a legszebb karácsonyt, amire emlékszem,
egy kis szobában töltöttem
Philadelphiában,
lehúztam az összes
redőnyt,
lefeküdtem
és magamra húztam a takarót.
se telefon,
se karácsonyi lap,
se család,
se ajándékok
és úgy hiszem, jobban éreztem magam
bárkinél abban
a városban,
szinte bárkinél
bármely
városban,
és a szilvesztert
is ugyanígy
ünnepeltem.
Csősz Gergő fordítása
Borhoz, barátokhoz menekültem,
annyira rettegtem sötét szemed,
ágyasok karja, megannyi zene
között feledett fiad, a hűtlen.
Ám te követtél engem hallgatag,
ott voltál, a borban, mit vedeltem,
pásztorórákon a testmelegben,
és a gúnyban is, ha csúfoltalak.
Most borogatod lábam, kezemet,
és fejem itt ring a lágy ölben,
lám, hosszú utamról hazajöttem:
tévelygésem is hozzád vezetett.
Csősz Gergő fordítása
Illusztráció: William Turner
Érzed? Ez rohadó lombnak a szaga,
ott kopasz földek állnak szótlanul;
s a holnap, most még bárhogyan tagad,
derékba töri majd megkopott nyarunk.
Szikraeső a bozót, de hirtelen
ezt az egészet, engem meg téged,
elnyeli a meséket az enyészet,
és többé már egy virág sem terem.
A rémült lélek vágya csupán ennyi:
tudni a létezést elengedni,
fonnyadás közben büszke fának lenni,
ősszel is színekre, ünnepre lelni.
Csősz Gergő fordítása
Én, prérifarkas, örökké portyán,
köröttem mindenhol csak hó.
A nyírfa fölött pár holló száll,
de nekem egy nyúl vagy őz volna jó.
Az őzeket úgy imádom,
bárcsak lelnék egyet!
Számba venném, majd kezembe,
nincs annál szebb a világon.
Szívből szeretném, hiszen olyan édes,
mikor puha combjaiba mélyedek,
eltelít a rubinvörös vére;
majd vonyítok magányos éjeken.
Még egy kisnyúl is elég lesz
ma este, finom, meleg a teste –
hát mind elhagytak, átkozott enyészet,
akiktől a lét kicsit szebb lehetne?
A farkamon is egyre több ősz szál van,
és bizony már látásom is tompa.
Rég elhullott hőn szeretett társam,
portyázok hát, őzeket álmodva,
portyázni hív egy nyúl nyújtotta kéj,
közben reccsen a fagy és üvölt a szél,
én meg hóval oltom lángoló szomjam,
lelkem nagyon várják már lent a pokolban.
Csősz Gergő fordítása
Első közlés: Versum
az ablakban, az apró
szelet látómezőn: száradt festék
a padokon. alatta kemény,
repedezett föld, fűcsomók okkere, a vonat
lassan csúsztatja magát a sínen, házak
és oszlopok el, gumirakás, a pillantás
visszapattan, a gátat kutatja homok és rozsda után,
az ujjakon lakkmaradék, a vészfék
kócos fogantyúi a fül mögött, egyre csak
masszírozzák az ütemet a bőrbe. itt egész a határig
minden a gerinc ingadozásának
van alávetve, csiszolt kövek
egy kis láncon, fényképezőgépek és szemek
kattogása, amikor felnéznek. az ablak mögött
félénk pillantás követi tisztes távból
a szelet. majd ismét kerítés,
véd a homok ellen, por, eukaliptuszfák,
a ma renyhén fekszik két domb között,
felette a Nap békés, világos folt
a tájképen, mögötte valahol
ketyeg a tenger.
Csősz Gergő fordítása
