Címke: műfordítás

Hans Arp költeményei

A kijárat felé
(Dem Ausgang zu)

az éj madarai égő lámpásokat
visznek szemük gerendázatában,
szelíd szellemeket terelnek
és finom erezetű kocsikkal járnak.
a fekete hintalovat
befogták a hegy elé.
a holtak fűrészeket és rönköket
hordanak a mólóhoz.
a madarak begyéből a termés
vasszérükre zuhan.
az angyalok szélkosarakban érnek földet,
a halak vándorbotot ragadnak
és csillagokban gördülnek a kijárat felé.

Az álom vagyok
(Ich bin der Traum)

Lehelj rám
kelts életre.
Lehelj rám
engedj át az enyészetnek.
Lehelj rám
s leszek a fény.
Az álom vagyok
mely belőled beszél.

Elalvás
(Der Schlaf)

Szobámban holdak kísértenek.
Puha kézzel és puha karral
és túlzottan puha mozdulatokkal
édesen illatozó koszorúkat fonnak.
Holt csillagok,
vak lámpások lengenek
kristályágakon.
Ciripelnek a források.
Viaszrózsák vetnek fényárnyakat.
Ezüstfelhőn az álom közeleg.

Fekete tojások
(Schwarze Eier)

A folyamok, mint bakok ugornak sátraikba,
az ezüstös hullámoktól körbefont ezüstbe.
Pattog az ostor, a hegyekről
pásztorok rosszul barázdált árnyai érkeznek.
Fekete tojások és csörgősipkák zuhognak
a fákról.
Viharok csapkodnak és dobolva rohamozzák
a szamarak füleit.
Susogó szárnyak érintik a virágokat.
A vadkanok szemében források mozdulnak.

Félig őz, félig leány
(Halb Reh, halb Mädchen)

Mezítelen álmodó teremtés,
ki félig őz, félig leány,
korhadó, vén fa tövébe
telepszik álmodó kertemben.
A mezítelen álmodó teremtés,
félig őz, félig leány,
rábízza titkát a korhadó, vén fára:
hogy a szem fénye nem alszik ki soha,
a csillagok nem hamvadnak el,
s hogy a föld maga a menny.
És a korhadt, vén fa
újra zöldell, s virágba borul.

Tudja még valaki?
(Weiß noch jemand?)

Tudja még valaki
hol a fent hol a lent?
Tudja még valaki
mi a világos mi a sötét?
Egyre kevesebb az álmodó.
Egyre ritkább a nappal s az éj.

Cirógassátok az ibolya földjét
a felhőbaldachin alatt.
Kövessétek a belső csillagokat
a szent éjek magvát
és hangtalan álomdalait.

Bánfai Zsolt fordításai

Iszei történetek 64. fejezet (Japán IX–X. század)

A hajdani férfi[1] furcsállta, hogy egy hölgy még titokban sem volt hajlandó találkozni vele. Azt sem tudta, hol lakik választottja,
így hát ezt a verset küldte neki.

 

Bárcsak könnyedén
szálló széllé válhatnék!
Gyöngyös függönyön[2]
egy hézagot keresvén
biztosan beosonnék!

A hölgy így válaszolt.

 

Ha szél volnál is,
mi nem ismer akadályt,
gyöngyös függönyön
ugyan ki engedné meg,
hogy hézagot keressél?

 

Fittler Áron fordítása

Borítókép: illusztráció a Gendzsi regényének XVII. századi tartalmi összefoglalója, a Gendzsi tíz kötetben (Dzsúdzsó Gendzsi, 十帖源氏) 1661-es kiadásából (A szent fa (Szakaki, 榊) című kötet egyik jlenetéhez készült kép részlete). Lelőhelye: a Japán Nemzeti Irodalomkutató Intézet (Kokubungaku Kenkjú Sirjókan, 国文学研究資料館) digitalis adatbázisának Hacukari-gyűjteménye (Hacukari Bunko, 初雁文庫).

https://kokusho.nijl.ac.jp/biblio/200003385/86?ln=ja

[1] Mukasi otoko (昔男). Az Iszei történetek (Isze monogatari, 伊勢物語) című, versek és versváltások köré épülő rövid, lazán kapcsolódó fejezetekből álló regény főhőse, akinek alakját a hires IX. századi vakaköltőről, Arivara no Narihiráról (在原業平) mintázták.

[2] A korabeli japán házakra aggatott bambuszfüggöny (ld. a borítóképen). A „gyöngyös” jelző arra utalhat, hogy a hölgy különösen magas rangú, esetleg a császári család tagja.

Charles Bukowski: Talán

Ugyanaz, mint korábban,
vagy más alkalommal,
vagy azokat megelőzően.
Itt egy fasz
amott meg egy pina,
és máris kész a baj.

Mégis minden alkalommal
azt hiszed,
nos, ezt már megtanultam:
Hagyom, hogy tegyen úgy, ahogy akar,
és én meg így fogom csinálni.
Már nincs kedvem a sok hercehurcához,
kényelemre,
meg egy kis szexre,
és csak kevéske
szerelmere vágyom.

Most megint várok.
miközben fogynak éveim.
Megvan és szól régi rádióm,
konyhám sárga falai
között.
Üres üvegeket hajigálok,
és hallgatom
a lépteket.

Talán a halál
kevésbé bonyolult.

Márkus László fordítása

Rainer Maria Rilke: A tékozló fiú távozása

Elhagyni most minden kuszává szőttet,
a hozzánk nőttet, mi mégsem a miénk,
mi, mint a víz öreg kutaknak mélyén,
gyűrűzve gyűri tükrén a képeket;
kívül kerülni a sűrű bozóton,
hol ránk kapaszkodnak a hű tövisek;
elmenni, és azt, és azokat,
akiket a mindennap-nézéstől
már látni is alig lehetett, figyelni
most szelíd, békülő szemekkel,
egészen közelről, és mintha legelőször;
megsejteni, hogy saját szenvedésünk,
mibe a gyerekkor merült, mindenkié,
s fölöttünk is szállt csak, mint a szél –:
menni mégis, kitépni kézből a kezet,
mintha seb nyomán a gyógyulást szakítnánk,
elhagyni mindent, menni: merre? Tudhatatlan
tájra, mostoha országba, mi tetteink mögé
közömbös díszletnek szegődik (kertje a fala is lehet),
és menni: miért? Mert valami űz, kívül vagy belülről,
mert nincs türelmünk, és várásunk sötét,
és az érthetetlen elvette eszünk –

Magunkra venni mindezt, és hiába érni
bármihez: ha tartottuk is, kezünkből kihull,
egyedül halunk meg, magyarázatlanul –

Az új élet ajtaja akar így kinyílni?

(Neue Gedichte, 1907)

 András Orsolya fordítása

 

Sylvia Plath: Szonett az időhöz

Ma jádé mozgat  és végez a gránát
ékköves órák esztendőket mérnek
Halál vezet alkalmi, acél járgányt,
neon-dél ágál, ejtjük a sötétet.

De plexi ablakok, ördögi fémek
városán túl a szél magányát hallom
csatornán tombol a kirekesztésnek
hangján fülembe rikoltoz panaszlón.

Hát sírj pogány lányért, olaj-szüretre
hagyták nap-kék víznél, sirasd a kancsót,
ami ezer királyra volt ürítve,
mert mind szorongat, sárkány-őst sirass most.

Nagyszerű gép az idő: rudak vasból,
örökké csillagok tejéből habzsol.

 

Botár Attila fordítása

Charles Bukowski: Apám

egy igazán csodálatos ember volt
úgy tett, mint aki
gazdag,
annak ellenére, hogy babon, kukoricakásán és virslin éltünk.
amikor leültünk enni, azt mondta:
“nem mindenki tud ilyet enni ám.”

és mert gazdag akart lenni, vagy mert hitte, hogy az,
mindig a republikánusokra szavazott.
és Hooverre szavazott Roosevelt ellenében.
és vesztett.
aztán Alf Landonra szavazott Roosevelt ellenében.
és megint vesztett.
és azt mondta: “Nem tudom, hova jut ez a világ,
most megint itt ez az istenverte kommunista…
és betelepíti majd az oroszokat a hátsó udvarunkba!”

azt hiszem, apám volt az, aki miatt eldöntöttem,
hogy csöves leszek.
úgy döntöttem, ha egy ilyen ember, mint ő, gazdag akar lenni…
akkor én inkább szegény szeretnék maradni.

és bohém lettem.
tarhálásból éltem, olcsó szobákban
és a parkok padján háltam.
úgy hittem, talán ezek a csövesek tudnak valamit.

de rájöttem, hogy a legtöbb csöves és hobó
valójában dúsgazdag akart lenni.
csak éppen nemnagyon sikerült nekik.

így hát megrekedtem apám és a semmirekellők között.
nem volt hova mennem,
és lazán éltem, mégis sietősen.
soha nem szavaztam a republikánusra,
de másokra sem.

eltemettem őt
mint egy földi furcsaságot.
mint százezredik furcsaságot
milliónyi más furcsaság közé,
az élet hulladékkupacába.

Márkus László fordítása