Talán levelezés útján találkoztam vele
vagy versek, magazinok révén, és ő elkezdett nekem küldeni
nagyon szexi verseket nemi erőszakról és kéjvágyról, és ez
furamód keveredett némi intellektualizmussal.
Kissé összezavart, így
beültem a kocsimba, és északra hajtottam,
hegyen-völgyön, különféle autópályákon át.
Alvás nélkül, részegen, csak úgy, friss elváltként,
munkanélküliként, megöregedve, fáradtan, főként aludni vágytam…
mondjuk úgy öt-tíz évig, végül találtam egy koszlott motelt,
napsütötte kisváros, egy földút mellett,
és ott ültem cigizve.
Arra gondoltam, hogy te tényleg őrült vagy.
Talán egy órát késve érkeztem,
hogy találkozzam partneremmel, aki rohadtul vén volt,
majdnem olyan idős, mint én, és nem túl szexi.
Adott nekem egy nagyon kemény, éretlen almát.
amit maradék fogaimmal elrágcsáltam;
Valami meg nem nevezett betegségben halódott.
asztmásan fuldoklott, és azt mondta:
el szeretném mondani neked a titkomat, de én közbevágtam:
Tudom, te 35 éve érintetlen vagy.
Elővett egy kopott füzetecskét tíz vagy tizenkét verssel.
Egész életműve ez, és nekem el kellett olvasnom őket.
Én megpróbáltam kedves lenni,
de bűnrosszak voltak.
Aztán elvittem valahová bokszmeccseket nézni,
de ő köhögött a füstben.
Csak lesett körbe-körbe,
figyelte az embereket,
meg a bokszolókat,
kezeit tördelve.
Te sosem izgulsz, ugye? – kérdezte.
Aznap este a hegyek között eléggé elfáradtam.
Még háromszor vagy négyszer találkoztunk.
segítettem neki pár versét javítgatni,
Félúton a nyelvét ledugta
a torkomig, de amikor otthagytam,
tőlem is szűz maradt.
Ő nagyon rossz költőnő.
Azt hiszem, ha egy nő
35 évig összeszorítva tartotta lábait,
akkor már mindenről lekésett,
mind a szerelemről,
mind pedig
a költészetről.

Márkus László fordítása

Az Ezerötszáz fordulós dalversenyen költötte.
………………………………………az Anyacsászárnéi Hivatal vezetője, Sunzei lánya

Szél látogatja:
felébred, ruhájában
szirmok illata,
párnájába ivódik.
Ó, tavaszéji álom![1]

(Új „Régi és új dalok gyűjteménye”, Tavaszi dalok második kötete, 112.)

Téma nélkül.                       az Anyacsászárnéi Hivatal vezetője, Sunzei lánya

Ne nehezteljek
bús világot megvető
virágokra? Tán
ezt gondolják magukban:
„Ha hív a szélfuvallat…”[2]

(Új „Régi és új dalok gyűjteménye”, Tavaszi dalok második kötete, 140.)

A Költészeti Hivatal dalversenyén[3] költötte „Nem találkozni a kedvessel miután egymáséi lettünk” témában.        

…………………………..az Anyacsászárnéi Hivatal vezetője, Sunzei lánya

Álom volt talán?
Hisz akkori alakod
s fogadalmad is,
habár el nem feledem,
nem lehetett valóság!

(Új „Régi és új dalok gyűjteménye”, Szerelmes dalok ötödik kötete, 1390.)

Fittler Áron fordításai

Sunzei lánya (Sunzei kjó no muszume, 俊成卿女)

1171 körül–1252 után

A 12–13. század jelentős költőnője. A vaka-költészet akkori vezető poétikusa, Fudzsivara no Sunzei (藤原俊成) unokája, azonban a Sunzei-házaspár fogadta örökbe, ezért Sunzei lányaként emlegették. Korabeli források szerint segített Sunzeinek a hetedik császári rendeletre összeállított vaka-antológia, az Ezer év dalainak gyűjteménye (Szenzai vakasú, 千載和歌集) összeállításában. Férje, Minamoto no Micsitomo (源通具) vaka-költőként ugyancsak kora központi alakja volt: a nyolcadik császári vaka-antológia, az Új „Régi és új dalok gyűjteménye” (Sinkokin vakasú, 新古今和歌集) egyik összeállítója. Sunzei lányának versei a 12. század végétől rendszeresen szerepeltek költői versenyeken, majd egy 1201-ben rendezett ilyen eseményen a korszak irodalmi életének irányítója, Gotoba visszavonult császár (Gotoba in, 後鳥羽院) is felfigyelt vakáira és a rendeletére összeállított Új „Régi és új dalok gyűjteményé”-nek egyik kiemelkedő költőnője lett. Később költői tehetségének köszönhetően a visszavonult császár udvarhölgyeként is tevékenykedett. Vakáinak jellegzetessége az aprólékos lélekábrázolás, melyet gyakran a korban népszerű retorikai eszközön, a korábbi korok költeményeinek idézésén (honkadori, 本歌取り) és regények jeleneteinek, illetve kínai szövegek vakába öntésén (honszecudori, 本説取り) keresztül valósított meg. 1213-ban buddhista szerzetesnőnek állt, de 1251-ig részt vett az udvar irodalmi életében.

(A borítókép a fordító felvétele)

[1] A 10. századi Tacsibana no Naomoto (橘直幹) Japán és kínai versek gyűjteményében (Vakan róeisú, (和漢朗詠集), Ősz, Orchidea, 289.) található Orchidea illata száll a szellővel (Ranki nyú keifú, 蘭気入軽風) című kínai költeményét idézi a költőnő.

Amint Csu vendége citeráján játszik, mily illatosak az őszi húrok!
Amint elszállt az álom, kora hajnalon Jen-csi párnájába ivódott.

Csu vendége a Csu fejedelemségben élt művész, Szung Jü (宋玉, i. e. 298 körül–i. e. 222 körül), Jen-csi pedig egy uralkodó, Csin Ven Kung (文公, i. e. 697–i. e.628) szeretője volt, aki álműban egy orchideát kapott, és elnyerte Csin Ven Kung szerelmét, majd gyermeket fogant tőle. Tacsibana no Tadamoto versének második sora és Sunzei lányának vakája ezt az eseményt énekli meg.

[2] Az utolsó sor a híres 9. századi költőnő, Ono no Komacsi (小野小町) Régi és új dalok gyűjteményében (Vegyes témájú dalok második kötete, 938.) szereplő vakájának negyedik sorára épül, az ötödik sort utalásszerűen foglalja magában a vers.

Bús magány emészt,
testem lomha békalencse,
gyökere lebeg.
Hogyha hív a víz árja,
megyek,  bármerre sodor.

[3] Gotoba visszavonult császár 1201-ben hozta létre a Költészeti Hivatalt (Vakadokoro, 和歌所), ahol költői versenyeket (utaavasze, 歌合) rendeztek, illetve összeállították a nyolcadik császári rendeletre szerkesztett antológiát, az Új „Régi és új dalok gyűjteményé”-t. Az itt szereplő költői versenyt 1202 ötödik hónapjában tartották meg.

Azt olvastam, hogy egy kéziratokkal teli bőröndöt felejtett egy
vonaton melyek soha nem kerültek vissza hozzá.
Épp ésszel nem tudok felmérni ezt a gyötrelemet,
de a minap írtam egy 3 oldalas verset…
a számítógépemen,
és figyelmetlenségből na meg a
gyakorlat hiánya miatt,
és a parancsokkal való játszadozásaim
okán,
valahogy sikerült kitörölnöm a verset.
Örökre.
Hidd el, az ilyesmit nem egyszerű megtenni,
még egy pancsernek sem.
Nekem valahogy mégiscsak
…sikerült.
Nem hiszem, hogy ez a 3 oldalas vers
hozzájárulna halhatatlanságomhoz,
de volt néhány őrületesen jó, vad sora,
amik most örökre elillantak.
Ez jobban bánt most,
mintha felborítanék egy teli üveg,
kiváló bort.
Erről írni aligha lehet igazán
jó verset.
Mégis, azt gondolom talán, valahogy
tudni akarsz róla?
Ha nem, akkor legalább elolvastál idáig,
és lehetnek tán jobb munkáim is.
…a későbbiekben.
Reménykedjünk, hogy így lesz,
a te, és
az én érdekemben.

Márkus László fordítása

William Shakespeare Szonettjei
Fazekas Sándor fordításában

8.
Zenét hallgatva bús hogyan maradhatsz?
Nem küzd a szép a széppel: élvezi.
Szeretni azt, amit jól nem fogadhatsz:
mért kell, mi szívedet feszélyezi?
Ha tiszta hangrend hű összhangja szól,
s jól egybekelve sérti meg füled,
azt jelzi lágyan, tőled szólna jól:
szép szólamod magány zavarja meg.
Figyeld: a húr és hű szomszédja hangja
hogyan pendül meg játszi rend szerint,
mint férj, a gyermek, s boldog édesanyja,
egy dallamívre énekelve mind.
…………..Szótlan daluk több, mégis egy marad;
…………..így énekel: „Magadban semmi vagy.”

128.
Gyakran zenélsz, zeném, s ha mozgatod,
dalolni kezd a jó fa-gépezet,
szép ujjaid ha lágyan ringatod,
húr-összhanggal fülem feszélyezed:
irigylem én a billentyűt, ha jár,
s finom tenyérhez érhet fesztelen;
szegény ajkam pont így aratna már,
s pirulva tűr: a tárgy de szemtelen!
Hogy így bizsergesd, átváltozna most,
s leváltaná a billentyűzetet,
gyors ujjaid futása dallamos:
a holt fa vígabb, mint ajkam lehet.
…………..Pimasz kérőid boldogok tehát:
…………..hadd jusson ujj nekik – nyújtsd csókra szád!

(Illusztráció: Johannes Vermeer: Lady at the Virginal with a Gentleman, ‘The Music Lesson’)

Az ágyamból
figyelek
3 madarat
egy
telefondróton.
Az egyik
elrepül.
Aztán
a másik is.
Egy itt marad még,
hogy azután
ő is
tovatűnjön.
Írógépem
lesz a sírkövem.
Talán.
És én,
én is madárrá lettem,
míg spiláztam a madarakat.
Csak gondolom,
azért létezem még,
hogy tudathassam ezt veled,
köcsög.

Márkus László fordítása