapargatom össze a történetet, ahogy román falvakon kelek át autóban ülve,
az utcákon iskoláslányok és nénik járnak, és nem tudnál különbséget tenni közöttük,
és temetők az oldalban – egy olyan kartográfiai struktúra,
egy földi út- és hídszerkezet, amely alatt
műanyag szegfűkoszorúk a tisztaság és erényesség illatát árasztják.
Főként ott van ez, ahol egy igazhívők által kitöltött lista az örökkévalóság
bizonyságát ígéri, ami pedig a többieket illeti, szánhatjuk szegényeket.

Apám felől kapom az egyke vidámságát,
és számos lehetőséget az életben, ami halhatatlanná tehet egy férfit.
És a szerelmet, amelyik nem létezett mielőtt fel nem találta volna –
ő az a lélekkel telt agyagmadár, amelyiken keresztül a gyerekek megérthették Jézust,
de ugyanakkor egy pokoli és prófétai kürt, amelyik őrzi nyugtalanságomat nap nap után.
Az ő rendszereiben nem hallani halálról,
az iskolában arra neveli a gyerekeket, hogy hasonlóan viselkedjenek mint ő,
a gyerekek meg csak felfognak valamit boldogan bólogatva.

De ha eljön a halál, részvételésekről és előzményekről kérdezi őket
végtagjaikat simogatva. A gyerekek a nyelvükkel vetnek keresztet,
és újjal mutogatnak az apára.

Az életet kaphatjuk is, és mehet így nagyapától és nagyanyától.
Ott, lám, egy römitábla, szélüknél megsárgult figurákkal –
csak a temetési terítők maradtak fehérek.
Ezeket minden hónapban előveszik és ismét összefogják, hogy ne lepje be a por. Egy csendes szertatás,
csiklandozza, forgatja, kimossa a gyomrom ezt, és minden héten
egy újabb, ráncos, fekete foltos nehézséget vállra emelhetek.
Papírtasakba csomagolva, ezek a történetek, amiket elmeséltek,
avasodó terhekké válnak, menedéket találok bennük mint egy kápolnácskában,
kétségbeesve keresve a forrásokat.

Száva Csanád fordításai

 

Ioana Tătărușanu jelenleg egyetemi hallgató a Bukaresti Egyetem filológia szakán. Korábban az Alecart irodalmi folyóirat főszerkesztője, több jelentős költészeti fesztiválon vett részt, mint például: Poets is Transylvania, Poezia e la Bistrița. Jelenleg a Poesis International folyóirat és a Poetic Stand online folyóirat szerkesztője.

 

Charles Bukowski: Függöny

Az utolsó függöny: az egyik leghosszabb ideig futó
musicalről néhányan azt állítják, hogy
több mint százszor látták.
Néztem a tévéhíradóban, ezt az utolsó Függönyt:
virágok, éljenzés, könnyek, dübörgés…
Micsoda elismerés.
Ezt a különleges musicalt nem láttam élőben,
de tudom, ha láttam volna, akkor sem rajonganék érte.
Nem tudtam volna elviselni, nem tudtam volna rajongani érte.
Rosszul lettem volna tőle.
Bízzanak bennem, ez a világ
és ezek a népek és az egész művészi szórakoztatóipar,
nagyon keveset tett értem, nem kértem belőlük.
Kívánom, élvezzék csak egymást, ez majd…
távol tartja őket az ajtómtól.
Íme, ez a sajátságos mennydörgés
az én dicséretem.

Márkus László fordítása

Kortárs japán haikuk II.

Akao Tósi (1925-1984)

iszogunakare cuki taniguku ni szachadzsimu

figyelj csak vándor
holdfény trónol egy béka
parányi hátán

*

Csioda Kuzuhiko (1917-2003)

katacumori onaga hikó no naka o juku

csiga araszol
nyoma csillogó fénycsík
az út közepén

*

Avano Szeiho (1899-1993)

szamidare no amadarehakari Ukimidó

vad ritmust dobol
koranyári esőcsepp
Ukimidónál

Márkus László fordításai