Hermann Hesse: Prérifarkas

 

Én, prérifarkas, örökké portyán,
köröttem mindenhol csak hó.
A nyírfa fölött pár holló száll,
de nekem egy nyúl vagy őz volna jó.
Az őzeket úgy imádom,
bárcsak lelnék egyet!
Számba venném, majd kezembe,
nincs annál szebb a világon.
Szívből szeretném, hiszen olyan édes,
mikor puha combjaiba mélyedek,
eltelít a rubinvörös vére;
majd vonyítok magányos éjeken.
Még egy kisnyúl is elég lesz
ma este, finom, meleg a teste –
hát mind elhagytak, átkozott enyészet,
akiktől a lét kicsit szebb lehetne?
A farkamon is egyre több ősz szál van,
és bizony már  látásom is tompa.
Rég elhullott hőn szeretett társam,
portyázok hát, őzeket álmodva,
portyázni hív egy nyúl nyújtotta kéj,
közben reccsen a fagy és üvölt a szél,
én meg hóval oltom lángoló szomjam,
lelkem nagyon várják már lent a pokolban.

Csősz Gergő fordítása

Első közlés: Versum

Vélemény, hozzászólás?